Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Horváth Anna, Sz.: Istolni Beograd gazdaságtörténeti kérdései
A szigeti negyedben működő magyar boltok tulajdonosait keresztnevükön kívül a Kalmár névvel jelölik, amely ekkor már nem csupán a foglalkozásra utaló megkülönböztetésként, hanem vezetéknévként volt használatos. A vámdefterek tanúsága szerint általában ipari és vegyes cikkekkel kereskedő emberek viselték a Kalmár nevet. Ügy látszik, hogy a bérletek nagyságát a tulajdonos jövedelme szabta meg, s nem állt összefüggésben a bolt jellegével. Ilyen szempontból a magyar boltok más elbírálás alá eshettek, mert mindannyi után 4—4 akcsét fizettek. A két bejegyzés között eltelt 16 év alatt a bolttulajdonosok személye majdnem teljes mértékben kicserélődött; csupán hat esetben látszik valószínűnek az azonosítás nevük és mesterségük alapján. A fejadóként ismert dzsizje-adót Székesfehérvár lakossága is fizette, mivel erre kötelezve volt — a bírókat és papokat kivéve — minden keresztény alattvaló, akár szultáni hászbirtokon élt, akár timár vagy ziámetbirtokos fennhatósága alá tartozott. ,.Akinek házán, szőlőjén és kertjén kívül még 300 akcsét kitevő jövedelme van, az évenként 1 filorit21 fizessen. Az 1 filori 60 akcse.”2- A dzsizje adó beszedését külön pénzügyi mozzanatként kezelték, és ennek megfelelően külön jegyzék, dzsizje-defter készült róla. A dzsizje-defterek az adófizetők nevének regisztrálásával lehetőséget adnak a családok számának majdnem pontos meghatározásához. Egy 1563—66-ból fennmaradt dzsizje-defter a székesfehérvári belső várban 15, a külső várban 78 és az ingo vány városrészben 43 dzsizje-adót fizető ráját jelöl meg.23 A meghódított területeken élő ráják adóztatását illetően gyakran került sor öszszeütközésre a török földesúr, és a birtokán személy szerint nem tartózkodó, de volt jobbágyait megadóztató magyar földesúr, valamint a végvárakból kicsapó vitézek között. Az 1567—68-as békealkudozások alkalmával Szelim szultán azt szerette volna elérni, hogy a magyar földesurak ilyen irányú ténykedései megszűnjenek, s javasolta a magyar követeknek, hogy Eger—Szolnok—Fülek—Léva vonalán belül csak a török érdekeltség érvényesülhessen, mivel a magyarok „eddigelé egészen szabadon jártak le a Szerémségig, hogy raboljanak és sanyargassák az atyja szerzetté jobbágyokat.”2* A tárgyalások nem vezettek eredményre, de nem valósultak meg maguk a szerződések sem, és a kétfelé adózás továbbra is fennmaradt a meghódolt területeken. A nézeteltérések fegyveres megoldásai csak a magyar jobbágyokat sújtották, s gyakran adtak okot hasonló vádaskodó levelek megírására, mint amilyent Musztafa budai pasa küldött Miksához: „... de amint ennek előtte számtalanszor megírtuk fölségednek, te fid. tiltsa meg őket, hogy az hatalmas császár jószágait ne dúlják, fosszák és ne pusztítsák... 18 die Augusti, a palotaiak, veszprémiek a fehérvári csárdát mindenestől elragadták vala, a barmokban számtalan levágatnak, aki megmenthettenek bennük azzal hátra tértenek. Ugyanezen hónapnak 24. napján a palotaiak, veszprémiek, pápaiak, devecseriek, tihanyiak, győriek és a környülvalóbeliek nagy haddal fölkészülvén, Fehérvár körül leseket bántanak, délkor száguldót bocsátanak, kik a maradék barmot elragadták.”2* A források számadatai arról tanúskodnak, hogy az idegen hatalom által megszabott nehéz körülmények között, a magyar katonák és uraik kellemetlenségei ellenére a hódoltság területén élő lakosság — ha nem is nélkülözte az időnkénti visszaeséseket — mégis megpróbált termelni, nagymérvű adózásai mellett adni-venni.’ 21. A magyar forint török elnevezése. 22. Szigetvári Kánunnáme: op. cit. 23. VELICS A.-KÄMMERER E. : op. cit. II. 297. 24. Verancsics Antal követjelentéseiből. In: SALAMON F. : Magyarország és török hódoltság korában. (Bp. 1886) 354. 25. TAKÁCS S.: A budai pasák magyar nyelvű levelezése. (Bp. 1915) 118. * Ezen tanulmány előadásként elhangzott a székesfehérvári Történész Ülésszakon 1969 májusában. 81
