Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Nagy Lajos: Székesfehérvár későközépkori topográfiája
Nagy Lajos SZÉKESFEHÉRVÁR KÉSÖKÖZÉPKORI TOPOGRÁFIÁJA A Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat 1966. évi székesfehérvári vándorgyűlésén Fügedi Erik „Székesfehérvár korai története a város alaprajzában” címmel tartott előadásának a befejezésében megállapította azt, hogy „újabb középkori okleveles anyag előkerülésével, legalábbis olyannal, amely eddigi ismereteinket teljesen megváltoztatná, aligha számolhatunk”. Ez a megállapítás nemcsak Székesfehérvár helyrajzi történetére, hanem általában a magyar városok helyrajzi történetére, s nemcsak a koraközépkorra, hanem a későközépkorra is vonatkoztatható. Fügedi Székesfehérvár topográfiai problémáinak a megoldása érdekében felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges lenne „a város első, XVII. századvégi telekkönyvének alapos tanulmányozása és a telekméreteknek a matematikai statisztika szabályai szerinti feldolgozására”.1 Ezzel a kívánsággal a legteljesebb mértékben egyet kell értenie mindazoknak, akik a magyar városok topográfiatörténeti kutatásait egy bizonyos holtpontról ki akarják mozdítani, s ezt a munkát el kell végezni, bármily „nagy fáradságot követel meg”, nemcsak Székesfehérvár, hanem más városok esetében is. Buda és Pest történetének kutatása során 1961—1963 között már nagy részben feltárásra és publikálásra került ez a forrásanyag,1 1 2 s ha további kiértékelésre még bőven adódik is lehetőség, világossá vált: az ilyen források adhatnak biztos támpontokat arra vonatkozólag, hogy milyen volt egy-egy város települési szerkezete egy olyan korszakban, amelyről nem maradtak fenn, mert nem is készültek térképek (legalábbis olyanok, amelyek az utca és telekhálózatot pontosan ábrázolnák). S ezeknek a forrásoknak a kritikai vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a belőlük meghatározható települési szerkezetnek az alkotó elemei, a telkek, nem egy mesterséges konstrukció szüleményei egy adott időszakban, hanem az adottságokat a legteljesebb mértékben és (mivel adóköteles ingatlanokról volt szó) a legteljesebb értékben figyelembe vevő (pontos vagy kevésbé pontos) felmérés eredményei. S ha az ezekre a telkekre vonatkozó adatokat, amelyeket a XVII. század végén, vagy a XVIII. század elején, s a későbbi évtizedekben is, a különféle telekkönyvekben (Zaiger, Gewohrprotokoll, telekátírási jegyzőkönyv, telekösszeírás) rögzítették, térképre visszük, nemcsak a XVII. század végi (vagy későbbi) települési szerkezet válik érthetővé számunkra, hanem a jóval korábbi is. így visszamenőleg esetleg évszázadokig a késői, s talán a korai középkori, de mindenesetre a török uralom előtti települési szerkezet, városalaprajz. A magyar várostörténeti kutatásnak tehát fel kell ismernie azt, hogy egy-egy város helyrajzi története nem állapítható meg csupán a — sajnos eléggé gyér — 1. FÜGEDI E.: Székesfehérvár korai története a város alaprajzában. Székesfehérvár évszázadai. Szerk. Kralovánszky A. I. (Székesfehérvár 1967) 30—31. továbbiakban: Székesfehérvár évszázadai I). 2. NAGY L.: Pestváros XVII. századvégi topográfiájának forrásai. Tanulmányok Budapest múltjából 14 (1961) 161—212 (továbbiakban: TBM); A Víziváros XVIII századvégi topográfiája. TBM 16 (1964) 161—?49; A budai Vár xyn. századvégi topográfiája. TBM 18 (1968), 199
