Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)

Szellemi kultúra - ifj. Lele József: Hagyományos gyógyító eljárások - Betegségek, gyógyítások

Hagyományos gyógyító eljárások „Az én nővérem torokgyíkban halt meg. Nem tudtak akkor segíteni rajta." - mondta Langó Ernő. Akár a torokgyíkról, akár a lobról, már csak a legidő­sebbek hallottak, vagy olyanok, akiknek családjából halt el e betegségekben valaki. A tüdőbaj - mondták : öröklődős betegség. Ezért előfordult, hogy volt is akármilyen szép az eladólány, a házasulandó legény, ha olyan család gyer­meke volt, nehéz volt a párkeresés, - választás. „Sokakat elvitt ez a baj is. Azt mondták, kecsketejet kell inni, fokhagymagerezdet rágni, akkor remény van a gyógyulásra. Volt is itten régebben sok kecske. Mert, hogy az asztmásoknak is a kecsketejet javasolták. Hallottam, hogy a régiek cickefark teát, meg aztán peme­tefűteát ittak." (AB) A tyúkszem a lábujjakon kellemetlenkedő bőrkeményedés. Kemény, egy helyet állandóan nyomó lábbeli okozza. Áztatták faggyúval, rozslisztes szap­pankovásszal, majd borotvapengével kikaparták. Volt, aki timsózta, hátha k/öli. „Majd a sárgaföld meggyógyítja, odalent"- mondják, akik félnek kioperáltatni. Meg aztán, újabban van a patikából vásárolható tyúkszemtapasz, amelyből egymás után ötöt - hatot használnak, ami kihúzza. így válik megfoghatóvá, és bár fájdalmas, megfogják és gyökerestől kihúzzák, majd elégetik. Vadhús eltüntetéséhez is törött timsót használtak. A timsót megégették, azt kötötték rá. Fájdalmas volt, de eltüntette. Beszélték, hogy jó szernek tartották vadhús eltüntetéséhez a tengerihagymával való borogatást is. Vese betegség lehetséges fölfázástól, amelyre a meleg nagyon jó. Ilyenkor van baj a vizeléssel is. A fájdalom szúró jellegű. Szoktak használni flanel vese­kötőt, mert a legkisebb meghűléstől is igen fáj a vese. „Akinek fájós a veséje, ne igya a vörösbort, de igyon sok kamillateát, cickefark teát, fodormenta teát, akácvirág teát, zsúrlófű teát." Vesekő elhajtásra a fekete retek főzetét tartják jónak. „Sokan, nem csak fiatalok, hanem öregebbek is ugráltak. Olyan is vót, aki kötéllel, bottal, hátha léindulnak a kövek." (KJ) Vérhasban szenvedővel régen, amikor előfordult ez a súlyos beteg­ség, lósóska felfőzött és lehűtött levét itatták. Napjainkban már alig ismert betegség. Vizelet elakadásban szenvedővel minél több édesfagyökér teát, illetve pet­rezselyem levélből főzött teát itattak. Újabban - mondták - sörrel és görög­dinnyével is serkentik. Vörheny, mai néven skarlát „olyan himlő szerű gyermekbetegség". 1959-ben hét gyermek halt meg a vörhenyben. (PGyné) 515

Next

/
Oldalképek
Tartalom