Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Sinkovics István: Székesfehérvár a török támadás előestéjén
A polgároknak a város határain belül is voltak szőlői, és az akkori gyakorlat szerint mások birtokán is béreltek szőlőket. Ezeknek a bére jóval alatta maradt a szokásos jobbágyszolgáltatásoknak. A birtokos osztály azonban a XV. századtól az ilyen földeket is igyekezett a jobbágyi termék járadék, a kilenced fizetésére kötelezni. Az erről szóló 1498. évi XLI. törvénycikk az összes királyi és egyéb városokra kiterjesztette a kilenced-kötelezettséget. Három város polgárságát külön is megemlítette. Ezek a városok : Buda, Székesfehérvár és a szerémségi Szalánkemén. Mint kiemelt példák szerepelnek, nyilvánvalóan azért, mert mindhármukat közismerten érintette az új rendelkezés. A törvény szerint a polgároknak nemcsak szőlőik, de hasonló feltételekkel bírt szántóföldjeik is voltak.0 Fehérvár külső településein a mezőgazdasági foglalkozás sokakat kötött le. A polgárjogból kizárt és alkalmi munkából élő elemek mellett az egyházi testületeknek voltak itt jobbágyaik és zselléreik is. Ilyenek a külső városrészeken kívül az egyházi birtokosok más birtokain is éltek, és ezek is bejártak a városba, mezőgazdasági termékeiket ide hozták piacra.9 10 11 A magyarországi városok társadalmának már a török idők előtt is jellemző eleme volt az odaköltözött nemesség. A nemesek a városigazgatásban is szóhoz jutottak.11 Fehérvár az ország közepén feküdt, mindenfelől távol a határoktól. Amikor azonban a belső harcok megbénították az ország erejét, védekezését, viszonylag könnyen a város falai alatt termett a külső ellenség. Így volt ez már néhány hónappal Mátyás halála után. A trónkövetelő Habsburg Miksa zsoldoshadai 1490 őszén, miután a dunántúli birtokosok nem fejtettek ki ellenállást, sőt többen mellé állottak, ostrom alá fogták a várost, amely felkészületlenül fogadta a váratlan támadást. Az ellenállás rövid idő alatt összeomlott. A zsoldosok benyomultak a várba, leverték és megölték a védőket, a lakosságot pedig kíméletlenül kifosztották. Maga Miksa is bevonult Fehérvárra, de ezt az előnyt nem tudta kihasználni, és Budát már nem tudta birtokába venni. Csak a következő év nyarán foglalták vissza Fehérvárat Ulászló hadai. Az idegenek ez alatt az idő alatt megkeserítették a város és környéke életét.12 Az ország déli határán levő védelmi vonal összeomlása és a mohácsi vereség után 1526-ban, amikor a török könnyű lovasok elözönlötték a Dunántúl keleti felét, elérték Fehérvárat is. De az ilyen hadak ellen elegendő védelmet nyújtott a város kedvező természeti fekvése. Ezeknek a törököknek különben is csak megfélemlítés volt a céljuk, megerősített helyek ostromára alkalmatlanok voltak. A portyázó török hadak is visszahúzódtak Fehérvár alól, amikor Frangepán Kristóf horvátországi birtokos megjelent félezer lovasával. Frangepán a Mohács utáni fejetlenségben igyekezett szervezni az ellenállást, a csata után még abban bízott, hogy Buda elérése előtt megverhetik a törököt vagy legalább is visszavonulását meg tudják nehezíteni. Ezek a tervek meghiúsultak ugyan, de Frangepán előnyomulása elriasztotta a török lovasokat, és az a hír, hogy Fehérvár körül ismeretlen erejű haderő áll, megzavarta a közben Budára már bevonult török fősereget.13 Lehet, hogy siettette a szultán távozását Budáról és eldöntötte, hogy a török hadak a Duna—Tisza közét választották visszavonulásuk útjául. II. Lajos temetése, majd a két választott király megkoronázása Fehérváron a szokásos fénnyel történt, de nem tudta feledtetni, hogy az ország védtelenül áll a 9. MALYUSZ E.: Az 1498. évi 41. törvénycikk. Századok LXIII—LXIV (1929—1930) 809, 811, 10. Fehérvár városának oklevele a városon belüli boreladás szabályozásáról. 1485. jan. 3. OL Acta Jes. Rés. Comarom. F. 3. Nr. 54. E 152. Kiadta KAROLY J.: op. cit. II. Okit. VI. 11. Pl. 1446-ban a bíró: Michael Borhy dictus nobilis de Noee. OL DL 42874. 12. JUHASZ J. : Székesfehérvár ostroma 1490-ben. István király Múzeum közleményei B. 10. (Székesfehérvár, 1958) 7—11; OL DL 88753, 88754. 13. JASZAY p. : A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után I (Pest, 1846) 27—29. 16
