Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Szabó Tamás: Rejtőző angyal az Enyedi-Zsótér család birtokában és a szegedi múzeum gyűjteményében
A Zsótér család régebbi lakó- és üzletháza a Széchenyi tér 9. alatt, 2009-ben Neoklasszicista stílusban 1840 és 1863 között épült, később többször átalakították. The former residence and business address of the Zsótér family in 2009, 9 Széchenyi Square built in Neo-Classical style between 1840 and 1863, since when it has been repeatedly renovated. Eisenstädter Lukács az 1880-ban „Enyedi”-re magyarosított vezetéknevét (BM 41214—80, Hornyánszky 1895, 64) bizonyosan sógorának, nagyenyedi Jeney István (1850—1926) földbirtokosnak, a Magyar Állami Vasút főmérnökének nemesi előnevéből választotta, aki felesége húgát, Zsótér Erzsébetet (1854—1913) 1875-ben vette nőül. A módos nagykereskedő családnak számító Eisenstädter famíliából 1887-ig többen fordultak névváltoztatásért a belügyminisztériumhoz: Lukács egyik testvére, Klementina, a fővárosban élő Enyedy Benő mérnök felesége 1885-ben; öccse, Eisenstädter Mór (1851—1927) ókanizsai községi aljegyző és a felesége, Eisenstädter Mámé Schwanz Zsófia (1852—1927) 1887-ben. Ugyanakkor, a közreadott adatok alapján a további testvérei közül az ekkor már szintén Budapesten lakó Eisenstädter Irén és a bécsi lakossá lett Eisenstädter Ilona Wüster Bernhardné (fi 909) nem nyújtottak be kérelmet a hatósághoz (Hornyánszky 1895,64). A házaspár családi életét tragédiák sorozata kísérte: gyermekeik, két lány és két fiú, mind elhaltak. Elsőként a legkisebb leány, Alice (1878—1882) ment el négy évesen, majd László (1881—1889) következett, aki nyolc éves korában hunyt el. A tragikus eset után az 1889-ben már Budapesten országgyűlési képviselőként dolgozó Mikszáth — aki Mauks Ilonát (1855—1926) időközben újra feleségül vette — részvétnyilvánító sorokat küldött Enyedihez: „Kedves Lukácsi Igazán megrendítő a szegény Lacika esete. A legnagyobb részvéttel osztozunk nagy gyászában. Ilonka sír azóta. A mi kétfiúnk is beteg, de reméljük a baj jelentéktelenebb. Rögtön siettem volna személyesen, ha nem félnék a sajátgyerekeim miatt, nem tudván bizonyosan, nem volt-e a Lacika baja ragadós. Kedves, eszes gyerek volt! Kevés olyan dolog van a világon, ami képes lenne engem jobban elszomorítani, mint annak a halála. Szerető, igazbarátja, Mikszáth Kálmán. ’’(Mikszáth 178. levél) wealthy Eisenstädter family had applied to the Interior Ministry with a request to change their names: one of Lukács’s sisters, Klementina, wife of engineer Benő Enyedy, in 1885; his younger brother, Mór Eisenstädter (1851—1927), vice-notary of Okanizsa and his wife, Zsófia Schwarz (1852—1927) in 1887. At the same time, the available records indicate that Irén Eisenstädter, a resident of Budapest at the time, and Ilona Eisenstädter (f1909), the wife of Bernhard Wüster in Vienna did not file a request to change their names (Hornyánszky 1895,64). The life of the couple was intertwined with tragedy: their children, two daughters and two sons, all died. First the youngest girl, Alice (1878—1882) passed away at age four, then László (1881—1889), who was eight. Following these bereavements, Mikszáth, Member of Parliament in Budapest in 1889, and who in the interim had re-married (to Ilona Mauks (1855—1926) sent a letter of sympathy to Enyedi: “Dear Lukács, the case of poor Lacika is really heart-rending. We are sharingyour bereavement with the greatest sympathy. Ilonka has been crying. Our two sons are also ill, but we hope that the problem is not that serious. I would have hurried to see you, but I was worried about my own children, not being certain that Ladka had something contagious. He was a nice and clever child! Lew things are there in the world that could make me sadder than his death. His true, lovingfriend, Kálmán Mikszáth. ” (Mikszáth, letter 178) The series of bereavements was not over: six years later their eldest son, Gyula Enyedi (Eisenstädter) (1870—1895), clerk in a ministry, died at age 25. Finally, in the same year Olga Enyedi (Eisenstädter) (1874—1896) died at age 22 together with her husband, mayor Lajos Szívós of Érsemjén (1864—1896). Their inexplicably early deaths are worthy of GIORGIO VASARI 1511-1574 97
