Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Huszár Lajos: Anjou-kori pénzverés Székesfehérvárott
utóbbi adat már valóban fehérvári kispénzre vonatkozik, a két adat egyezéséből logikusan lehet arra következtetni, hogy a szóbanforgó és a megállapítás szerint igen csekély súlyú fehérvári kispénz valóban a CNH. II. 34. mint Károly Róbert legkisebb pénze lehet. Egyébként ez a veret is bécsi mintára készült érem, tehát megfelel ennek a feltételnek is. Az előlapja ugyanis ugyanolyan koronás mellképet mutat, mint az előbbi CNH. II. 27. sz. érem előlapja, (tehát ez is Luschin 61. sz. utánzata), a hátlapon pedig a Luschin által 23. sz. alatt közölt bécsi dénár (korai Krems-i veret) előlapi éremképének (szárnyak között ötágú csillag) az utánzata foglal helyet. A koronázott előlapi éremképnek Károly Róbert mindkét említett kispénzén való előfordulása valószínűvé teszi, hogy a kettő közös verdéből került ki és igy elősegíti a két éremnek fehérvári veretként való elkönyvelését. Schulek a CNH. II. 34. sz. parvus veretési idejét 1332—1337 közötti időre teszi, azon feltevés alapján, hogy erre vonatkoztatja a pápai tizedszedő jegyzékének „Viennenses valde parvos qui currunt in Alba Regali” megjelölését. Minthogy e kispénz úgy bécsi jellegénél fogva, mint csekély súlya következtében jól megfelel a „valde parvus” elnevezésnek, ezt a feltevést egyelőre valószínűnek fogadhatjuk el és így ebben lehet látni a második székesfehérvári veretű kispénzt. Sajnos ezen a vereten semmiféle verdejegy nem fordul elő. Valószínűleg e két éremfajhoz hasonló veretek lehetnek azok a kis obulusok is, melyekről Buchenau tett említést egy Székesfehérvár közelében előkerült éremlelet leírásánál.15 16 Nyilvánvalóan ilyenek voltak azok a „Viennenses valde parvos” is, melyek Fehérvárott forogtak és tizenhárom ment belőlük egy garasra a pápai tizedszedők jegyzéke szerint.16 Végül ugyancsak hasonló veretekre gondolhatott Pauer János, aki a szentmihályi éremlelet ismertetésében azt írja, hogy voltak benne olyan veretek is, melyek Székesfehérvár saját pénzét képezték.17 Nem mondja meg, hogy melyek ezek, és a lelet egyébként csupa szlavón dénárokból és bécsi dénárokból állott, tehát feltehető, hogy Pauer, akinek nyilván tudomása volt a régi székesfehérvári pénzverésről, a lelet bécsi denárainak sorában tételezte fel egyik-másikról, hogy az esetleg fehérvári veretű érem lehetett. Jelenlegi ismereteink és ebből következő feltevéseink szerint tehát a legnagyobb valószínűséggel csak a CNH. II. 27. és 34. sz. éremfajokat lehet XIV. századi fehérvári veretű pénzeknek tekinteni. Az egyiken rajta látható A-betűt egyenesen a fehérvári verde jelének lehet felismerni. Úgy a régi irodalom (Rupp, Weszerle, stb.), mint az újabb kutatás (főként Schulek) nézete szerint az Anjou-kori pénzeken az A és A—A betűk általában a fehérvári pénzverő verdejegyének tekinthetők. Ha ezt az egyébként tényleges bizonyítékokkal nem igazolható feltevést helyesnek fogadnánk el, akkor a fehérvári veretű pénzek számát lényegesen bővíteni lehetne. Ugyanis ezek a betűk előfordulnak Károly Róbert CNH. II. 15. dénárján, továbbá CNH. II. 19. obulusán, valamint I. Lajos CNH. II. 72. dénárján. Károly Róbert említett két verete 1338—1342 között került kiverésre az állandó értékű pénzek veretési idején. Lajos CNH. II. 72. sz. dénárja pedig valószínűleg 1343-ban készült. Ilyenformán 1338—1343 közötti időben is kerültek volna kiverésre dénárok Fehérvárott, de ezek már nem bécsi jellegű pénzek, hanem 15. H. BUCHENAU: Ein ungarischer Fund von Wiener Pfennigen. Jahrb. f. Altertumskunde 5 (1911) 179—187. 16. Mon. Vat. I. 312. 17. RÖMER F.: A szent-mihályi (Fehér megye) éremlelet ismertetéséhez. ArehÉrt. 6 (1872) 193 —196. A lelet részletes leírását PAUER JÁNOS a Székesfehérvár c. lap 1871. évi 4—5. és 13. számaiban közölte. 118