Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Kovács Éva: A középkori magyar királyság jelvényeinek kérdése
tának egyik epizódja volt, hogy Vladimir halicsi fejedelemnek esküt kellett tennie egy kicsiny, de nagy erejű keresztre, amit Géza vitt magával (1151).25 A krónikás feljegyezte, hogy a kereszt Szent István királyé volt. Vladimir megszegte esküjét és nem sokkal később meghalt. Halálát a kereszt erejének tulajdonítja az elbeszélő. A kereszt kicsinységére, s ugyanakkor nagy erejére történő hivatkozás tipikus utalás keresztereklye particulára. Ennek alapja ekkor már több százados teológiai gondolat: a megváltás eszközének ereje nem oszlott meg azzal, hogy szilánkokat metszettek belőle, hanem minden részecskében osztatlanul jelen van.26 A lengyelországi Lysa Gorái Szent Kereszt kolostor alapítási mondáiban is szerepel egy ereklyetartó mellkereszt, amelyet Szent Imre Szent Istvántól kapott és amelyet a kolostornak adományozott.27 Lengyel források még azt is tudni vélik, hogy István viszont a görög császártól kapta. A prágai Szent Vitus dóm kincstárában is őriztek egy Szent Istvántól származtatott mellkeresztet.28 Ezt IV. Károly kapta Nagy Lajostól 1353-ban és a szenvedélyes ereklyegyűjtő császár egész életében nyakában viselte. Nincs mód itt kitérni a szent kereszt ereklye kultuszának minden magyarországi vonatkozására, csak jelezzük a kiragadott példákkal, hogy ez a tisztelet bizonyos ponton érintkezik Szent István kultuszával is. Sajnos, e helyt nincs mód latolgatni a legendáris adatok hihető történeti magvát sem. De az orosz évkönyvek elbeszélése anélkül is értékelhető: III. Béla trónrajutását közvetlenül megelőző időkben volt az uralkodói család birtokában egy feltehetően mellkeresztbe foglalt kereszt ereklye, melyet nagy tiszteletben tartottak, nemcsak a kereszt ereklyéjének az egyetemes kereszténységben elterjedt tisztelete, hanem Szent István személye miatt is. A Bizáncban nevelkedett III. Béla mindenesetre ismerhette a Vera Crux kultuszának minden vonatkozását, hiszen többek között a kereszt ereklye a legfőbb birodalmi ereklye is volt, a hadbavonuló császárok győzelmének legfőbb biztosítéka.29 30 Hadjáratokban a császár előtt vitték. Valószínűleg mint hadiereklyét vitte magával II. Géza is oroszföldre. A győzelemhozó (niképhoros) ereklye tisztelete Bizáncból terjedt el a latin császárságban, de korábban a német császárok is átvették. A máig is meglevő birodalmi kereszten (Bécs, Schatzkammer) kívül van magyar vonatkozású tudósítás is, amely a kereszt ereklyéjének ilyen tiszteletéről szól.3<> Minden jel arra mutat, hogy jóval III. Béla előtt már a kereszténység 25. HODINKA A.: Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai (Bp. 1916) 183, 193. 26. A. FROLOW: Le culte de la relique de la vraie croix à la fin du Vie et du début du Vile siècles. Byzantinoslavica, 22 (1961) 330. 27. DIVÉKY A.; Magyar—lengyel egyházi kapcsolatok Szent István korában. Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján, I (Bp. 1938) 474—477: DÖMÖTÖR T.: Arpádházi Imre herceg és a csodaszarvas monda. Filológiai Közlöny 4 (1958) 317—323; KARDOS T.: Megjegyzés Arpádházi Imre herceg és a csodaszarvas mondája kérdéséhez. Ibid. 323—324. 28. A Szent Vltus dóm ereklyéinek diariumában aug. 20-ra: „S. Stephani Regis Hung, pars ins (ignis). Et Pectorale eiusdem sive Reliquiarium, quod ille de collo pendulum gestare solebat in quo recondita sunt: particula de Ligno Domini et digitus S. Stephani Proto M(artiris). Carolus IV. Illud obtinuit a Ludovico Rege Hung. an. 1353 ac pretiosissimis lapidibus exornatum tot vitae suae tempore portavit. Hodieque illud devotissima veneramur. — THOMAS JOANNES PESSINA DE CZECHOROD: Phosphorus Septicornis... (Pragae 1873) 516. 29. A. FROLOW: op. clt. 336—339; A. FROLOW: La relique de la Vraie Croix (Paris 1961) 53, 133, 141 sz. ; A. GRABAR: „l’instrument de la victoire impériale”-nak nevezi. L’empereur dans l’art byzantin (Paris 1936) 33. 30. Aba legyőzése után HI. Henrik a szent keresztnek ad hálát a győzelemért: „Denique caesar discalciatus et lanceis ad carnem indutus, ante vitale Sanctae crucis lignum procidit idemque populus una cum principibus fecit, ipsi reddentes honorem et gloriam, qui illis dederat tantam victoriam, tam incruentam. ..” Annales Altahenses Maiores, ad a. 1044. MGH, SS. XX. 800. Ugyanezt elmeséli a Képes Krónika szerzője is, sőt ábrázolja is a jelenetet: a császár szőrruhában előtte oltárra helyezett határozottan ereklyetartó, de nem kettős kereszt. — DERCSÉNYI D.—CSAPODLNÉ GÁRDONYI K.—MEZEY L.-GERÉB L. : Képes Krónika (Bp. 1964) 100, az illusztráció: 50 (f. 25’). 107
