Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Anyagi kultúra - Mód László: Közlekedés, teherhordás, árucsere - Piacok, vásárok és az árucsere egyéb formái
Mód László kiderült a kofák vagy a kereskedők mérlegének megbízhatósága és pontossága. Jól oda kellett figyelni a mázsásnál is a szemfüles eladónak arra, hogy miként volt beállítva a mázsa. A kofák dekákat nem igen mértek csak kerek kg-ot és a sok dekából a végén csak kiugrott néhány kiló a javukra. A húzós kilóval is könnyen lehetett csalni, ha tartottak az ujjúkkal a csirkén. A nagykereskedő már feltétlenül mázsán mérte nagy tételben az árut."106 Az apátfalviak különböző tejtermékeket, terményeket, szalmát, szárízéket, tojást, lisztet és gyümölcsöt is szívesen értékesítettek Makón, a heti piacokon, ahol jó pénzért tudtak túladni árujukon. Sokan talicskával tolták a portékát, mások garabolyokban, kézben vitték az eladásra szánt termékeket. Az 1950- es években Szegeden is gyakran megfordultak, ahova a kofaasszonyok vonattal utaztak. Az újszegedi vasútállomáson fuvarost fogadtak, aki elszállította árujukat a Mars téri piacra, ahol a vevőknek főleg sárgarépát, gyökeret, hagymát és újkrumplit kínáltak. Akadt olyan apátfalvi gazda, aki ladikon szállított barackot Szegedre, ahol a gyümölcsöt kecskeméti kereskedők vásárolták meg. Az 1950-es évek közepén a hatóságok tiltották az apróhagyma árusítását, az élelmesebb apátfalvi asszonyok azonban a portékát a ruhájuk alatt rejtették el, amivel próbáltak túljárni az őket ellenőrző rendőrök eszén. A második világháború után akadt olyan apátfalvi gazda, aki Battonyán és Mezőhegyesen is megfordult az általa termelt káposztával. Az apátfalvi piacok egykori szerepét és jelentőségét érzékletesen mutatja be Banner János 1924-ben készült munkájában, amelyben a következőképpen fogalmazott: „Van ezen a heti piacon minden, ami a termeléssel nem foglalkozó lakosság minden napi szükségletét biztosítja, sőt még túl is megy azon. A zöldségek során, a mészáros jellegzetes állványa mellett, sátor nélkül szerényen húzódik meg a mézeskalácsos asztala, melynek emelkedettebb részéhez büszke tartással támaszkodik a mézeskalács huszár, mellette egy-egy kard. Előtte fekszik a leragasztott képű pólyásbaba. És jut az egymás felé nézegető fiataloknak cifra piros szív is, hogy a »szív küldje szívnek szívesen«. A másik oldalon vásáros sátrak sorakoznak, ahol bádogedényektől a vászonig sok minden beszerezhető. És ide szívesen jön mindenki, mert nyugodtan, a férfi nép beavatkozása nélkül csak itt lehet megtárgyalni a vasárnapi bálon történt eseményeket.”107 106 Szigeti György 1999, 279. 107 Banner János 1990,6. 274
