Nyomvonalba zárva. Régészetifeltárások az M43-as autóút és a Makót elkerülő út nyomvonalán (Szeged, 2009)
Szakmai összefoglaló a régészeti feltárásokról
Szakmai összefoglaló 3 feltárása arányaiban hosszabb ideig tartott, és jóval nagyobb szakmai odafigyelést és nagyobb fizikai igénybevételt jelentett. A megkutatott lelőhelyeken a neolitikumtól a késő középkorig majd minden régészeti korszak leletanyaga képviselve volt. Valamennyi kutatási területen települések maradványai kerültek elő, általában több korszakot képviselve. 8 lelőhelyen került elő temető, ill. temetőrészlet. Összegezve a terepmunka eredményeit elmondhatjuk, hogy az M43-as építéséhez kapcsolódó megelőző feltárások során Csongrád megye egy eddig viszonylag kutatatlan területén volt lehetőségünk nagyfelületű ásatásokat végezni. A feltárt lelőhelyek mind az előkerült objektumok jellege és száma, mind pedig a régészeti leletanyag alapján igen jelentős és új eredményeket hoztak. A feltárásokkal párhuzamosan folyó környezetrégészeti vizsgálatok, a jelenleg is folyó természettudományos mérések, interdiszciplináris kutatások (antropológia, archeo- zoológia, malakológia, stb.) a régészeti anyag feldolgozásába beépítve a terület történetére vonatkozóan alapvető és új adatokat jelentenek. A feltárásokat Sebők Katalin, V. Szabó Gábor (ELTE), Balogh Csilla, Gulyás Gyöngyi, Fogas Ottó, Paluch Tibor, Pópity Dániel, Sóskúti Kornél, Sz. Wilhelm Gábor (MFM) régészek vezetésével és sok-sok kolléga közreműködésével végeztük el. Balogh Csilla