Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Németh László: A székesfehérvári egyházmegye kialakulása (1688 - 1777) és első püspöke, Sélyei Nagy Ignác (1777 - 1789)
1733-ban. A jezsuita plébános a helyszínen vizsgálta felül a templom építését. Mivel a pópa sem császári, sem érseki engedélyt felmutatni nem tudott, a plébános megtiltotta az építkezés folytatását. A fehérvári magisztrátus a rácok püspökének, Diminicsics Vazulnak a levelét eredetiben továbbította a plébánosnak. A püspök kérte a magisztrátust, hogy engedélyezze a templom újjáépítését. A rácok privilégiumaikra hivatkozva kérték az engedély megadását. A város az engedélyt szívesen megadta, mivel a pénzben bővelkedő rácok a városnak az anyag hordásához igényelt fogatokat jól megfizették. A plébános Eszterházy Ferenc főispán támogatását kérte az építkezés leállításához. A főispán a plébánost támogatta. Schlosszer városbírót az építkezés engedélyezése miatt felfüggesztette tisztsége alól. Közben a rác püspök sem maradt tétlen, és az ő közbenjárására a haditanács úgy döntött, hogy a templom újjáépítését a régi terjedelemben, de szilárd építőanyagból engedélyezni kell.205 206 Gyúrón a reformátusok 1732-ben kezdtek kőtemplomot építeni, de a földesúr letiltotta a munkát. Még 1747-ben is befejezetlenül állt a templom.305 6. A protestánsok további sérelme volt, hogy mivel a protestáns lelkészek nem járhattak ki a filiákba, az ott lakó protestánsokat is a katolikus plébános joghatósága alá rendelték. A rendelet szerint szolgáltatásokat csak a katolikus plébánostól kérhettek és a katolikus plébánosnak tartoztak a szolgáltatásért stólát is fizetni.207 7. A protestánsok számára új lelkészi állás szervezését nem engedélyezték. Székesfehérvár megvétele után csak katolikus istentisztelet volt lehetséges a városban. A protestánsok próbálkoztak vallásuk gyakorlásával, de amint láttuk, ettől eltiltották őket. Zichy, győri vicegenerális kapitánya, Miskey 1691-ben katonákat toborzott Székesfehérvárról. A kálvinisták közül 16 jelentkező akadt volna, de ezeknek az volt a feltételük, hogy Fehérvárra engedjenek be kálvinista papot lelkészi szolgálatra. Miskey erre ígéretet tett. Raginger házfőnök plébános ez ellen tiltakozott. Mikor Miskey a plébános tiltakozását visszautasította, ő a városparancsnokság tisztjeihez fordult segítségért. Veszprémből a református püspök, továbbá a kiszemelt lelkész Székesfehérvárra indult beiktatásra, de a város közelében két szakasz katona várta az érkezőket, akiket a terv szerint börtönbe akartak zárni, majd váltságdíj fejében szabadon bocsátani. De a reformátusok éberek voltak, püspöküket és a lelkészt idejében értesítették, azok visszafordultak.208 1702-ben a református lelkész megkísérelte Székesfehérvárott a lelkészi szolgálatot. Elfogták, és csak 2 hónap után szabadult ki a Haditanács parancsára.209 1704-ben is rajtacsíptek egy református papot, hogy a városban bújkál. Azonnal kiutasították.210 211 Meg kell állapítanunk, hogy ez a katolikus restauráció nem volt azonos azzal, amivel Pázmány egy évszázaddal előbb olyan nagy sikereket ért el. Abban az időben a katolikus restauráció inkább lelki eszközökkel, szellemi fegyverekkel folyt, ez most az államhatalom, a közigazgatás hol szelidebb, hol durvább közreműködésével. Nem is járt akkora eredménnyel, mint a Pázmány-féle restauráció. Legfeljebb a reformátusokat tette „nyakassá” és okozott feleslegesen nehezen felejthető emlékeket. A katolikus egyházat pedig olyan állami gyámkodás alá szorította, aminek később sok kárát vallotta. A fehérvári esperesi kerületben a Canonica visitatio szerint 1731 és 1749 között 293 konverzió fordult elő.217 Ezek között is nagyobbrészt nem a tömeget 205. Diarium: 1733. jún. 16. — aug. 9. 206. Can. Vis. Oistr. Alb. 35. 207. A stóla megtagadása miatt számtalan feljelentés érkezik a megyéhez. Protocoll. Dist. Alb. 115. Uo. 152. — A baracskai reformátusok a gyakran megismétlődő feljelentés ellenére sem hajlandók a ráckeresztúri pap szolgálatait igénybe venni, sem részére stólát fizetni. 208. PrLT. A. E. V. Nr. 1827/c. 209. Diarium: 1702. jún. 24. Uo. aug. 29. 210. Ibid. 1704. márc. 21. 211. Can. Vis. Distr. Alb. 424—425. 76
