Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Téli hiedelem- és szokáskör Márton-nap (nov. 11.) Az ősz és a tél határmezsgyéjén áll az időjárási és ezzel összefüggésben az életritmusbeli változások kezdetét jelentő Márton napja. Magyarországon - különösen a középkorban - jelentős kultusza alakult ki, hiszen a pannóniai Savariában (ma Szombathely) született 316. táján. Előbb a római hadseregben katonáskodott, de már akkor tanúbizonyságot tett nagylelkűségéről. Legendája szerint télidőben a galliai Amiens felé lovagolva félmeztelen koldussal találkozott. Megsajnálva köpenyét kardjával kettészelte, s felét a koldusra borította. Idővel kereszténnyé lett, előbb remeteéletet élt, majd püspökké választották. Területünkön legnagyobb tisztelet a részben katolikus Csákberényben övezte. A Lamberg Ferenc Antal gróf által 1775-76-ban építtetett templom védőszentjeként ünnepelték. A barokk oltárkép a katonaköpeny ketté vágását ábrázolja, így természetszerű, hogy a történetet jól ismerte a falu népe. A templom 360 kg-os Szent Márton nagyharangja 1924-ben Sopronban készült. A községnek legnagyobb ünnepe a templom búcsúja volt. „Nagyon innepőték a katulikus atyafiak." Már előtte egy héttel készültek rá, meghívták, hazahívták a munkalehetőségek miatt Budapestre, Székesfehérvárra elszármazott rokonságot. Agyerekeket a félnépi eredetű Szent Márton éneke megtanulására biztatták, mondván, ellenkező esetben nem kapnak bucsufiát. A búcsú napján a templomban kétszer tartottak misét, a délelőttit oltárkerüléssel, adományok elhelyezésével, a szent ereklyéjének megcsókolásával. A szertartásokon több Mártont dicsőítő ének {Márton püspök éneke) hangzott fel. Figyelmet érdemlő mozzanat, hogy az adományok régebben a szegény családok megsegítésére szolgáltak, így eredendően Márton legendájára vezethetők vissza. Párhuzamként említhető, hogy Szombathely városa egykor Márton ünnepén volt köteles gondoskodni a szegényekről. (Bálint, 1877. II. 454.) A lúd az ókortól kezdve része volt az európai étkezési szokásoknak. Magyarországon a Márton-napi libalakomák századokon át szolgáltak a földesurak és a polgárok, majd a parasztság kedvére. A18. századi Magyarország legnagyobb tudósa, Bél Mátyás (1684-1749) 1730. táján ezt írta: „Különösen a régtől fogva Szent Márton tiszteletére rendelt napon gyökerezett meg annyira a liba fogyasztásának szokása Magyarországon, hogy véteknek tekintik lakói, ha ekkor hiányzik a libasült az asztalról." (1984. 197.) Szent Márton ludakhoz fűződő legendája - mely a csákberényiek körében szintén ismert - erősítette a táplálkozási gyakorlatot. Márton ugyanis Toursban (ma Franciaország) ki akarván térni püspökké választása elől, szerénységből a ludak óljába bújt, de azok gágogásukkal elárulták, így a megválasztást el kellett fogadnia. A népi magyarázat szerint tehát innét ered a Márton-napi lúdfogyasztás, mely különösen a Dunántúlon terjedt el. November elejére a tömés eredményeként már szépen meghíztak a libák, így mint Márton napi ludak a kacsákkal együtt a búcsú napján a csákberényi ünnepi asztalokra kerültek. Ekkorra megforrott a must, ily módon a Móri-borvidékhez tartozó falu népe már kóstolhatta fehér színű újborát is. Márton napot egyébként Magyarország területén sokfelé tekintik az újbor letisztulása és kóstolása időszakának. Acsákberényi ünnepi ebédnél, vacsoránál a főfogást napjainkban is a sült liba és kacsa jelentette, melyre újbort ittak. Utána régebben kuglóf, kalács következett, 245