Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Táj és település - Tóth Ferenc: Vízi élet - Ivóvíz
Vízi élet 3. kép: Faragott mosósulyok, 1793. Dömötör Mihály felvétele (József Attila Múzeum, Börcsök Attila gyűjteménye) A két cserépkantát vízhordó rúdon, abronyicán a vállukon vitték haza. A merigető helyre a Nagyköznél mentek. A hazahordott vizet félnapig ülepítették, csak azt követően fogyasztották. Marczika Sándor (1920) 1946-ban nősült, még azt követően is a Maros vizét itták, de a jószágot ásott kút vizéből itatták, a babot artézi vízben főzték, mert abban hamarabb megfőtt. Akkoriban a tanyaiak már dézsában hordták a marosi vizet. Az igényesebbek a folyó vizéből faállványra helyezett szűrőkövön lecsurgatva kristálytiszta vizet nyertek. A folyók mentén másutt is használták a szűrőkövet. Szirbik Miklós szerint 1835-ben Makón „szűrőkő keveseknél van”.3 Az ovális alakú szűrőkövet faállványon tartották, a homokkőből kialakított szűrőkőbe egy cserépkantányi vizet öntöttek, ez fél nap alatt az állvány alá helyezett cserépedénybe kristálytisztán átcsorgott. Apátfalván Marczika Máténak (1883) volt szűrőköve, amelyet 1944-ben az átvonuló szovjet katonák szétlőttek. Nyáron az asszonyok a Marosra jártak mosni, hiszen az ásott kutak vize erre nem igen alkalmas. Vízben állva, négylábú kisszéken, mosósulyokkal csapkodták a beszappanozott ruhát. Erősen dörzsölték, öblítették és kicsavarták. Mivel a Maros gyors sodrású, ezért a mosásra csendes szakaszt kerestek. A kimosott ruhát nem a parton teregették ki, otthon szárították meg. A vízi közlekedésnek is fontos állomáshelye alakult itt ki. Födeles hajók és homokszállító bárkák járták a vizet. A mindennapos látványhoz egykoron hozzátartoztak a sószállító hajók éppúgy, mint a tutajok. A parton vontató út, ficsorjárás húzódott. A folyón vízimalmok kelepeltek. Fontos megélhetést 3 Szirbik Miklós uo. 13
