Fitz Jenő (szerk.): A magyar pénzverés kezdete című konferencia előadásai, amelyek a Székesfehérvári Alba Regia Napok keretében 1973. május 14-én hangzottak el - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 21. (Székesfehérvár, 1975)
Gedai István: A magyar pénzverés kezdetének problémái
az évezred — és egyben István uralkodásának — második évtizedében kezdődhetett a CNH.I.l. verése. Eszak-Európa X — XI. századi éremleleteiben gyakran az érmek tekintélyes része utánveret. Bármilyen típusú pénzt utánoztak, ha jó minősége következtében közkedveltté vált. A főleg német és angol pénzek mellett ugyancsak ilyen utánzásra méltó közkedveltségnek örvendett István király obulusa is. A több-kevesebb sikerrel utánzóit utánveretek között tartjuk nyilván az úgynevezett duplasúlyú István-vereteket is. Ezek nemcsak súlyuk tekintetében — 1,12 — 1,39 gramm — nem egyeznek meg az obulusok súlyrendszerével, de eltérő technikai eljárással készült verőtöveik — poncolás helyett vésés — egyértelműen bizonyítják, hogy azt a hat külföldön talált példányt nem tekinthetjük István király hivatalos veretének. A gotlandi példány magyar származtatására H uszár Lajos adott választ : Észak-Európában készült utánveretnek tekinthető. Huszár bizonyítéksorát még egy lényeges adattal gazdagíthatjuk ; a pannonhalmi alapítólevél XI. század elejéről származó részében „Poson” alak szerepel, már pedig ha István udvarában oklevélen „Poson”-nak írták Pozsonyt, nem valószínű, hogy pénzén más névalakot — „Breslavva”-t — használtak volna. A gotlandi utánveret rendkívül magas súlya — 1,99 gramm — semmiképpen sem illeszthető István király pénzrendszerébe. A magyar történetkutatás számtalan részlettanulmánya és több szintézise egyértelműen tisztázta, hogy a X. századi magyarságnak fejlett gazdasági élete — ipara, mezőgazdasága, kereskedelme — volt; az Árpáddinasztia fokozatosan centralizáló politikájának eredményeképpen a X. század végére a fejedelemnek tényleges hatalma volt a Kárpát-medencét teljesen megszálló magyar törzsek felett. A fiatal magyar állam nemzetközi tekintélyét István házasságával, a császár-rokon bajor Gizellával, majd a pápai benedictio küldésével, István koronázásával mérhetjük le; lényegében a két császárság között a magyar király az egyetlen szuverén uralkodó. Az önálló magyar pénzverés megindulásának szempontjából az említettek azt jelentik, hogy a X. század végére kialakultak azok a politikai, gazdasági és társadalmi feltételek, amelyek indokolták az önálló pénzverést, István tekintélye pedig egyenesen megkövetelte, hogy koronázása után gyakorolja mindazokat a felségjogokat, amelyek megillették, s amelyek közé tartozik a pénzverés is. Ha azonban a CNH.I.1. obulus verésének kezdetét a XI. század második évtized közepénél előbbre nem keltezhetjük, akkor másik típusnak kellett István első pénzének lenni. Módszertanilag nem helyeselhető egy logikailag kikövetkeztetett tárgy kutatása, több jelenség azonban arra figyelmeztetett bennünket, hogy a magyar pénzverés szempontjából vizsgáljuk meg a Dannenberg 1706/a számú, előbb modern hamisítványnak, majd bajor utánveretnek tartott dénárt. Leírása: E/ két sima vonalkor között : -(- LANCEA REGIS, középen zászlós lándzsát tartó kéz. H/ + REGIA CIVITAS, középen karoling templom, benne alul REGI. Az érem szövege és képe tiszta, nyilván ez vezethette Dannenberget annak feltételezésére, hogy modern hamisítványnak tartsa. Egy délskandináviai lelet azonban megdöntötte a modern hamisítás elméletét, egy példány fordult elő benne. Ezzel Berghaus foglalkozott, aki szerint bajor utánveret. A veret tiszta egyértelműsége alapján nem gondolhatunk utánveretre, hivatalos kibocsátásnak kell tartanunk, ahol mind a feliratnak, mind az éremképnek megvan a maga jelentősége, értelme. A német irodalom történelemkutatásuk korai szakaszától fogva sokat fogalalkozott a lándzsa szerepével. Mégis az az érzésünk, hogy éppen a pénzábrázolásokat figyelembe véve, a kérdés nem tekinthető megnyugtató módon lezártnak. Először is kétféle lándzsa szerepét kell rögzítenünk. A császár uralkodói jelvénye a szent lándzsa — „lancea sacra” — Szent Mór lándzsája, egy, az Ur keresztjéből származó szöveggel. Ez a lándzsa szimbolizálja a császári hatalmat ; a császárnak, mint a keresztény világ fejének — és nem mint német királynak — uralkodói jelvénye. Annak a császárnak, aki minden keresztény uralkodó felettinek tartotta magát, függetlenül attól, hogy a vazallitásnak megvolt-e a realitása, avagy sem. A szent lándzsán kívül van egy másik lándzsatípus, többnyire zászlóval ábrázolva, amely viszont éppen a feudális függés kifejezője. Az irodalom alapján úgy vélhetnénk, hogy a szent lándzsa szimbolizálja a császári hatalmat, ugyanakkor pedig a feudális függést is lándzsával fejezték ki. Az éremkép-ábrázolások alapján a kérdés azonban sokkal bonyolultabb. A vázolt elmélet szerint ugyanis császári vereteken csak szent lándzsát találhatnánk, míg tartományi veteteken ez nem tűnhetne fel. A zavart azok a veretek okozzák, amelyek — a felirat alapján — királyi illetve császári veretek, az uralkodó kezében mégis zászlós lándzsa van. Az éremképek tehát úgy módosítják az említett feltevést, hogy a szent lándzsa valóban a császári hatalmat fejezte ki, amelynek sacrális jellegét éremképekkel is alátámaszthatjuk. Elfogadható ugyanakkor, hogy lándzsa, (de nem a szent lándzsa) a hűbériség kifejezője volt, ám nem minden esetben, mert a császár kezében nem ezt jelenthette. Zászlós lándzsát széles körben alkalmaztak, megtaláljuk egyházi és világi vereteken is. Gyakran találunk cseh pénzeken uralkodót lándzsával ábrázolva, vagy éppen lándzsát tartó kezet. Ezek azonban egészen más megfogalmazásúak, mint a Dannenberg 1706/a. Bár éremkép nem örökíti meg, tudjuk, jelentős jelvény volt a lándzsa a lengyeleknél. III. Ottó Gnieznovoban Boleslavot a birodalom patríciusává avatta, s ennek látható jeléül diadémot és Szent Mór lándzsáját, illetve másolatát — „... Lancea sancti Mauricii ...” — neki adta. Ezt a lándzsát Boleslav nyilván használta, mint jelvényt. A lándzsa magyarországi szerepét Kovács Lászlónak a közelmúltban megjelent tanulmánya elemzi részletesen. A forrásokból kétségtelenül 250
