Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

„Kotolj, kotorj, tyúkocskám! Tojjál, tojjál, tikocskám!" (Sebestyén, 1906. 423.) Általánosságban megállapítható, hogy minden községben megpiszkálták a tikokat, de az eljárásokban különbségek fedezhetők fel. A cselekedetet azért végezték, hogy jobban tojjanak állataik. Leginkább a kenyérsütésnél használatos parázskotró piszkafát vették igénybe. Iszkaszentgyörgyön kívül Sárkeresztesen volt olyan öregasszony, aki mindig a Luca-nap előtti - egyébként ritka -disznó vágásról ellopott, ott a pörkölésnél használt piszkafával kurkáta meg a tyúkokat. Fehérvárcsurgón is ilyen eszközt használtak, továbbá meszellőt, söprűt, Csókakőn nyirágsöpmt, meszellőt, rossz söprűnyelet alkalmaztak. Számba jöhetett a fából készült szénvonó vagy egyszerű bot is. Érdemes megfigyelni, hogy kik és mikor mentek az állatokhoz kurkányi (megkotornyi). A tevékenységet az utóbbi időben az asszonyok végezték, talán így lehetett egyes falvakban régebben is. Csákberényi indoklás szerint a gazdaasszony piszkáta meg a tyúkokat egy hosszú bottal Luca estéjjin, hogy jó tojók legyenek. Némely csókakői családban azonban mindez a legfiatalabb gyerek dolga volt, mert így az állatok okvetlenül sokat tojtak. Másutt férfiembernek kellett elvégezni. „Öregapám hajnalba piszkafáva vagy szénvonóva megpiszkáta a tikokat, leverte, az ülőrű." (Sárkeresztes) Múlt századi születésű öreg csókakőiek elbeszélése szerint férfinak és sötét éjjel kellett eljárnia. Luca éjszakáján, mikor a férfiember elaludt, asszonya felkeltette: „Eriggy már kurkáld meg azokat a tikokat!" Disznóperzselésnél használt, jó kormos karót vett magához, mert így sokat fognak tojni az állatok. (Diószegi, 1961. 7.) Ugyancsak Csókakőn mondóka is fűződött a cselekvéshez: „Kotújjatok, tojjatok!" Régebbi változata: „Tojjatok, kotújjatok, jól kotlók legyetek!" Esetleg csak ennyit mondtak: „Tojjá jövőre sokat!" Végigtekintve a példákon, megállapítható, hogy a tevékenységhez szívesen használtak koromtól feketedett eszközöket, botokat. Tudjuk, hogy a kormozás és a bot más népszokásokban is termékenységvarázsló. A cselekedet időpontja a sötétséghez kapcsolódott. Újabban az estéhez, hajnalhoz, legfeljebb a reggelhez, régebben az éjszakához. A korábbi adatokból kitűnően az analógia érdekében több helyen a ritust egykor férfiak végezték. A két világháború között azonban az idősebb férfiak elhaltával a fiatalabbak már nem folytatták ezt a tevékenységet, szerepüket így az asszonyok vették át. A Luca napi szokások közt az egész magyar nyelvterületen központi helyet foglalt el a baromfiak termékenységének biztosítása. A tyúkok megpiszkálására Bornemisza Péternél (1535-1584), a magyar reformáció nagy alakjánál már a 16. században - igaz karácsonyhoz fűződőén - van adat: „A tyúkoknak ágassal szurkáld meg Karácsony estén az ülőbe, hogy tojjanak." (Bornemisza, 1980. 1054) A kotlóvarázslás is jórészt e naphoz kapcsolódott. A Dunántúlon leginkább lopott szalmából csináltak a tyúkoknak új tojófészket. (Szendrey, 1986. 187.) A bor termeléséről nevezetes Csókakőn Luca napján a gondos gazdaasszony kiment a szőlőbe, a föld négy sarkán lévő szőlőkarókról levette a kötözőanyagul használt zsuppot (később rafiát), hazavitte, otthon beletette a tojó tyúkok fészkűbe, hogy majd így korán megkotlanak, illetve sok kotlós lesz. Fehérvárcsurgón csak a legöregebbek emlékeznek rá, hogy volt, aki Luca reggelén korán kiment a szőlőbe, s a kötés mellett nyúlszart szedett össze, azt vitte be a tyúkfészekbe, hogy jól megkotújjanak a 255