Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Tomka Béla: Szeged 20. századi városfejlődése európai kontextusban
Tomka Béla Szeged 20. századi városfejlődése európai kontextusban akkora, mint az adott ország második legnépesebb városáé, s emellett minden lényeges országos funkciót maga tölt be (Therborn, 1996: 185-186). Természetesen nem egyedülálló Európában az, hogy egy főváros uralkodó helyzetben van: a lakosságszám alapján a domináns kategóriába tartozik Bécs is. Ugyanakkor a dominancia mértéke nagyobb Budapest, mint Bécs esetében, hiszen utóbbi Ausztrián belül megoszt fontos funkciókat - például Graz-cal -, már csak az ország szövetségi jellegéből adódóan is. Szeged helyzete a hazai városhierarchiában előnytelenül változott a 20. század során (Jefferson, 1939:226-232). Míg 1930-ban a főváros lakossága kb. nyolcszorosán múlta felül Szegedét, addig 2010-ben ez a különbség már tizenkétszeres volt. Ami a városi funkciókat illeti, ezek a két világháború között mérsékelten gyarapodtak Szegeden - például az egyetem ideköltözése révén de a második világháború után ismét a Budapest-központúság erősödött Magyarországon. A rendszerváltozást követően a vidéki városok funkcióikat tekintve kezdtek emancipálódni: például Szeged is több nagyobb cég központja lett. A 2010 után a közigazgatásban és általában az állami szférában, majd a gazdaságban is megindult recentralizáció azonban ismét Budapest helyzetét erősítette a vidéki városokkal szemben. 3. A városi tér sajátos használata Az európai városi életnek szintén különös minőséget adnak a térhasználat jellemzői (Gyáni, 1999). Mindenekelőtt a városközpontok tarthatnak számot figyelmünkre ebből a szempontból. Ezek a 20. század során - ellentétben az amerikai és más kontinenseken lévő városokkal - nem minden probléma nélkül, s nem is egyforma mértékben, de összességében sikeresen megőrizték funkcionális sokszínűségüket: egyrészt kereskedelmi központként működtek, üzletek, vendéglátó- és szórakozóhelyek sokaságával, másrészt közigazgatási és más középületeknek adtak helyet, továbbá lakóhelyként is szolgáltak. A század elején a felső és a középosztály mellett a tipikus európai város központjának bizonyos részein a kevésbé tehetős rétegek is lakásokkal rendelkeztek. Az eltérő helyzetű csoportok együttélése változott a 20. század során, mivel a szuburbanizáció nyomán a jómódúak jelentős része elhagyta a városközpontokat. Ez azonban soha nem öltött olyan méreteket, mint az Egyesült Államokban, s a 20. század végén a folyamat lelassult, sőt helyenként meg is fordult (Hall - Hay, 1980: 225-231). A 20. század utolsó évtizedeiben az európai városok központi kerületei is számos problémával néztek szembe. A funkcionális sokszínűség megőrzése és a jómódúak jelenléte a városközpontokban azonban döntően hozzájárult ahhoz, hogy e városok belső részeinek minősége - a lakóépületek állapotától kezdve a közbiztonságig és a szabadidő eltöltésének lehetőségéig - globális viszonylatban is egyedülálló maradt. Számos városban dzsentrifikációs programokkal sikeresen megállították a belső kerületek egyes részeinek leromlását. Az európai belvárosokat továbbra is az elegáns utcák, színvonalas üzletek, reprezentatív épületek, a jó közbiztonság jellemzik, vagyis olyan tereket jelentenek, ahol este is kellemes 27
