Nyomvonalba zárva. Régészetifeltárások az M43-as autóút és a Makót elkerülő út nyomvonalán (Szeged, 2009)
A műszeres leletfelderítés tapasztalatai az M43-as autóút nyomvonalán
Műszeres leletfelderítés 5 A réteges humuszolásnak köszönhetően mintegy 44 bronztárgyból álló depolelet került elő. A bronztárgyak utáni kutatás közben további jelentős szórvány leletek kerültek felszedésre, köztük II. Rudolf egy aranydukátja. A 9. számú lelőhelyen, az előzetes topográfiai kutatások alapján intenzív szarmata település előkerülésére lehetett számítani. A műszeres leletfelderítés során előkerülő apró fémleletek száma és összetétele minden előzetes várakozást felülmúlt. A lelőhelyet két ütemben tárták fel. 2008-ban az út nyomvonalának feltárására került sor, ekkor legalább két rétegben távolították el a humuszt. A lelőhely fémdetektoros átvizsgálása során igen nagyszámú fémlelet került elő. Minden lelet előkerülési helyét GPS készülékkel rögzítettem. A leletek egyenként történő dokumentálásának köszönhetően alkalom adódott a leletek előkerülési helyének az ásatási terület összesítőrajzán történő megjelenítésére. A leletek szóródásának, sűrűsödésének összegzése további elemzési lehetőségeket nyújt. 2009-ben a lelőhely folytatásában, az út mellett kialakításra kerülő záportározó területét tárták fel. Az újabb ásatási felülelet, az előző évi ásatási tapasztalatoknak megfelelően még több rétegben humuszolták le. Az ekkor előkerült leletek mintegy 70%-a a finomabb humuszolási technikának köszönhető. Megállapíthatjuk, hogy a műszeres leletfelderítés, és a hozzá kapcsolódó réteges humuszolás nagymértékben hozzájárul a lelőhelyek fémleleteinek megmentéséhez, a lelőhelyre vonatkozó értékes információk minél szélesebb körének kinyeréséhez, így e módszer bevezetése minden ásatáson indokolttá válhat. Bácskái István