Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

(Esterházy, Károlyi, Lamberg, Merán stb.) birtokolták. A főúri családok vagyonukat nemcsak a feudalizmus korában, hanem a tőkés viszonyok közt is megőrizték. (Farkas, 1980. 23.) A megyebeli politikai, társadalmi életben szerepet játszó közép- és kisbirtokos nemesség nem itt élt, viszont jelentős volt az úrbéres népesség száma. Belőlük alakult ki a 19. század közepétől, a szabad paraszti fejlődés kezdetétől a falusi kisbirtokos illetve középparaszti réteg. Számottevő lakosság élt a kisbirtokos falvak közelében a külterületeken, szinte kizárólag zárt uradalmi majorokban. A cselédség nincstelen rétegéhez rendszeres utánpótlást biztosítottak a zsellérutódok és a lesüllyedt parasztok. A társadalmi viszonyokban nem hozott lényeges változást a 20. század első felében bekövetkezett több parcellázás, kevesen emelkedtek fel a kisbirtokosi megélhetés szintjére. A szegényebb parasztok saját földjeiken kívül a nagygazdáknál és az uradalmakban vállaltak munkát. A foglalkoztatás szinte kizárólag a mezőgazdaságban történt. A céhes illetve kisipar művelői sem kizárólag mesterségükből éltek, hanem földet is műveltek. Századunk ipara, bányászata 1945-ig a foglalkoztatásra csak kis mértékben hatott. A Móri-völgy és a Zámolyi-medence népe számára az igazgatási, gazdasági központ szerepét Székesfehérvár, Mór és Csákvár töltötte be. A megyeszékhely nemcsak mint városi, hanem mint paraszt-polgári centrum is hatott rá. Mór és Csákvár mellett a 19. században mezővárosi ranggal bírt Bodajk is, mindegyiket vásártartási jog illette. Egyes települések (Csákvár, Fehérvárcsurgó, Csákberény, Iszkaszentgyörgy, Bodajk) uradalmi központok is voltak, urasági kastéllyal. A Móri-völgyet és a Zámolyi-medencét a néprajzi szakirodalom a Sárréttel és a Velencei-tó környékével együtt a Vértesaljához, a Vértes hegység peremterületéhez sorolja. Középkori hagyományokban gazdag magyar paraszti kultúráját összekötő kapocsnak tekinti az Alföld és a Kisalföld népi műveltsége között. (Kosa - Filep, 1975. 192,193.) A Móri-völgy és a Zámolyi-medence földrajzi tájfogalmak, a földrajztudomány által kialakított tájfelosztás részei. A népi tájszemlélet ezeket az elnevezéseket nem ismeri. A tájkeretek feltétlenül alapot nyújtanak a kultúra integrációjához, a jelenségek, jelenségcsoportok sűrűsödéséhez, de a kultúra táji tagolódását emellett még számos más tényező befolyásolja. (Kósa-Filep, 1975. 45-51.) Hogy a két kistáj lakossága néprajzi értelemben alkotott-e táji csoportot, azt csak további alapos kutatás döntheti el. Ennek képezi részét a vidék magyar szokásainak vizsgálata, mely általában az emberi emlékezet által elérhető legrégebbi időszaktól századunk közepéig, némely tekintetben napjainkig terjed ki. Az esztendő jeles napjai a parasztság kisebb-nagyobb ünnepei illetve valamilyen oknál fogva számon tartott, a föld népe szempontjából jelentős időpontok. Szokások, hiedelmek, rítusok kapcsolódtak hozzájuk. Keveredtek bennük az ősi hagyományok, az egyházi előírások és a parasztság évszázadok során összegyűjtött tapasztalatai. A kalendáris ünnepek kapcsán végzett cselekményekkel a parasztember célja a jó termés, az állatok egészségének, szaporodásának, a család gyarapodásának, erősödésének biztosítása, az ártalmak elhárítása volt. A jeles napok egy része a pihenést, az ünnepet, leginkább az örömet, a szórakozást jelentette a falvak népe számára. Leggazdagabb az évzáró és évkezdő téli ünnepkör volt. 244