Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Bónis György: A székesfehérvári törvénynaptól az "ország szabadságá"-ig
közgyűlésünk esküdtjei is a XIV. század derekától fogva, mégpedig magyar nyelven,80 81 és ilyen volt az 1446-i júniusi gyűlésen a résztvevőktől megkövetelt eskü is arra, hogy megtartják „az szerzést ez registromba, kit ez ország szerzésére meg irattanak volna... ”82 Szabadságlevelek A közel mindennapos bírói tevékenység, és az időről időre megismétlődő törvényhozás az uralkodó osztály jogainak egészét egyre újabb elemekkel bővítették. De volt egy állandó, szinte már mágikus erejű része is, az ország privilégiumainak hagyományos korpusza. Itt ismét — és utoljára — vissza keli mennünk az 1222-i Aranybullára. Eltekintve azoktól a rendelkezéseitől, amelyek a maguk idejében fájó, de történetileg nem jelentős serviensi panaszokat orvosolták, lényeges tartalmát öt kiváltságban foglalhatjuk össze. A papi rendnek és a főrangúaknak már előbb megszerzett jogai mintájára a serviensek biztosíttatták maguknak — éppen a fehérvári törvénynapok révén — a király joghatósága alá tartozást, a büntető eljárásban személyes szabadságuk védelmét, pénzügyi és hadügyi terheik csökkentését (melyből a nemesi adómentesség fejlődött ki) és tulajdonuk szabadságát a „szabad rendelkezési jog” útján. A Bulla így a serviensek rendi kiváltságlevele (kartája) lett volna, ha ez a társadalmi csoport akkori kiterjedésében fennmarad. Tudjuk azonban, hogy a ’királyi szolgák’ a várjobbágyokát és más feltörekvő rétegeket magukba olvasztva köznemességgé alakultak. Az Aranybulla tehát még nem lehetett a nemesi rend kartája, mert ilyen rend még nem létezett, csak előkészítette a talajt a későbbi alakulás számára. Hiszen Werbőczy híres Primae nonws-ának nemesi kiváltságait más fogalmazásban mind megtalálhatjuk benne !83 Ezért tartjuk a magyar alkotmányfejlődés egyik legjelentősebb eseményének azt, hogy I. Károly éppen nem „alkotmányos” uralma idején a főpapság feltámasztotta az 1222-i Aranybullát. Ennek szövege nem maradt ránk eredetiben, csak egy 1318-i átiratban, amelyen az esztergomi érsek és három püspök pecsétje függött. Knauz mutatta ki, hogy ebben az évben a magyar püspöki kar kalocsai zsinatán valóságos „véd- és dacszövetséget” kötött kiváltságainak védelmére az uralkodó ellen. Követeinek I. Károly megígérte, hogy megjelenik a rákosi országgyűlésen, s addig felkutatja, azután pedig sértetlenül megtartja a királyi, egyházi, nemesi és más jogokat. Ennek kapcsán Íratta át a püspöki kar az eredeti Bullát, nem 1231, 1267 vagy 1298 szabadságleveleit; talán éppen az elsőben foglalt ellenállási jog miatt. Ez a választás tette az 1222-i oklevelet a magyar rendi alkotmány alapjává. Mivel pedig a Bulla nobilis szaván a társadalmi fejlődés következtében már ’nemest’ és nem ’előkelőt’ értettek, I. Lajos 1351-ben természetszerűen újította meg az oklevéllel együtt ezt a jogot is, amely a servienseket még papíron sem illette meg! Az 1351-i törvény annyiban is rendi kartája lett a nemességnek, hogy az ország minden részében, a hercegi tartományokban is biztosította egységes szabadságát,84 A magyar törvénytár lapjain szinte szakadatlan szálon húzódik végig a többi 80. H. HATTENHAUER: Zur Autorität des germanischen mittelalterlichen Rechts. ZRG Germ. Abt. 83 (1966) 258—273. 81. BONIS GY.: Régi magyar eskümiraták I. MNy. 57 (1961) 279—285. 82. Több kéziratos törvénygyűjteményben, kiadta M. G. KOVACHICH: op. cit. (Supplementa) II. 44. 83. BONIS GY.: HR 142 pp„ 164 pp. 84. Ibid. 178—180. — I. Lajos 1353-ban írja, hogy ... libertate nobilium regni nostri per nos nuperrime eisdem gratiose concessa requirente ... a fiú nem bűnhődik atyjáért, az ártatlan a bűnösért. Idézi HOLUB J. : Századok 69 (1935) 194. 94
