Temesváry Ferenc: A Móra Ferenc Múzeum Gyűjteményének militáriái, II. (Szeged, 2013)
Magyarországi fegyvergyűjtemények múltja és jelene (Temesváry Ferenc)
A beleltározott fegyverek között találunk osztrák Mauser puskát, a Deutsche Waffen und Munitionsfabriken-Berlin által gyártott német gyalogsági puskát, karabélyt, japán, olasz, román, lengyel, angol, szerb, mexikói, orosz katonai puskát, keréklakatos, kovás, csappantyús katonai, vadász- és céllövő pisztolyokat, régi huszárpisztolyok tömegét, lőportartókat bombák és aknavetők részeit, ágyúkés gránátok repeszeit, repülőről ledobott világító rakétát, katonai eseményeket megörökítő tus és kréta rajzokat, zsákmányolt zászlókat. Vannak a bejegyzések között régi magyar szablyák és kardok, sőt mégegycinquedea (öt ujj szélességű vadásztőr) is a XVI. századból. Tőrök, handzsárok, bajonettek, tisztviselő szablyák, japán kardok, harci buzogányok, fokosok és bárdok, török és balkáni puskák széles sora is gazdagította e gyűjteményt. Komoly veszteséget jelentett, hogy ebből a 46. gyalogezred tárgyait - 51 darabot - a M. kir. 9. gyalogezred parancsnokságának 1921. szeptember 4-én felsőbb utasításra ki kellett adni. Zombori István alapvető tanulmányában valószínűsíti, hogy a 9. gyalogezred „...katonai laktanyájából tűnt el az anyag all. világháború végét követő időszak zűrzavarában. Nagy kár, mert Móra által részletezett zászló, fölszerelési tárgy, és mindenféle egyéb anyag fontos hadtörténeti, kortörténeti és szegedi várostörténeti értéket jelentett, mely sajnos, az enyészeté lett" 1 7 1919-ben jutott a múzeum a Kass János-féle gyűjtemény birtokába. Valójában a mai napig nem tudjuk, hogy a múzeum tudós szakemberei ezt az anyagot miért vették át. Ezek nem másolatok, hanem éttermi díszítő kellékek. Van közöttük néhány darab Makart korban, 1880 körül Ausztriában, az olaszországi Bresciában, a spanyolországi Toledoban, a németországi Augsburgban, Münchenben, Wormsban, a belga Lüttichben és még sok helyen előállított, korhű másolatok, de ezeknek száma csekély. Szegedhez hasonló nagy arányú gyarapodás ezekben az években a magyar múzeumokat nem jellemezte. Ennek fő okát abban kell látnunk, hogy az első világháború megindulásától kezdve a háborús hadianyag és hadizsákmány a bécsi Heeres Múzeumot gazdagította. 1918-ban nagy gyötrelmek között megalakulta Hadtörténeti Levéltár és Múzeum. 1 8 Önállóvá 1920-ban lett. Ez a létesítmény az országosan megszűnő katonai alakulatok fegyverzetét fölszippantotta. Ugyanakkor elrendelték a megmaradt katonai létesítmények számára, hogy az elérhető, katonai vonatkozású iratokat és fegyverzetet gyűjtsék be és hozzanak létre laktanya múzeumokat. A velencei döntőbíróság ítélete alapján (1932. november 27.) a Hadtörténeti Múzeum a Heeresmuseum anyagából 2000 darab tárgy birtokába jutott. 1 9 A MNM Fegyvertára visszakapott ugyan Ausztriától 109 műtárgyat, de Ausztria kitért az 1849-ben elrabolt anyag visszaszolgáltatása elől. Elhangzottak üres szólamok, hogy az egyezkedésre később visszatérnek, de ez nem történt meg. így megállapítható, hogy neves hadvezéreink, fejedelmek és uralkodók személyéhez fűződő, felbecsülhetetlen értékű műtárgyaink jelentős része valójában Bécsben maradt. Az első világháború után a gyarapodás üteme lelassult, a második világháborúban a vandál pusztítás, a nyugatra való menekítéskor ért bombatámadások, a sok ezer magyar műtárgy elrablása, felbecsülhetetlen károkat okozott. Anélkül, hogy részletekbe kívánnék menni említem meg a körmendi kastélyban tárolt Batthyány-Strattman gyűjteményt, amelynek megcsonkítása példátlan volt. A megszálló katonaság a XVI XVII. századi ékkövekkel berakott, csont, elefántcsont ágyazatú lőfegyvereket összetörte, a skófiumos arany és ezüstszálas nyergek függönyeit letépdesték, az ékkövekkel kirakott kápák egy részét lefűrészelték. 2 0 Sajnálatos, hogy az ötvenes években a magyar biztonsági szervek is megtették a magukét. Múltunk relikviáit, a fegyverek ezreit, a magyar múlt örökségét válogatás nélkül kohókba küldték. Papírgyűjtés címén e barbár tevékenységet kiterjesztették a levéltárak középkori-koraújkori okleveleire, féltve őrzött anyagára is. 1 7 Zombori István, Kétfejű sas és cserkész liliom. A szegedi Történeti Gyűjtemény 115 éve. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, Történelmi tanulmányok Studia Historica 2 (1999) 194. p. ' 8 A kép teljesebbé tételéhez néhány szóval meg kell említenünk, hogy,, A magyar nemzetnek az 1867-iki kiegyezés óta állandó követelése volt, hogy a paritásnak megfelelően ne egy, Bécsben központosított, tehát közös osztrák, hanem két hadimúzeuma legyen. Egy osztrák Bécsben és egy magyar Budapesten. Pongó János, Az Országos Fladtörténeti Múzeum története. In: Országos Hadtörténti Múzem Értesítője 1 (Budapest 1971) 8. p. A témával kapcsolatban lásd még:Temesváry Ferenc, A Magyar Nemzeti Múzeum tűzifegyver - gyűjteménye I. Pisztolyok (Budapest 1988). 7 - 8. .p 1 9 Ezek gyűjtési körének megfelelően kifejezetten katonai fegyverek voltak. Lőfegyverek, ágyúk, robbanó szerkezetek stb. az állandó hadsereg megalakítása (1715) utáni időből. 2 0 Megjegyzem, hogy a gyűjteményből sok darabot restauráltattunk. Csak a nyergek egy részének helyrehozatala több, mint 30 évig tartott. Ezekből a legszebb darabokat lásd: Temesváry Ferenc, Díszes nyergek lószerszámok (Budapest 1995) 0
