Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Pandula Attila: A pápai Szent Péter-lovagrend és az Aranysarkantyú-rend - a Szentszék elismerései az újkor hajnalán
tényleges Aranysarkantyú-rend legvalószínűbb megalapítója III. Pál pápa (1534—1549) lehetett. A rend első említése a vatikáni levéltárban 1539-ből való: a pápa az unokaöccseit, Sforza Károly Mariót és Pált (Santa Flora grófjait) és majdani egyenes ági, férfi leszár- mazottaikat az Aranysarkantyús vitézek kinevezésének privilégiumában részesíti. Ezt a későbbi pápák, II. Gyula, XIII. Gergely és V. Sixtus is megerősítették. Az utóbb már hercegi rangra emelt leszármazottak 1821-ig — a család férfiágon való kihalásáig — éltek ezekkel a jogokkal. III. Pál más pápai udvarbéli magas méltóságoknak és egyes római hercegi családoknak is adományozott hasonló privilégiumokat. Bizonyos időkben a rendet olyan nagyvonalúan adományozták, hogy rossz híre kerekedett. IV. Pius pontifikálása (1559—1565) idején kezdődött az aranyvité^ és a lateráni palotagróf cím és privilégiumok összekapcsolása. Ezeknek a címeknek kétféle változata létezett. A Comes Palatínus Minor, amely esetben az elismert személy — ad personam — részesült a kitüntetésben, de a cím nem volt örökölhető. A Comes Palatínus Major cím adományozása esetében a főnemesi cím öröklődött. Ezt a címhasználatot egyébként a tényleges lovagokon túl a római nemesség is széles körben használta. A valódi érdemrend megalapításával a Szentszék (pápai) tisztviselőket, tudósokat, művészeket és más érdemszerzőket kívánt elismerni; olyan személyeket, akiknek a pápa ezzel egyben tényleges anyagi jólétet is magas szinten kívánt biztosítani. Az idők során az a gyakorlat alakult ki, miszerint a rend kitüntetettjei csak római katolikus vallású személyek lehettek—akik csekély összegű (gyakran 6-10 scudo) illetéket fizettek az adományozási okmányért. A rendjelet különféle változatokban és kivitelben készítették el. Fő típusa aranyszegélyű, fehér zománcozású máltai kereszt, az alsó keresztszárak között kicsiny aranysarkantyúval. Léteztek olyan jelvények, melyek stilizált aranykoronáról függtek le, illetve olyanok is, ahol a keresztszárak között aranysugaras díszítés is található volt. E jelvényeket általában aranyláncon, nyakban viselték. A későbbiekben előfordult a jelvény mellen, illetve mellen, de szalagon történő viselése is. A későbbiekben, a 18. században és a korai 19. században az Aranysarkantyú-rend inflálódásáról beszélhetünk. Több adományozás történt ekkor külföldi művészek részére. Talán a legismertebb rendtagnak Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) tekinthető. A14 éves művész 1770. július 4-én XIV. Kelemen pápától kapta meg az ordót. Egyes pápák igyekeztek korlátozni — sikertelenül — a rend körüli visszaéléseket. VII. Pius 1815-ben például eltörölt a renddel kapcsolatos mindenféle privilégiumot, így a rangemeléseket, a palotagrófi címet. E változtatásokat azonban nem tudta megfelelően érvényesíteni. Az érintett főnemesi családok tovább folytatták a rend adományozásának gyakorlatát. Végül XVI. Gergely pápának 1841- ben sikerült radikális reformot véghezvinnie. Ennek eredménye az Aranysarkantyú-rend S%ent Ssjlves^ter-rendáé alakítása lett. * A pápai (szentszéki) rendjelek és kitüntetési rendszer átfogó, modern jellegű reformja 1905-ben, X. Pius pápasága során következett be. Ekkor visszaállították az At the beginning, these knights did not form an actual order; accordingly, they did not wear uniform insignia. Their role was regulated by custom. We do not know from what time they were called ‘golden spur’ knights in the papal court, and at what date they formed a corporation, a ’regular organisation’ of their own. Similarly, we do not know when they started using — as a symbol to distinguish them — a gold-banded, octagonal white cross with a small golden spur to indicate the rank of those knights. As confirmed by some resources, the Marquis of Ferrara received the official authorisation of Pope Urban V to appoint knights of the golden spur, bestowing on them the prestigious papal title of ‘Comes Palatínus’. The most probable founder of the actual Order of the Golden Spur could have been PopePaullll (1534—1549). The first reference to the order in the Archives of the Vatican is dated 1539: the Pope grants the privilege of appointing Knights of the Golden Spur to his nephews, Carlo Mario and Paolo Sforza (Counts of Santa Flora) and their lineal male descendants. This was confirmed by later Popes Julius II, Gregory XIII, and Sixtus V. The descendants, who later became princes, availed themselves of that right until 1821, when the male line of the family died out. Paul III granted similar privileges to other senior individuals in his court, as well as to the families of some princes in Rome. At some point the order was distributed so generously that it undermined its reputation. At the time of the pontification of Pius IV (1559—1565) the titles of Golden Knight and Count Palatine of Lateran and related privileges were integrated. Those titles had two versions: one was the Comes Palatínus Minor, given to the recipient ad personam, and where the title was not hereditary. The title Comes Palatínus Major, however, was passed on to descendants. Those titles were widely used among the Roman nobility (apart from the actual knights). By founding the real Order, the Holy See sought to recognise (papal) officials, scientists, artists and other, meritorious personalities — people from whom the Pope also wished to ensure a high level of financial support. In time, the practice developed of awarding the Order exclusively to Roman Catholics. Recipients had to pay a small fee (often 6-10 scudos) for the awarding ritual. The insignia were made in different versions. In most cases it was a white Maltese cross with a golden border, with a pair of small golden spurs on either side of the lower stem. There were badges hanging from a stylised gold crown, or others with gold rays between the stems of the cross. The insignia were usually worn on a gold chain around the neck. Later on they were mostly worn on the breast pinned to the garment or hanging from a ribbon. The 18th and early 19th centuries saw the inflation of the Order of the Golden Spur. On several occasions the Order was bestowed on foreign artists on several occasions. Wolfgang Amadeus Mozart (\156—1791) could be considered as the most widely known member. The 14-year old artist received the Order from Pope Clement XIV on July 4, 1770. Some popes tried to prevent the order from abuse — in vain. In 1815, for example, Pius VII removed all privileges linked to the order, such as the recipient's 90 GIORGIO VASARI 1511-1574
