Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
Történetiség, funkcionalitás, regionalitás - A kora újkori kerámia általános jellemzői
„CSEREPÉN ISMEREM, MINEMŰ FAZÉK VOLT. TÖRTÉNETISÉG, FUNKCIONALITÁS, REGIONALITÁS 132 tő.850 A korabeli fazekashagyományok kapcsán a néprajzi szakirodalom a hódolt területeken, így a dél-dunántúli és dél-alföldi régióban, hagyományosan az oszmán-török, illetve balkáni-délszláv kulturális befolyás egyeduralkodó szerepét hangsúlyozza.851 A vásárhelyi anyag stílustörténeti jellegű vizsgálata alapján ez a kép jóval árnyaltabb. A törökös, déli kulturális hatások bizonyos tipológiai és díszítőtechnikai elemekben tetten érhetők ugyan, de lényegében alig módosították a kora újkori, vásárhelyi kerámiát. A talpas tálforma, a fésűs díszítőtechnika, a folyatott máz, a kézi korongon készített kerámiaáru jelenléte kivételes, ezek előfordulása aligha utal valódi stílushatásra. A jelentősebb mennyiségben előkerült redukált égetésü, szürkésfekete színű edények készítési technológiája és díszítésbeli sajátosságai, egy-két korsótípus, vagy a folthatásra törekvő mázdíszítés mögött sejthetők balkáni kapcsolatok, délszláv hatások, de összességében ezek sem meghatározók. Azok a déli elemek, amelyek a török hódítókkal közvetlen kapcsolatban álltak, nem váltak meghatározójává a magyar fazekaskultúrának, a 17. század végén többnyire eltűntek. Technológiai téren ilyen például a kézi korong használata. A hazai, 16-17. századi kézi korongolt áru megjelenésében és elterjedésében etnikai összefüggést lát a kutatás. Ezt a fazekasárut - a régészeti és néprajzi párhuzamok alapján - a török terjeszkedéssel Magyarországra beköltöző balkáni, zömében faluról érkező katona-paraszti népelemekhez kötik.852 A korszakban archaikus technikával készült fazekak számos korabeli régészeti együttesből ismertek, főként a dél-dunántúli kisebb török erődítések leletanyagát jellemzik.853 A kézi korongon készített áru számaránya az alföldi területek jelentős részén, így a vásárhelyi régészeti együttesekben is kivételes, a népi fazekasság pedig nem alkalmazta ezt a technológiát. A fentieken túl még további, elsősorban tipológiai újítások említhetők, melyek a korszak edénykészletére ugyan jellemzőek, de egyáltalán nem, vagy csak részben váltak a magyar népi kerámiakultúra részévé. Előbbire a talpas tálforma, utóbbira a kiöntőcsöves edények említhetők példaként. A talpas tálak a török hódítók alapvető asztali edényei, a hódoltság kori kerámiaanyag egyik leggyakoribb tárgytípusát képviselték.854 Rendszerint egyszínmázasak, a díszítést bekarcolással, a máz folyatásával vagy csurgatásával, esetleg festéssel alakították ki.855 850 KRESZ 1961, 142; DOMANOVSZKY 1981, 74; SOPRONI 1981, 129; GERELYES 1985, 225; HOLL 1963.a, 66. 851 KRESZ 1961, 162; DOMANOVSZKY 1981,74; GERELYES 1985, 225; FEKETE 1944, 224; FEHÉR 1959, 105. 852 HEGYI 2002, 21-36; KOVÁCS 2006, 279. 853 GAÁL 1985, 189; GERŐ 1978, 351; PUSZTAI 2002, 291-294; KOVÁCS 2006, 279; KOVÁCS 1998, 157, 2. kép 4, 160, 5. kép 6. - Ez utóbbi darabot az ásató a leletegyüttesen belül a legfiatalabb horizonthoz kapcsolja, korát a 17. század második felére teszi. 854 KOVÁCS 1984, 11. tábla 17. és 14; BIKIC 2003, 32, SÍ. 23-25, 137-141, SÍ. 27-29; KOHLPRATH 1987, 142. tipológiai táblák 855 KOVÁCS 1984,20.
