Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
A történeti források és a népi edény-nevezéktan szerepe a kora újkori kerámia feldolgozásában - Veres fazék, tokános tál, almáriom
K x sí rí pén ismerem, minemű FAZÉK VOLT...” /I TÖRTÉNETI FORRÁSOK ÉS A NÉPI EDÉNY-NEVEZÉKTAN SZEREPE A KORA ÚJKORI KERÁMIA FELDOLGOZÁSÁBAN 20 törekednünk kell az egyes edényformák elkülönítésére. Az azonos szempontrendszer szerinti feldolgozás révén, a tipológiailag megfigyelt jellemzők és arányok alapján a saját együttesünk típuscsoportjainak és az ezeken belüli altípusoknak a meghatározására. így állíthatók fel a különböző tipológiai sorok. Megoldást egyrészt a kronológiai párhuzamok szerinti edényformák meghatározása, másrészt a saját együtteseink edénytípusainak, a felvett méretek és arányok szerinti léptékhelyes, rajzos kiszerkesztése, a metszetek elkészítése kínál. Biztos méretadatok így sem mindig nyerhetőek. Az elnevezések használatából adódó bizonytalanságok részben kiküszöbölhetők, ha zárt, egymástól karakterisztikusan szétváló csoportokat jelölünk ki és pontosan megadjuk az egyes csoportok, edényfajták meghatározásait, leírásait. Az egységes régészeti terminológiai rendszer kidolgozásában a néprajzi edény-nevezéktan jelenthet kiindulópontot.63 A vizsgált leletegyüttesek időrendje önmagában kínálja a népi kerámia edénytípusainak és elnevezéseinek régészeti alkalmazási lehetőségét. A néprajzi edényterminológia régészeti „használata” számos nehézséget vet fel, mint arra a későbbiek során még részletesen kitérek. Ahhoz, hogy a korszak edénymüvessége teljességében táruljon elénk, komplex kutatási módszer, a régészeti, a történeti, a képzőművészeti és a néprajzi források együttes alkalmazása szükséges. A kerámiaegyüttesek régészeti feldolgozásakor segítségül hívhatjuk a korabeli írott források vonatkozó adatait, illetve a népi kerámia nevezéktanát, bár még így is sok tekintetben bizonytalan marad az ásatás során felszínre hozott edénytöredékek típus-meghatározása. VERES FAZÉK, TOKÁNOS TÁL, ALMÁRIOM A korszak írott és képi emlékei alapján a kordokumentumokból, a művészettörténeti ábrázolásokból olyan ismeretekhez juthatunk, melyek pusztán régészeti módszerek alkalmazása mellett, egyáltalán nem vagy csak részben szerezhetőek meg. A korszakban használt edények körére vonatkozóan többek között a végrendeletek, inventáriumok, céhlimitációk, udvari rendtartások, önéletírások, emlékiratok és szakácskönyvek tálalásra, terítésre, ételkészítésre, a konyha és a terített asztal eszközeire vonatkozó bejegyzései alapján nyerhetünk információt, de az ismeretek köre meglehetősen korlátozott. Készítési jellegükből adódóan a háztartások tárgyi ellátottságáról, a használati kerámiáról ritkán készültek feljegyzések. A források jellemzően az udvari-elit kultúra körébe, a tehetősebb társadalmi rétegek hétköznapjaiba engednek betekintést, és a köznép hasonló eszközhasználatára vonatkozóan nem készültek feljegyzések. A 17. század folyamán hiányoznak azok az írott anyagok, melyek segítségével rekonstruálhatnánk az alacsonyabb néprétegek élet63 Alkalmazásának sikerére több régészeti példát is említhetünk (VÍZI 2002.a, 119 - 150; VÍZI 2006, 73-80; VÍZI 2010, 817-838; LAJKÓ 2010).
