Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Rázsó Gyula: Székesfehérvár hadászati jelentősége a török hódoltság korában. Az 1601. és az 1688. évi ostrom
helyzetének szemmel látható meglazulását emelik ki.13 14 Utóbb pedig, főleg a császári sikerek láttán már elszaporodnak azok a munkák, amelyek csalhatatlan receptekkel szolgálnak a török hatalom megtörésére, sőt megsemmisítésére.1* Az eredmény azonban messze elmarad a várakozástól. Noha az erdélyiek és a havasalföldiek is egyesítik erőiket a török ellen, s ezzel a korábbiaknál lényegesen kedvezőbb alkalom kínálkozik a török legyőzéséhez, s a legtöbb nyilt összecsapás és a várostromok többsége is határozott császári sikerrel ér véget, a háború befejezése mégis kiábrándító: a török minden vereség ellenére nemcsak megtartja, hanem növeli is pozícióit, a fontos Eger és Kanizsa ugyanis kezébe kerül. A nyilvánvaló kudarc okai azonban sokkal mélyebbek, mint a császári udvar tehetetlensége vagy éppen magyargyűlölete, esetleg a hadvezérek — kétségtelenül jelentős egyéni mulasztásai. A kudarcok katonai magyarázata mindenekelőtt a korszak nyugat-európai hadügyének siralmas állapotában keresendő.15 Bár a hadseregek létszáma a korábbiakhoz képest valamelyes emelkedést mutat — a magyar végvárak állandó őrsége pl. 1593-ban, a háború kezdetén, már 73000 fő,16 szemben az előző évtizedek 50—60000 katonájával — a zilált pénzügyi és ellátási viszonyok azonban rendkívül megnehezítik, sőt sokszor lehetetlenné teszik a hadsereg hosszabb ideig húzódó fenntartását. A zsoldos hadsereg ui. rendkívül sok pénzbe — évi több mint 3—4 millió aranyforintba — került, amelyet a kincstár szinte sohasem tud időre előteremteni — s ezért vagy kénytelenek időről-időre szélnek ereszteni a katonák nagy részét, vagy mint ezt a pápai franciák példája bizonyítja, akik 1599-ben fellázadtak és átálltak a törökökhöz, a katonák gyakran maguk döntenek sorsuk felől.17 A terepet nem ismerő, a lakosággal szemben bizalmatlan, nehézkesen mozgó német lovasság és gyalogság pedig egyszerűen képtelen volt huzamosabb ideig a „terepről élni”, a magukkal hozott, kínosan összegyűjtött készletek viszont hamarosan elfogytak — ld. Kanizsa felmentési kísérletét 1600-ban és ugyanott Ferdinánd fhg. szégyenteljes ostromműveleteit 1601-ben — ez is kizárta a hosszabb ideig tartó hadjáratokat. Néhány szót a magyar csapatokról is. Mind a huszárok, mind a hajdúk, portyázásokban, várvédelemnél lényegesen felülmúlták a nyugati típusú katonaság teljesítményét, a nyílt összecsapásokban azonban messze elmaradtak tőlük. Nem sok jót mondhatunk a nemesség áldozatkészségéről sem, s így az ország csak egy töredékét tudta saját védelmi költségeinek fedezni (esetenkint 25—40%-ot). A hadvezetésről sem mondhatunk túl sok jót. A legfőbb vezetés többnyire a végtelenül tehetségtelen császári főhercegek kezében volt. Alparancsnokaik, rámenős zsoldos fenegyerekek — prototípusok a Székesfehérvár alatt kitűnt Russwurm — akik érte-13. A már idézett, 1600-ból származó — velencei követ j elentés szerint a török államkincstárban akkor 8 millió aranyforint volt, 2 milliót felemésztettek a perzsa háborúk, s „per la guerra d’Ungheria sono deminuite per il valore di piu 2 millioni.” (Relazioni, 33), de hozzáteszi ezt pótolni fogják, mivel „non comporta quel governo che si inventono nuove gravezze sopra i sudditi, come si fa in cristianita, perche von v’é sopra chi poverle essendo tutti schiavi tutto e del signor, dal quai, come che mar, hanno origine.” A hadsereg sem a régi már: „Nelle spedizioni degli eserciti non vanno mai in qual numero ehe sono destinati, perche li capi li esentano per danari, ehe e utile dal momento, 1 quale si aggiunge un molto maggiore che mandadosi.” (ibid.) 14. Tarducci és Conrig többször idézett munkája mellett hasonló címet visel LA NOUOE, F. de: Del modo di vincere i Tuirchi e scacciarli d’Europa con la Lege dei Principi. (Ferrara 1600). 15. Ld. bővebben: PEŰRI, P.: II Rinascimento e il crisi militare in Italia. (Firencze 1952) 16. LOEBL: op. cit. I. 21—28. 17. Mintegy 1500 francia katona állt át török oldalra; s még évekkel később is lehetett francia katonákat látni Konstantinápolyban, akik pénzért vagy visszatérési lehetőségért zaklatták a francia követeket. ROUITfLARD, C. D. : The Turk in French History and Literature. (1520— 1600.) (Paris 1938) 78. 148
