Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)

7. Molnár Judit: 1944 - ünnepléstől deportálásig

Molnár Judit 1944 - ünnepléstől deportálásig 'i Q A A januárjában Löw Immánuelt 90. születésnapja alkalmából őt _L ± x* ünneplő cikkek sora jelent meg a lapokban. „Löw Immánuel neve magától világít." - idézte az egyik napilap Móra Ferenc szavait.01 Pap Róbert a szegedi zsidó hitközség elnöke, a XXII. községkerület elnöke, az Országos Iroda alelnöke a január 16-i ünnepi megemlékezésen a méltató szavakon túl a következőket mondta Löwről: „Bámulatos emlékezőtehetsége folytán ismeri hitközségünk minden egyes tagjának életkörülményeit, összes családi vonatkozásait, olyan lelkipásztora a mi hitközségünknek, aki nyájának minden tagját számon tartja, és azok sorsával törődik."02 Öthónappalkésőbb (június 10.) aszegedi városháza tanácstermében a közigazgatás, a rendőrség és a csendőrség vezetőit arról tájékoztatta a belügyminisztérium két államtitkára, Endre László és Baky László,03 hogy az ország északi és keleti területei, valamint a délvidék után az V. (szegedi) és VI. (debreceni) csendőrkerület területéről is megkezdődik a zsidók elszállítása, és „ebből a célból gyűjtőtáborok kerülnek felállításra”.04 A résztvevők azt az utasítást kapták, hogy a táborba szállítandó zsidókról névjegyzéket nem készíthetnek, szám szerint nyugta- ellennyugta ellenében adandók át az átkísérő őrszemélyzetnek. 01 Esti Kurír, 1944. Január 19. 02 Löw Immánuel 90. születésnapja. Szeged, Széchenyi nyomda, 1944. 5. 03 Endre László (Abony, 1895. január l.-Bp., 1946. március 29.) köztisztviselő, 1937 júniusában a Fajvédő Szocialista Párt alapító vezetője. 1938 és 1944 között Pest vármegye alispánja, 1944. április 8-tól belügyi államtitkár. A deportálások egyik irányítója, felülvizsgálata alá tartozik a 111. (vármegyei és községi), a IV. (városi) és a XXI. (lakásügyi) osztály, valamint a Közigazgatás-racionalizálási Bizottság. 1944. július 20-án Jaross Andor belügyminiszter elvonja tőle a zsidókkal kapcsolatos ügyek intézésének jogát. A Szálasi-rendszer idején a hadműveleti területek polgári kormánybiztosa. A népbíróság halálra ítéli, kivégzik. Baky László (Bp., 1898. szeptember 13.-Bp., 1946. március 29.) csendőr őrnagy, szélsőjobboldali politikus, 1939-ben nyilas programmal (hivatalosan pártonkívüliként) kerül a Képviselőházba, ahol a Magyar Nemzetiszocialista Párt egyik vezérszónoka. 1941-ben szakít a Szálasi Ferenc vezette nyilasokkal; Sztójay Döme kormányában 1944. március 24-től belügyi államtitkár, a deportálások egyik irányítója. Felügyelete alá tartozik a VI. (rendőrségi), a Vili. (rendőri büntető), a XVIII. (országmozgósítási), valamint a XX. (csendőrségi szolgálati) osztály. Augusztus 9-én lemond, hivatalosan szeptember 2-án mentik fel belügyi államtitkári állásából. A nyilas hatalomátvétel után Szálasi a Nemzetbiztonsági Iroda élére állítja. A népbíróság halálra ítéli, kivégzik. 04 Az értekezletről készült feljegyzés teljes szövegét lásd: Az Endre-Baky-jaross per. Szerkesztette: Karsai László - Molnár Judit. Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 1994. 522-525. 130 <XKX><XXX><XXX><><XXX><XX> Zsidók Szeged társadalmában

Next

/
Oldalképek
Tartalom