Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
IV. A Múzeum gyűjteményei
művészeti élet történetét pedig ez a gyűjtemény reprezentálja a legjobban és legteljesebben. Aki Károlyi Lajos, Szőri József, Erdélyi Mihály, Dorogi Imre, Dinnyés Ferenc s társaik életműve iránt érdeklődik, az itt talál rájuk.-C Az irodalomtörténeti gyűjtemény Az irodalom és a (szegedi) múzeum viszonya furcsa, felemás módon alakult. A múzeum második és harmadik igazgatója, Tömörkény István és Móra Ferenc „mellékesen” írók is voltak, s Móra, Tömörkény halálakor, joggal írta meg, hogy a „kultúrpalota legnagyobb raritása” maga „a vízenjárók és kétkezi munkások” írója, azaz Tömörkény volt. Bizonyos, hogy mindketten, kivált Tömörkény, Szeged 19-20. századi irodalom- és i- ‘ i'kY J-Jr—j , - /.Sr— S* —-Z '/**£*’*■ h . ^Sl efZ K- ót fa'* / tél íw* • miJJ ÁM* V* ég ZrtceZ7 5^*/ l4fix+JtMil'u .// ÁJ-yl- é ín , . J/V-— ■ •>/,- /, -y/., /—-’M"- "'VÁ, J-Áf-yY • £ *«4 —**«/ “ V ’ Egy nevezetes Juhász Gyula-vers (Milyen volt...) művelődéstörténetének kiemelkedő alakjai. Mégis, abban a kulturális összefüggésrendszerben, amelyben a múzeum létezett, s amelyben az említetteknek is dolgozniuk kellett, sokáig föl sem nagyon merülhetett, hogy az irodalom is „muzealizálható”, relikviái múzeumi megőrzésre méltók. Messzire vezetne annak taglalása, miért alakult ez így, hiszen - mint kortársuknak, Szalay Józsefnek, a „m. kir. főbibliofiT’-nek példája mutatja - az irodalmi kéziratoknak s egyéb relikviáknak az egyik legnagyobb gyűjteményét fölhalmozó magángyűjtő Szegeden élt. Sőt azt is tudjuk, Tömörkénytől is, Mórától is sok kéziratot gyűjtött. Némi figyelem csak Tömörkény halálakor (1917) fordult az irodalom felé: Móra, a könyvtári és múzeumi gyűjtőkör határán mozogva, összegyűjtötte pl. a Tömörkényről írott hírlapi nekrológokat, beköttette őket, stb. S az elhunyt írótárs hozzá írott leveleit is félretette, megőrizendőknek szánva őket. Leltárba azonban ezek sem kerültek. Valami mégis megmozdult. Amikor 1927-ben Móra cikket írt a múzeumról, írásából már az is kiderül, hogy az úgynevezett „művelődéstörténeti osztály” keretében bizonyos irodalmi anyagot is kiállítottak: „A művelődéstörténeti osztály utolsó szobája a szegedi irodalmi szoba, Dugonics András, Tömörkény István, Pósa Lajos, Mikszáth Kálmán relikviáival.” Hogy mik voltak ezek a relikviák, ma már nem állapítható meg. A történeti jellegű tárgyak, dokumentumok 1918-ban elkezdett leltárkönyve sem igazít el. Csak találgathatjuk, hogy talán Dugonics Andrásnak még Tömörkény által megszerzett könyvtára, Mikszáth míves kivitelű szekrénye, útitáskája volt látható. A már említett, 1918-ban kezdett leltárkönyvben csak egy-egy szórványos adat utal az irodalomra. Az 1206. tételszám alatt egy „írók arcképcsarnoka” néven emlegetett kép, később egy Móráról készült fotó (1433.t.), egy Dugonicsról festett portré fényképmásolata (1446.L), 1941-ből pedig Juhász Gyula szerelmének, Sárvári Annának fotója szerepel itt. Az 1683-1784. tételszámok Móra-relikviákat regisztrálnak, de ezek többsége sajnos csak a temetés után megőrzött koszorúszalag. Sajnálatos, de tény, 1945 előtt az irodalmi relikviák gyűjtése Szegeden a múzeumon kívül történt. (E vonatkozásban a már említett Szalay József mellett a Juhász Gyula hagyatékát megőrző, gyarapító és gondozó Kilényi Irma, vagy Lugosi Döme neve említhető meg.) Fordulat csak az 1950-es évek elejétől számítható. A múzeum erőforrásainak növekedésével párhuzamosan egyre erősebben jelentkezett az „irodalmi múzeum” létesítésének gondolata. Erről
