Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Horváth János: Középkori irodalmunk székesfehérvári vonatkozásáról
egy igen érdekes és hiteles jellemzése, amely szerint12 13 14 „A magyarok keservesen siratnak. De a fájdalom nem tud bennük megtapadni, mivel mindig táborokban élnek, és az erdőket és pusztákat járják vadászat céljából”. Eddig Boncompagni jellemzése. Már most visszatérve a Róbert Károly haláláról szóló beszámolóhoz, a továbbiak megértése kedvéért jeleznem kell, hogy a király 1342-ben halt meg Visegrád várában. Ezt egyébként a beszámoló is megmondja! Először tehát elsiratják a királyt a várban, elsősorban az özvegy Erzsébet királynő és a család, meg a fő-emberek. A második napon királyi ruhába öltöztetik a holtat, és arany koronával ékesítik és — „a várból nagy siránkozás kíséretében leviszik Visegrád városába, a Boldogságos Szűznek ott épült plébánia-templomába. Elsiratta őt a város egész népe nagy-nagy siratással” — mondja a beszámoló.13 14 Azután hajóra teszik a holttestet és leszállítják a „híres-neves Buda városába”.1,1 Ezután szóljon maga a beszámoló: „A király halálát követő harmadik napon aztán, még ugyanebben a városban (t. i. Budán), a nap közepe táján, míg az előírt módon a vallási ájtatosságokat, vagyis a megkezdett szertartásokat és az ünnepélyes miséket végezték, az egyház ajtaja előtt ott állott Károly király úr három dísz-lova bíbor takaróval ékesítve, s rajtuk a király úr fegyverzetébe öltözötten három derék vitéz. A három vitéz közül az egyik lovon a királyi méltósághoz illő lővér15 fegyverzetbe volt öltözve a vitéz, a másik meg dárda-ökleléshez volt felszerelve, a harmadik — legpompásabb ló — pedig a királyi méltóságot megillető harci fegyverzetben, a hadba vonulásra felvértezetten. E három lovon ülő három vitéznek a hadi jelvénye a sisakon egy struccmadárforma volt, arany koronával ékesítve; ilyen jelvényt szokott viselni a király úr, míg élt. Minden lószerszám, kengyel, zabla, kantár, meg más idetartozó dolgok ugyanis aranyozott ezüstből voltak készítve, a királyi méltósághoz illően, és a bőrhevederek és gyeplők és efféle dolgok a szügyelőkkel és farmatringokkal együtt selyem anyaggal voltak bevonva. A három ló és a vitézek el voltak borítva gyönyörű hímzésű bíborral, gyöngyökkel és drágakövekkel, s így a lovakon testestől-lelkestöl a király urat ábrázolták, úgyhogy amikor különféle rendbéli emberek arra mentükben megpillantották őket és meglátták az említett királyi jelvényeket, sírásban törtek ki, s hangos üvöltésükkel az eget ostromolták, mivel eddig a király úr használta az említett jelvényeket és lovakat, s szerencsésen kormányozta a magyar birodalmat...”16 „Miközben tehát Budáról elszállították a testet, bármely falutelepüléshez értek, 12. De consuetudinibus plangentium. De consuetudine Ungarorum. Ungari amare plangunt. Set dolor illis adherere non potest, quia semper sunt in castris, et siluas er solitudines uenando transcurrunt. (Kiadva: L. ROCKINGER: Briefsteller und Formelbücher des eilften bis vierzehnten Jahrhunderts. (München, 1»63) I. 142—14.3) Érdekes egyébként, amit Boncompagni e fejezet élén általában mond a különböző népek halottsiratási szokásairól, (op. cit. 141): Quod sit impossibile scire omnes consuetudines illorum, qui plangunt mortuos suos. Consuetudines plangentium nemo plenarie scire ualeret, etiam si circuiret totum orbem terrarum, quoniam in una et eadem patria diuerse consuetudines obseruantur. 13. THURÖCZI : op. cit. 167: Planxitque eum uniuersus populus ciuitatis, planctu magno ualde. 14. THURÖCZI: op. cit. 167: ...corpus ipsum super cimbam per decursus aquae Danubialis, in ciuitatem famosissimam, Budam videlicet, est delatum. 15. THURÖCZI szövegében (op. cit. 168) armis tormentalibus áll, s mivel tormentum csak a XV. szd-tól kezdve jelent ,,lő-fegyvert, ágyút”, régebben azonban a XIII. szd-tól a számszerijjászokat is lövér-eknek hívták, a régi magyar lővér szóval fordítottam. A budai krónikában ugyanezen a helyen armis tornamentalibus kifejezés áll, ami „lovagi-torna fegyverzetet” jelent. Mivel azonban a másik lovas ad hastiludium aptus, azaz dárda-ökleléshez, tehát elsősorban a lovagi tornában használatos fegyverzetben mutatkozott, a Budai Krónika szövege itt valószínűleg romlott. 16. THURÖCZI: op. cit. 168: Quos vt, dum cuiuscunque conditionis homines aspiciebant, et dicta signa regalia intuebantur... prorumpebantin fletus, validissimis aethera ululatibus propulsantes... 133
