Nyomvonalba zárva. Régészetifeltárások az M43-as autóút és a Makót elkerülő út nyomvonalán (Szeged, 2009)
Újkőkori település és kora rézkori objektumok Maroslele-Panaháton
M43 2. LELŐHELY 13 Az ásatás során nem csak az egykori épületet, hanem a mindennapi élethez hozzátartozó, különböző funkciójú objektumokat is sikerült megtalálnunk. A település nyugati szélét 5 kút, mig a keletit egy széles, mély árok jelezte. A kutak egymástól átlagosan 15-20 m-re, a terület legmélyebb részén feküdtek és való- ® színűleg az egykori házhoz tartozhattak. Mind azonos séma szerint készült: felső részük tölcsére- sen szűkül, majd falaik függőlegesek, a talajvízszint előtt pedig hirtelen kiöblösödnek. Mélységük a mai terepfelszintől számítva elérte az 5-6 m-t. A település részét képezték még azok a különböző formájú, funkciójú és méretű gödrök is, amelyek viszonylag nagy területen, elszórtan jelentkeztek. Az egyszerű tárológödröktől, a nagyméretű, elsődlegesen valószínűleg agyagkinyerő, majd másodlagosan szemetesgödörnek használt objektumokig terjed a sor. Ezek az élelmiszerek tárolása mellett már főzésre is alkalmasak voltak. A telepen megfigyelt agyagkitermelö gödrökből nyert agyag nem csak a házépítéshez, hanem a kerámiakészítéshez is alapanyagul szolgált. A rendkívül nagy mennyiségben készített kerámia többsége meglehetősen durva kivitelű. Uralkodó az ujjal húzkodott, sőt kanneluraszerű agyagmassza, s a díszítések között az ún. Schlickwurf-technika megléte az edények oldalán különböző irányú ujjnyomokkal, valamint a „W"-alakú, hármas vonalú karcolt minta, amely a vonaldíszes kerámiák területéről ismert. A finom kerámia a formai és díszítő elemek szerint két részre oszlik. Egyik részén az Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúrája, másik részén pedig a Marostól délre élő balkáni Vinca-kultúra jellegzetességei figyelhetőek meg. Egyedi darab a nagyon jó minőségű, kettőskúpos edény halvány fényezésével. A leletanyag nagy részét az állatcsontanyag alkotja. Köztük a vadállatok nagy száma mutatja, hogy a vadászat és a halászat még fontos volt a település életében, de az állattenyésztés jelentőségét bizonyítja az, hogy a meghatározható csontok majdnem 60%-a szarvasmarhától származott. A halcsontok nagy száma külön figyelemre méltó, hiszen ezeket a kisebb és porózus csontokat jóval inkább sújtják a tafonómiai veszteségek, emiatt csak gondos gyűjtés révén kerülhetnek elő nagyobb mennyiségben. A halfajták közül a harcsát, csukát és a pontyot, továbbá a süllőt és a fogas különböző fajtáit fogyasztották nagyobb mennyiségben. A csontból, illetve agancsból készített eszközök (kalapács, simítok, árak, csontkanál, barázdahúzó, csont- vagy agancsfoglalatú sarló) száma 84. Régészeti szempontból az egyik legjobban megfigyelhető változás az újkőkorban az volt, hogy a korábbi időszakra is jellemző, szerves anyagokból (fából, gyékényből és háncsból) készült edények mellett megjelentek a kézzel formált agyagedények. A lelőhelyen nagy számban kerültek elő az egykori népesség hitvilágához kapcsolódó emlékanyag kiemelkedő darabjai: nő alakú szobor, valamint oltárok és kisplasztikák. Ilyenek azok a négyszögletű, négylábú, inkább mécsesnek mondható darabok, amelyek a kora neoliti- kumból is ismertek. Maroslele-Panahát leletanyagának párhuzamai a Vinca-kultúra A2-A3 időszakának a Marostól délre, a mai Szerbia és Románia területén lévő lelőhelyein, illetve az Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúrája korai szakaszának végén, illetve klasszikus szakaszának leletanyagaiban találhatók meg. A régészeti módszerekkel kialakított időrendet megerősíteni látszik a C14 vizsgálatok eredménye is: a lelőhely élete valamikor a Kr. e. 5400-5200 közötti időszakban zajlott. A lelőhely életének vége akkor következik be, amikor a Marostól északra a Tisza bal partján lévő legkorábbi szakálháti települések (Tápé-Lebő A, Hódmezővásárhely- Szakálhát) megjelennek. 11
