Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Rázsó Gyula: Székesfehérvár hadászati jelentősége a török hódoltság korában. Az 1601. és az 1688. évi ostrom
még oly kitűnő harci szellemű magyar végvári katonaság értékének rohamos csökkenését, ilyen jelenségekkel egyébként már az 1601-i októberi harcokban is találkozhatunk, amikor sokszor előfordult, hogy magyar huszárok és hajdúk megfutamodtak az ellenség elől.48 Hasonlóan rossz a székesfehérvári idegen katonaság harci szelleme is. A palotai kaput pl. egyetlen janicsár foglalta el,49 s a La Marche ezredbeli német katonák kényszerítették a vonakodó Isolanot és Wathayt a kapitulációra.5« 1602 után csaknem egy teljes évszázadig élvezte még Székesfehérvár szerencsétlen lakossága a „Pax Ottomanica” egyre gyérebb és satnyább áldásait, amikor a kortársak számára váratlanul Bécs alatt a török hadsereg döntő vereséget szenvedett, s a császári seregek szinte akaratuk ellenére megkezdték Magyarország felszabadítását, annyira váratlanul érte őket a török hadsereg gyengesége. A felszabadító háború szemléltetően bizonyítja, hogy elmúltak már azok az idők, amikor a stratégiai jellegű oszmán török hadsereg egyenlő vagy éppen fölényben lévő ellenfélként vette fel a harcot az európai hadseregekkel. Az állandó zsoldoshadsereg megteremtése, a raktárrendszer bevezetésével úgy amennyire rendeződő ellátási problémák megoldása, az európai hadseregeket hadászati feladatok megoldására is alkalmassá tette. S mivel a harcászat is jelentékenyen fejlődött a XVII. században, a megcsontosodott, elmerevedett, fejlődésképtelen török hadsereg tehetetlenül vergődött a koalíciós hadseregek csapásai alatt. Ez a háború végleg történelmivé tett egy korszakot, azt, amelyben különböző típusú hadseregek kölcsönösen a siker reményével harcoltak egymás ellen. Ez a körülmény okozza, hogy Székesfehérvár felszabadulásával még olyan részletesen sem tudunk foglalkozni, mint fentebb, mert tény ugyan, hogy hazánk és elsősorban a város polgárainak szempontjából az 1688-as felszabadulás lényegesen jelentősebb volt, mint a tiszavirág életű 1601-es, ez utóbbi hadtörténelmi szempontból fontosabb esemény volt. Egyetlen gondolatra búcsúzóul mégis utalni szeretnék: s ez Székesfehérvár és Buda stratégiai jelentőségének újabb próbája, mely természetesen ismét Buda javára dőlt el. A Hofkriegsrath ugyanis az 1686-os tervében döntő jelentőséget szánt Székesfehérvár és Eger elfoglalásának, és Buda felszabadítását csak ezek után akarták kivívni.51 Azt hozták fel indokul, hogy Székesfehérvár és Eger könnyebb sikert hozhat a császári zászlóknak mint az Európa egyik legerősebb várának tartott Buda. A terv szerencsére nem került megvalósításra, s 1868. szeptember 2-án Buda felszabadult a másfél évszázados török uralom alól. S ami ezután történt, az megdöbbentett barátot és ellenséget egyaránt. Alig egy évvel Buda felszabadulása után a Dunántúlon már csak Székesfehérvár, Kanizsa és Sziget tornyain lengett még a lófarkas zászló, Eszék, 48. A német jelentések, kétségtelenül tendenciózusan, de nem minden alap nélkül, szinte valamennyi visszavonulást a magyar hajdúk és huszárok számlájára írnak: Október 13-án a hajdúk megszaladnak a sáncból. Warhafftige 12; ENS 419. 15-én Kollonits magyar huszárokat és hajdúkat Russwurm segítségére, ezek viszont „nicht hard angelegt, sonder der Beut zugeylt haben” Warhafftige. . . 14 49. KJATIB CSELEBI: 305 50. WATHAY: op. cit. 19; STAUFFEH: op. cit 74; ISTVÁNFFY: op. cit. 53. 51. Székesfehérvár és Eger felszabadításának szószólója — Budával szemben Miksa Emánuel bajor választó volt. Sikerült megnyernie Lipót császár támogatását, s rövid ideig úgy is látszott, Buda felszabadításának gondolata háttérbe szorul : „Am 18 Mai 48 Stunden vor vem Tage, an welchem die zur Hauptarmee bestimmten Truppen bey Parkan gesamelt seyn solten, lief ein kaiserl. Handschreyben ein, welches ein Truppen-Corps unter dem Churfuersten Max Emanuel von Bayern Zu dem Angriffe auff Stulweissenburg disponirte, wahrend die Hauptarmee unter den Herzog von Lothringen dise belagerung decken solte.” Kriegschronik Oesterreich- Ungarns HI/1 87. Id. BREIT: XVII. 176. 155
