Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

gári társastáncok terjesztésével hatottak parasztságunk táncéletére. A társastáncokat ugyanis nem minden esetben a századfordulótól megjelenő tánciskolák közvetítették. Iparosmesteremberek, hazatérő katonák, városban dolgozó legények és leányok mellett feltehető, hogy a magyarok környezetében élő német lakosság is hozzájárul bizonyos táncok elterjesztéséhez (pl. polkafélék). A magyarság szomszédságában élő szlovákok (nyugati palócság, Solt vidéke) tánckincse számos azonos vonást mutat. Ez különösen megnyilvánul a férfi (verbunk), a páros (csárdás) és a női körtáncaikban. Itt a magyarság újstílusú tánckultúrájának a hatása volt erős а ХГХ század folyamán. A dél-dunántúli tánckincs bizonyos érintkezést mutat a délszláv (balkáni) táncanyaggal is. Ezek az érintkezések itt részben a jelenleg különböző fejlettségi fokon élő táncok közös gyökereire vezethetők vissza, részben az idők folyamán együttélő népek interetnikus kapcsolataira utalnak. Szembetűnőek pl. az azonos gyökerű magyar női körtáncok és az énekelt kólók kapcsolatai, amelyek kétségtelen a középkori Európa uralkodó táncformáját, az énekelt lánckörtáncok emlékét őrzik. Ugyancsak értékes tánctörténeti emlékeket őriznek a virtuóz eszközkezeléssel járt, pásztortáncainkkal formai rokonságot mutató albán kardtáncok. Feltehetően valamilyen érintkezést mutatnak a bolgár racsenyica táncok szólóban, párosan, csoportosan stb. járt változatai is a magyar ugrós típusokkal. Az elveszett juhait sirató pásztor témájú táncpantomim az eddigi kutatások szerint a román folklórban ismeretes, de feltételezhetők egyéb balkáni kapcsolatok .is. Azt megállapíthatjuk, hogy a magyar és a balkáni népek között a hű táncátvétel ritka. Amennyiben előfordul, úgy szűkebb körű divatra szert tevő, néhány korosztály körében élő, rövid életű táncok azok. A Dráva mentén ismert horvát ún „csizmaverő kóló" feltehetően egy régebben átvett régi típusú magyar néptánc erősen asszimilált változata. A történelem folyamán együtt élő két nép tánckultúrájának egymásra hatásából jött létre. Gyakoribb a kölcsönhatásnak az a módja, mikor bizonyos zenei és formai sajátosságoknak csak részletei épülnek egy táncba. Dél-Dunántúl keleti vidékén a csárdás friss részébe beszűrődött egy olyan aprózó motívumréteg, amely a régi stílusú rezgőkóló mozgásával mutat hasonlóságot. Az ugrós típust a balkáni kólókkal elsőrosban a dallamok tempója ( ! = 120-130) és kíséretritmusa (esztam) köti össze, de megemlíthetjük egyes típusainak a hasonlóságát a kólók térformáival. Újabb keletűnek látszik az ugrós tánc csoportos összefogódzással járt változata. Ez a sajátosság valamint az ebből következő szerkezeti tulajdonságok (egyetlen motívum variánsainak ismétlése, valamint az egymáshoz való igazodás kötöttsége) az uralkodó motívumcsalád (pas de basque) egybevágása sok régi típusú délszláv kóló hasonló motívumaival okozhatta elsősorban azt a konvergenciát, ami a magyar és délszláv táncok kapcsolatát a magyarnépi tudatban is meglevőnek mutatja. A Dél-Dunántúl keleti részének a falvaiban a szerb kóló elnevezések (kóló, kólé, zóré stb.) rendszeresen keverednek az ugrós-tánc, illetve dallamtípus elnevezésekkel. Az ugrós-típus csoportos körforma felé fejlődéséhez valószínűleg hozzájárulhatott a területileg is közel eső délszláv tánckincs hasonlósága. A magyar néptánckincs egyik jelentős területének, a dunántúli táncdialektusnak vázlatos bemutatása során néhány probléma felvetésével kíséreltem bemutatni a magyar és szomszédos népek, így elsősorban a balkáni néptáncok érintkezésének a főbb csomópontjait és módjait. A felvázolt problémák ismételten felvetik a magyar és a kelet-délkelet-európai népek néptáncai közötti összehasonlító kutatás fontosságát. 41