Fitz Jenő (szerk.): A magyar pénzverés kezdete című konferencia előadásai, amelyek a Székesfehérvári Alba Regia Napok keretében 1973. május 14-én hangzottak el - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 21. (Székesfehérvár, 1975)
Gedai István: A magyar pénzverés kezdetének problémái
kitűnik, hogy a lándzsa a magyar királynak uralkodói jelvénye volt. Származásáról sajnos csak egy kétségbevont hitelű krónika — Ademarus Cabannensis — tudósít, amely szerint Ottó császár küldte volna Szent Mór lándzsáját Gézának. A krónikának ezt a XII. századi változatában szereplő részének hitelességét D e é r József elutasította, Tóth Zoltán viszont elfogadta. László Gyula is mint elfogadható adatot használta fel, s a német irodalom is inkább szavahihetősége mellett foglal állást. Ha az eredet-kérdést nyitva is hagyjuk, azt a tényt nem lehet visszautasítani, hogy a magyar király használta a lándzsát, mint uralkodói jelvényt. Több forrás említi, hogy 1044-ben a ménfői csatában Aba Sámuel aranyozott lándzsája — „... lancea deaura1,- ”, ... lancea regis(l) ... ”- III. Henrik császár <• ^zébe került. A források egy része szerint ekkor küldte Henrik Rómába, mások azt állítják, hogy 1045-ben, amikor a császár Péterhez jött, Péter „... Magyarország királyságát aranyozott lándzsával átadta császári urának ...” Henrik a lándzsát a pápának küldte. Világosan kitűnik tehát, hogy a lándzsa a magyar szuverenitásnak a jelvénye. Henrik akkor vette el, amikor Péter hűbérurának vallotta, a magyar lándzsa tehát nem lehetett a vazallitás kifejezője, mint nyugaton; ellenkezőleg, éppen a független királyi hatalom látható jele. Lándzsa-ábrázolás azonban már Istvánnál is előfordul, pontosabban az egyetlen korabeli István-ábrázolás — a koronázási paláston — lándzsával történt. Véleményünk szerint nem lehet szó sablon ábrázolásról; nem valószínű, hogy Istvánt csupán azért ábrázolták lándzsával, mert a paláston harcos szentek kezében is az van. A királyi udvarban — ahol a palást készült — tudni kellett, mi a király hatalmi jelvénye és azzal is ábrázolták. A magyar uralkodói lándzsa eredetét azonban nem feltétlenül szükséges tőlünk nyugatra keresni. Ismeretes a keleti kultúrkörökből; a nagyszentmiklósi kincs egyik korsóján ábrázolt lovasnak pedig ugyancsak lándzsája van. Sajnos a kutatás mai állása szerint nem tudunk kielégítő választ adni arra a kérdésre, hogy a nomád népeknél milyen hatalom jelvénye volt a lándzsa, így a nagyszentmiklósi kincs ábrája ki lehetett. A lándzsa lényeges hatalmi jelvény szerepe azonban nyilvánvaló. Az említettek alapján a lándzsa ábrázolásából nem lehet a kérdéses dénárt kibocsátóihoz kötni, verhették a német-római császárságban, bármely tartományában, Cseh- és Lengyelországban, valamint Magyarországon. A lehető verdehelyek számát csökkentendő elemezzük a feliratot. A LANCEA alanyesetben, a REGIS birtokos esetben áll, tehát a pontos jelentése: a király lándzsája. Ha krónikások néha tévedtek is a helyes címhasználatban, a hivatalos kiadványok — oklevél, pénz — soha. Ebben az időben pedig még a cseh és lengyel uralkodók nem címeztették, mert nem címeztethették magukat rex-nek, hanem csak du:r-nak, ritkán princeps-nek, a különböző tartományurak pedig számításba sem jöhetnek. Itt tehát LANCEA RÉGIK feliratú pénz nem készülhetett, a szöveg csak királyi kibocsátót tesz lehetővé. Ha viszont német eredetű lenne, akkor a szent lándzsát ábrázolná, erre vonatkozhatna a felirat. Márpedig a német birodalmi szentlándzsát „lancea sacra”-nak nevezték, nem pedig „lancea regis"-nek, mint a magyar királyét. Ezt figyelembevéve a Dannenberg 1706/a felirata inkább Magyarország felé mutat. A dénár hátlapja olyan típusú templomot ábrázol, amelyet ebben az időben német területen csak a bajor városok verdéiben használtak. Nem kétséges, hogy a Dannenberg 1700 a REGIA CIVITAS felirata Regensburg REGINA CIVITAS pénzeivel mutat rokonságot. Regensburgban mind ez a templom ábrázolás, mind ez a felirat 1004 után nem található meg. Ha a Dannenberg 170(i/a a dénárénak hátlapi feliratát — REGIA CIVITAS — nem egy példány esetlegességének tartjuk — mint ahogy nem tarthatjuk annak — akkor a feltételezhető kapcsolat ellenére sem lehet azt állítani, hogy REGINA CIVITAS hibás elirata. Ha viszont tudatos, következetes ez a felirat, akkor csak ott készülhetett, ahol a más típusú REGIA CIVITAS feliratú pénzek készültek. Ezt a feliratot pedig csak Magyarországon használták, István király pénzén. A Dannenberg 1700/a REGIA CIVITAS-a tehát csak István magyar király pénzverő városát jelentheti. A CNH, T.l. obulus REGIA CIVITAS felirata is csak erről a dénárról vehette a mintát. Ugyanis, ha az obulust István uralkodásának második évtizedében verték, nem vehették alapul a regensburgi dénárok REGINA CIVITAS feliratát, mert ezt 1004 után már nem használták. Ez azt is jelenti, hogy a Dannenberg 1706/a dénárt István 1000— 10004 között kezdhette veretni. Bár a régészeti bizonyíték, leletelterjedés nem döntő bizonyíték, csak erősítő, nézzük meg, milyen leletekben fordul elő ez a típus. Dannenberg egy példányt ismert, amit magángyűjteményben láthatott, lelőhelye tehát ismeretlen. Az irodalom a továbbiakban egyetlen példányról tud. amely egy dél-svédországi leletből származik. A X.— XI. százai skandináviai, baltikumi éremleletek öszszetételének ismeretében ez a lelőhely távolról sem tekinthető verőhely-meghatározónak. További vizsgálatainkhoz egy, a közelmúltban előkerült magyarországi kineslelet ad forrásanyagot. 1968-ban Nagyharsány község feletti kőbánya területéről jelentették egy kincslelet előkerülését. Összesen 66 db ezüst és 3 db arany érem volt a leletben ; az éremanyaggal együtt 5 db ezüstlapka, egy ezüstpogácsa, egy arany karika, két aranylemez és 23 db S-végű hajkarika. A kincslelet között volt 2 db kerámia töredék is. Ebben a leletben 40 db Dannenberg 1700/a dénár volt, kívüle X. századra és XI. század elejére keltezhető augsburgi, regensburgi, wormsi dénárok, cseh veretek és utánveretek, bizánci solidusok. Elrejtési idejét 1010 körűire tehetjük. Bár a régészeti bizonyíték nem tekinthető döntőnek; mégis az a tény, hogy eddig csupán a Dannenbergnél leírt, bizonytalan lelőhelyű, valamint Berghaus által közölt dél-skandináviai lelet példányai voltak ismertek és most Magyarországon 40 db került
