Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
Ösküre, a palotai vár másik pusztájára a Zichyek nagy telepítő akciója révén 1718-ban érkeztek szlovák lakosok Besztercebánya környékéről, valamint Pozsony és Nyitra megyékből (Ila-Kovacsics 1964, 307). Dérer József szápári evangélikus lelkésznek a község eredetéről és állapotáról 1820-ban írt latin nyelvű kéziratában ezt olvashatjuk: „A község eredete kb. 1740-ig vezethető vissza, amikor is Méltóságos gróf Szapáry Pál parancsára és elhatározására új lakókat telepítettek a községbe, mivel hogy a régi lakosságot kétszáz év előtt teljesen kiirtották. Az idetelepítettek tót anyanyelvűek, a szülőföldjük Morvaország szomszédos része és Trencsén megye." (Faller 1934, 13). Nagyveleg község elöljárósága 1865-ben a következőket írta Pesty Frigyesnek: „Eleinte többnyire tótok lakták Veleget, Felső-Nyitra és Trencsén megyékből származtak, Csincsura és Válik nevet emlegetnek, később Némedi, Ferenci és Tóth, Molnár, Szabó, Pap és Nagy mint magyarországi családok szállották meg, különösen Veszprém megye Pápa vidékéről, Szt.Lászlóról ésVarsányból, most már általában tiszta magyarok." (Pesty 1977, 293). Martonvásárra (Pesty 1977, 238) 1763-ban Pozsony, Hont és Nyitra;Tordasra (Wünscher 1943, 47-49; Pesty 1977, 287) 1713-ban Pozsony, Nyitra és Turóc; Tárnokra (Pesty 1977, 285) 1739-ben Trencsén; Sóskútra (Pesty 1977, 272) Esztergom, Komárom és Nyitra megyéből települt szlovák lakosság. E falvak lakossága tehát elsősorban a Felföld nyugati és középső megyéiből származik, ez a régió a húsvéti korbácsolás délkeleti törzsterületéhez tartozik. Innen hozta magával a húsvéti sibálás szokását az áttelepülő lakosság, s azt több mint két évszázadon keresztül megőrizte, népi kultúrája, szokásrendszere jellegzetes elemeként ma is gyakorolja. E falvak lakossága már a XVIII. századi telepítés idején sem csak szlovákokból állt. A felföldi telepesek az ország különböző részeiből érkezett magyarokkal együtt építették fel falvaikat, alakították ki hagyományossá váló népi műveltségüket. A folyamat során egységesülő falukultúra alakult ki, amelynek egyes elemeit származási helyre való tekintet nélkül a falu lakói saját kultúrájuk részévé tették. E falvak szokásrendszerében ilyen elem a húsvéti korbácsolás is. Az egységes (csak gazdaságitársadalmi különbségek miatt rétegzett) falukultúra kialakulásánál nagy szerepe van azoknak a csoporton belüli integrációs folyamatoknak, amelyeket Gunda Béla néprajztudományunk elméleti kérdéseinek sorában igen fontosnak tart. Az integrációs folyamat napjainkban is megfigyelhető. AII. világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere eredményeként Bakonycsernyére Nógrád és Hont megyéből, Ipolyság (Sahy) környékéről érkeztek magyar családok, olyan vidékről, amelynek szokásrendszeréből hiányzik a húsvéti korbácsolás. Ma a Bakonycsernyén letelepedett Ipolyság környéki magyarok ugyanúgy gyakorolják a szokást, mint a falu szlovák eredetű, régi lakói. Ugyanez állapítható meg a községben az utóbbi évtizedben megtelepedett cigányokról is. Észak-Dunántúl szlovák eredetű falvainak szomszédságában lévő magyar települések lakossága nem vette át a szokást. A Nyitra megyei Zoborvidék Árpád-kor óta magyar lakosságú falvaiban azonban gyakorolják a húsvéti korbácsolást. Itt a több évszázados szlovák-magyar együttélés szokáselemek átadásához, illetve átvételéhez vezetett a két nép között. A húsvéti korbácsolást elterjedésének törzsterületéről a XVIII. század első évtizedeiben Észak-Dunántúlra települő szlovákok magukkal hozták, tehát kibocsátó vidékeiken már a telepítés korában is a mai formájában élt a szokás. Ezen a közvetett bizonyítékon túl elterjedési területén ránk maradt írásos források segítségével 238
