Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

(söprűtánc, kígyótánc, kanizsatánc). Bizonyos táncok hajdan a termékenységvarázsló szerepük miatt kaptak helyet a lakodalmakban (pl. mozsártánc, fallikus söprűtánc, állatok párzását utánzó táncok stb.) Ezekből különleges típusok kerültek elő az egyébként kevésbé feltárt közép-dunántúli területekről is. A menyasszonyfektető gyertyástánc is általánosnak tekinthető. Kétféle változatát ismerték: kígyózó labirintus formát (főleg a nyugati palócság körében) és a vonulós, ünnepélyes párostáncot (pl. a Bakony vidékén). Az említett lakodalmi táncok egy része nyugati eredetű de rendszerint táncstílusaink formai sajátosságaihoz hasonultak. A déldunántúli lakodalmi zászlóvivők tánca lényegében az ugrós típus menettánc változata, a lakodalmi felvonulók ún. vőfélytánca és a gazdasszonyok felszolgáló tánca pedig a lassú csárdással rokon. A terület népi tánczenéjében kiemelkedő szerepe van a magyar népzene régi stílusú dallamainak, különösen jelentősek a kanásztánc ritmusú (vágáns-kolomejka) dallamok. A kísérő hangszerek közül egyes vidékeken (nyugati palócság, Kisalföld, Somogy) még a közelmúltban kedvelték a dudát, Dél-Dunántúl jellegzetes hangszere volt a hosszúfurulya. Mindkét hangszer erős hatással volt a dallamanyagra. A cigányzenekarokat sok helyen felváltották a századforduló óta a vonós és fúvós hangszereken játszó parasztbandák. Az utóbbiak honosították meg az idegen, németes indulózenéket, amelyek egyes vidékeken fokozatosan kiszorították a régi ugrós dallamokat. (Rábaköz, Kalocsa yidéke Solt vidéke stb.). A dunántúli hangszeres tánczenére jellemző, hogy kialakulásának kezdeti állapotát őrizte meg és erős kapcsolatot mutat a vokális dallamokkal. A táncok zenekíséretét spontán táncalkalmakkor citera szolgáltatta. Különösen az uradalmakban kedvelték. Ritmikus kíséretre a köcsögdudát használták, de egyéb kezdetleges kíséretritmust adó lehetőségeket is ismertek, például a kézzel való dörzsölést és pattintást a széken, asztalon vagy szekrény oldalán, az ujj dörzsölését ládán sodrófával stb. A déli Duna-vidéken kedvelték a délszláv közvetítéssel elterjedt tamburabandákat is. A csárdászene kiegészült múlt századi népies műcsárdások dallamaival. Bizonyos szokásokhoz (pl. menyasszonyfektető gyertyástánc) kapcsolódó táncdallamok pedig nyugati eredetre utalnak. A Dunántúl táncéletére az erős polgárosultság jellemző. A vasárnapi tánc különösen a századforduló óta rendszeresen a kocsmákhoz kapcsolódott. Ugyanakkor számos vidéken sokáig megvolt a spontán táncalkalmak legrégibb formája az ún. játszó. Ajátszókra és a bandázásokra vonatkozóan számos feljegyzés maradt fenn a múlt század végéről a századforduló idejéről. Említsük meg ezek közül Baksay Sándor leírását (Drávaszög), Kovách Aladár sárközi jellemzését és Endrei Ákos somogyi utalásait. (Az ilyenkor járt táncokat és játékot sokféleképpen nevezték: „hajaruzsázás" „hajabuka" „hajabokázó", „hapapaja", „erdőjárózás" (Somogy m.) „iványozás" (Baranya m.) „lilázás" vagy „lityázás" (Zala m.) „pilikézés" (Komárom m.) stb. A vasárnap és ünnepnap ismétlődő táncalkalmait úgy bonyolították le, hogy külön szobát béreltek vagy a kocsma és annak udvara szolgált tánchelyül. A különböző helyiségek, lakószobák táncra való kibérlése a múlt században még általános volt (játszóház, mulatóház, fonóház). Az alkalmi táncok számos változata közül megemlítjük az általánosan elterjedt citeravagy dudabálokat, amelyeket különösen a puszták cselédei őriztek meg. Dunántúlon az általános érvényű táncrendé múlt század végén, a XX. század elején a következő volt: férfitánc és friss csárdás vagy lassú és friss csárdás amelyet férfi szóló nyitott meg. Ezeket követhette az ugrós (páros és csoportos formák) és a különböző, már ismert polgári társastánc, amelyek közül a legnépszerűbbek a polkafélék és a valcer voltak. Dunántúl táncéletére Ausztria szomszédsága feltétlenül hatással volt, amely különösen a nyugati vidék tánckultúráját a céhes szokások és különböző nyugati divattáncok közvetítésével színesítette. A német telepítések pedig szintén a nyugateurópai táncrendtartással és a pol-