Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)

Szellemi kultúra - ifj. Lele József: Hagyományos gyógyító eljárások - A hagyma szerepe a gyógyításban - Az ezredforduló egészségügye

Ifj. Lele József A hagyma szerepe a gyógyításban Mivel Apátfalva Makó közelében van, talán illendő és indokolt, hogy dr. Tóth Ferenc kötetéről megemlékezzünk, és az abban olvasható, népi gyógyítással foglalkozó fejezetből szemezgessünk.47 Elsősorban a hagymás gyógyításokkal foglalkozik a szerző. „A magyar népi gyógyászatban a hagyma különösen fontos szerepet töltött be."48 Tóth Ferenc a fokhagymáról és a vöröshagymáról, mint ható gyógyszerekről, azok alkal­mazásairól ír. Ily módon azok figyelmét, akik ezt a büszkén vállalható, első magyar hagymamonográfiát olvasni szeretnék, belőle sokat megtudni, jó szív­vel irányítom Makóra, a múzeumba. Apátfalvának orvosa és patikája az 1920-as évek elejétől van. Dr. Durányik György szíves és köszönettel vett adataiból tudjuk, hogy ugyanazon eszten­dőtől van Apátfalván Egészségház, amelyet 1986-ban építettek, bővítettek. Ez a ház magában foglal két háziorvosi, egy fogorvosi rendelőt, anya-nővédelmi tanácsadót és egy gyógyszertárat. A faluban két védőnői körzet van. Apátfalva utolsó, hagyományos értelem­ben vett bábaasszonya Varga Cziri Anna volt, aki 1966-ban halt meg.49 A háziorvosi szolgálatot jelenleg két, háziorvostani és általános orvostani szakvizsgával rendelkező orvos látja el. Mellettük ugyancsak két, szakvizsgá­val rendelkező nővér van.50 Apátfalva népének általános egészségi állapota megegyezik az országos átlagéval. Ez az 1998 évben itt így alakult: Agyvérzésben és infarktusban szenvedők száma 20 fő 47 Tóth Ferenc 1998, 680-692. 48 Tóth Ferenc 1998, 684. 49 Lásd Markos Gyöngyi e kötetben szereplő írását. 50 A kézirat lezárása 2003-ban történt. A szerk. Az ezredforduló egészségügye Agyvérzésben elhalt Infarktusban elhalt Balesetben, csecsemőkorban 6 fő 10 fő 0 fő 516

Next

/
Oldalképek
Tartalom