Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)

Rázsó Gyula: Székesfehérvár hadászati jelentősége a török hódoltság korában. Az 1601. és az 1688. évi ostrom

eredményes haditettekben, s a korszak hadművészete a hadseregek effektivitását tekintve, amúgy is az egész hadtörténetemben szinte páratlanul alacsony színvonalon áll, a háború nem nyújt semmi érdemleges tanulságot. Ami pedig a nem katona, illetve nem hadtörténész szerzőket illeti, akik egyébként sem szívesen foglalkoznak háborús problémákkal, mindez rájuk még fokozottabban vonatkozik.

Pedig a háború rendkívül gazdag történelmi és katonai tanulságokban egyaránt, hogy egyet közülük elöljáróban kiragadjak, a Habsburgok katonai erőfeszítései a török ellen, s ezáltal magyarországi uralmuk egyik sarkalatos kérdésének értékelését — mely probléma felvetése oly nagy szerepet játszott a nemrégiben történetírásunk szinte egészét megmozgató, a nacionalista maradványok ellen indított vitában — pontosabban és konkrétabban adhatjuk meg a tizenöt éves háború tényeinek alaposabb ismeretére támaszkodva.

A történetírásunkban mindmáig fellelhető kuruc hagyományok egyik táptalaja éppen — a tizenöt éves háború. A problémát, a császári udvar hadviselésének bírálatát nem kisebb ember fogalmazta meg elsőízben, mint Zrínyi Miklós: — Istvánffy munkájához fűzött egyik széljegyzetében: „Menjünk példákra, s bár csak Mátyás király halála óta való históriát rumináljuk, meglátjuk, hogy Felsi Lénárt, Roggendorf, Joachim brandenburgi herceg operatiói, kik talán másutt vitéz generálisok voltak, országunkban haszontalanul múltak el: meglátjuk a sok várak erősségek megadásában az idegeneket vétkeseknek lenni. Tekintsük Básta, Svendi, Lázár, Belgiojoso, Kolaldo, Bukoy, Roszburm, Montenegro, Ekenberger, Hardek hadakozását, bizonyára semmi jónkra nem voltak.”1 o

A háború lefolyása valóban első pillantásra messzemenően igazolni látszik Zrínyi és követői valamennyi vádját. A hadiesemények alakulása már kezdetben azt a látszatot kelti, hogy a császári hadsereg fölényben van. Ezt jelzik a kortárs írók is. Már megszűnt az a szinte döbbent tisztelet, amely több mint egy évszázad óta csaknem minden európai szerzőt elfogott, ha a török birodalomról, annak intézményeiről és vezetőiről írt.1'! A századvég szerzői, főleg a jószemú itáliai kereskedők és diplomaták már észreveszik, hogy a nagy oszmán birodalom hanyatlásnak indult.10 11 12 Főleg a perzsa háborúk okozta nagy ember- és anyagveszteséget, a korábban mindig telt államkincstár érezhető megcsappanását, s nem utolsósorban a török hadsereg fegyelmi

10. HOLUB J. : Istvánffy Miklós Históriája hadtörténeti szempontból. (Szekszárd 1909) 12.

11. A törökök legnagyobb előnyeként a szultán egyeduralmát, az államkincstár gazdagságát és a fegyelmezett, nagy létszámú hadsereget sorolják íel az egykorú szerzők. (TARDUCCI: op. cit. 38—42.) Más hasonló megnyilatkozások: „(A török császár) in seiner Silber oder Schetzkammer mehr Kleinodien Edelgestein und andere Schetze (hat), denn sonnst in der gantzen Welt bey einander erfunden mögen werden.” MÜLLER, H. : Türckische Historien, Oder Warhafftige Beschreibung aller Türcken ankufft, Regierung, Königen und Kaisern. . . (Frankfurt am Main 1572) 76. „Darff man sich den verwundern das unter den Türcken, welche all ihren fleis auff Kriegssachen legen.” (Ibid) „Possédé il gran Tureo 144 regni o provincie, ehe si possono riputar piu presto un mondo, che un stato, tutto continuato, unito, ed in consueguenza in se stesso forte e gagliardo, quelio ehe non e degli Stati divisi come queello dal re di Spagna.” Relazioni degli Ambasciatori e Baili Veneti a Costantinopoli. Cura di BERHETT—BAROZZI. Vol. 1. (Venezia 1873') 32.

12. Jól mutat rá a kérdés lényegére a valamivel később, de még a nagy török vereségek előtt író SORENSUS: „Notandum igitur, exercitum Tureorum quem modo descripsimus, et qui primo intuitu immensua apparet, fama potius et oponione hominum, quam revera tam magnum et validum esse.” In CONRIG, H. : De bello contra Tureas prudenter gerendo, Benne SORENSUS, L.: Ottomanus (Helmestadi, 1664) 29. A már idézett Tarducci pedig Magyarország erőforrásait „con mediocri aiuti di Germania” elégségesnek tartja a török visszaszorítására. TARDUCCI; op. cit. 47.

147