Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)

Pandula Attila: A pápai Szent Péter-lovagrend és az Aranysarkantyú-rend - a Szentszék elismerései az újkor hajnalán

alapján a megrendelő nyilván nagyon elégedett volt a művészek teljesítményével. A Sgent Péter-rench tagsággal a pápa kedvelt művészének anyagi megbecsüléséről is gondoskodni kívánt a nagyjelentőségű társadalmi kiemelkedésen túl.

A rend az idők során háttérbe szorult, jelentősége csökkent. így már V. Pál pápasága idejében korlátozták a rendtagok privilégiumait. A rend, illetve a rendtagság a későbbiekben a pápai kancelláriai hivatalokkal került szoros kapcsolatba. A rend tagsága végül megvásárolható lett. Mint intézmény még egy ideig fennállt, megtartotta nevét és kereteit. Azonban már egyáltalán nem járt az addigi rangemelésekkel. Tekintettel a szükséges, hiányzó alapkutatásokra, jelenleg pontosan nem állapítható meg tényleges megszűnésének időpontja.

*

Az Arany sarkantyú-rend — több hasonló elnevezéssel, mint pl. Aranysarkantyús rend, Aranysarkantyús vitézek cc. — intézménye tárgyában egészen a 20. század elejéig, X. Pius pápaságáig tartotta magát az a hivatalosnak tekinthető szentszéki vélemény, miszerint minden idők talán legősibb rendje lenne. Az 1912-ben megjelent pápai évkönyv (An- nuario Pondfico per 1,1912) szerint e rend „igen régi”, de annak pontos alapítási időpontja nem állapítható meg. Nem határozható meg az 1929. évi pápai évkönyv (Annu- ario Pontifico per 1, 1929) szerint sem a rend alapításának ideje.

A hagyományok szerint e rendet maga Nagy Konstantin császár alapította, illetve Szent Szilveszter pápa szentelte fel. Az alapító a felszentelő pápa kezéből vette át az első jelvényt: évszázadokra létrehozva ezzel bármilyen rendalapítás pápai jóváhagyásának szokását is. Az aranysarkantyús vitézekkel kapcsolatosan megjegyzendő, hogy Európa-szerte császárok és királyok koronázásakor általános szokás volt az uralkodás kezdetének tekintett szertartás keretében lovagokat avatni. Ennek során — egyfajta emlékként — arany, aranyozott (vagy patinázott) sarkantyúk átadására is sor került. Mint ismeretes, a középkortól kezdve például a magyar királykoronázások során is ütöttek lovaggá aranysarkantyús vitézeket. Ezeket a személyeket adott esetben arany lovagoknak, aranyvité^eknek — equites auratos - is nevezték. Ilyen szokás a pápakoronázások kapcsán is ismeretes volt.

Ezek a lovagok kezdetben ténylegesen nem alkottak valódi rendet, lovagrendet: ennek megfelelően nem viseltek egységes megkülönböztető jelvényt, jelzést sem. Szerepük szokásjogi alapon érvényesült. Nem ismeretes, hogy mikortól nevezték ezeket a felavatott személyeket a pápai udvarban aranysarkantyús vitézeknek, hogy mikortól alkottak önálló korporációt, „rendszerű társaságot”. Ugyancsak nem tudjuk, hogy mikortól használták — hangsúlyozottan megkülönböztető jelvényként — az aranyszegélyű, nyolcszögű fehér keresztet, ahol az alsó keresztszárak között kisméretű arany sarkantyú utalt e lovagok méltóságára.

Forrásokkal bizonyítható, hogy a ferrarai őrgróf 1387- ben kapta meg V. Orbán pápa hivatalos jóváhagyását aranysarkantyús vitézek kinevezésére és számukra a pápai „Comes Palatínus” (rangemelő) cím adományozására. A

30, 1571. “In return, the Pope gave Vasari a payment of 150 scudos, as well as membership of the Order of St Peter with a revenue of 900 scudos, the title of Knight of the Golden Spur and a gold chain worth a further 80 scudos. ” In view of this royal remuneration, the customer was obviously satisfied with the artists’ work. Apart from the social prestige, by granting membership of the Order of St Peter, the Pope wanted to ensure financial support for his favourite artist as well.

The Order, as time went by, lost its significance. As early as the papacy of Paul V, the privileges of members were curtailed. The Order and its members later became closely connected to the papal chancelleries. In the end, membership was offered for sale. As an institution, it was still maintained for a while, retaining its name and structure, but without its former social prestige. Research remains to be carried out in order to establish the date of its actual termination.

*

Concerning the institution of the Order of the Golden Spur (also called the Knights of the Golden Spur) the Holy See’s quasi-official position that it might be the oldest historical Order was maintained up to the papacy of Pius X in the early 20'h century. According to the papal annual of 1912 (Annuario Pontifico per 1,1912), this Order is ‘very old’ but the exact date of its foundation cannot be established. The annual of 1929 (Annuario Pontifico per 1, 1929) is unable to provide a precise date either.

Aranysarkantyú-rend tiszti keresztje

(Arany Militia”) (?)

18. s^ágad második fele

Order of the Golden Spur

or Golden “Militia".

Officers Cross (?) late 18't century (Spada I. p. 89.)

According to tradition, this Order was created by Emperor Constantin the Great himself, and it was dedicated by Pope St Sylvester. The founder was handed the first insignia from the pope, thus introducing the practice of papal approval for any new order for centuries to come.

With regard to knights with golden spurs it should be pointed out that throughout Europe it was customary to grant a knighthood as part of the initial ceremony of a new reign. The newly knighted received gold, gilded or patinated spurs as a kind of souvenir. It is known that from the Middle Ages onwards, knights with golden spurs were initiated during the coronation ceremonies of Hungarian kings. Those knights were also called ‘golden knights’ (Equites auratos). The custom was also associated with the inauguration ceremonies of popes.

GIORGIO VASARI 1511-1574

89