Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
IV. A Múzeum gyűjteményei
ISMERTETŐ A SZEGEDI MÓRA FERENC MÚZEUMRÓL gyakorlati „megalapítása”. A leltárkönyv további lapjai ugyanis regisztrálják azt az anyagot is, amit ma a történeti gyűjtemény törzsanyagaként tart számon a szakma. 1919-ben pedig ide került a Kass szálloda tulajdonosának, a Szegeden méltán híres Kass Jánosnak a fegyvergyűjteménye, majd ide jutottak a kétéves francia megszállás különféle dokumentumai is (fényképek, plakátok, fegyverek). Mindez azonban, úgy tetszik, csak a pillanatnyi helyzet alkalmi következménye volt. Módszeres gyűjtés még hosszú ideig továbbra sem folyt. Ami gyarapodás történt, az ajándékozással, véletlenszerűen történt. Még olyan meglehetősen furcsa eset is előfordult, hogy (1938-ban) egy városi polgár fegyvergyűjteménye lakbértartozása fejében jutott a múzeum tulajdonába. Elvileg ugyan, mint Móra egyik 1927-ben publikált írásából tudható, létezett már egy „művelődéstörténeti osztály”, s ennek egy részét, 704 tárgyat a nagyközönség is megtekinthette, áttörés azonban még nem következett be. Jellemző mégis, hogy - e tárgyegyüttes jellegéből következtetve - mit tekintettek történeti gyűjteménybe valónak: ekkor ugyanis világháborús emlékeket, régi fegyvereket, a városi derest és a hóhérpallost, valamint a város céhes emlékeit (zászlókat, céhládákat, stb.) mutattak be. Érdekes, hogy ide, a „művelődéstörténeti osztály” anyagába számítottak bizonyos irodalomtörténeti anyagokat is. Szimptomatikus azonban, hogy az első, 1943-ban lezárt leltárkönyv mindössze 1784 tételt regisztrált. A történeti gyűjtemény fejlődése csak az 1950-es években vett nagyobb lendületet. 1955-ben nyitották meg az új elveket tükröző várostörténeti leltárkönyvet. A régebbi s újabb anyagokból ekkor újabb kiállítás is készült, azonban ez a fejlődés is hamar megtört. A gyűjtemény csak 1962-ben, Csongor Győző személyében kapott saját gazdát. Módszeresebb gyűjtés csak ekkortól folyt, ekkortól azonban megszaporodtak a várostörténeti emlékek, az egyes társadalmi osztályok életmódját tükröző tárgyak, sőt - a kor szemléletét tükrözve - az ún. haladó mozgalmak történetének dokumentumai is e gyűjteményben. Újabb előrelépés volt, hogy 1975től a félig biológus, félig történész Csongor Győző mellé egy másik, immár csakis gyűjteménnyel foglalkozó fiatal történész munkatárs is munkába A szegedi kovács céh zászlaja (1852) állott. A nagy, sok mindent megváltoztató fordulat 1978-ban következett be, amikor Zombori István vezetésével egy háromfős szervezeti egység (osztály) is létrejött. A gyűjtemény fölfutása - mind mennyiségi, mind szervezettségi vonatkozásban - ezzel a szervezeti változással kezdődött el. A módszeres gyűjtőmunka az anyag jelentős gyarapodását eredményezte. A város szanált negyedeiből épülettartozékok, lakatos- és kovácsmunkák, bútorok, lakberendezési tárgyak kerültek a gyűjteménybe. A „hivatalos”, fönntartói igényekhez igazodva folyt az ún. munkásmozgalom-történeti dokumentumok gyűjtése is: a még élő „veteránoktól” fényképek, dokumentumok, röplapok, régi újságpéldányok, stb. kerültek elő. Folyt a sövényházi (ma: ópusztaszeri) Pallavicini-uradalom cselédségének kutatása: emlékeiknek hangszalagon való megörökítése (oral history), tárgyi anyagaik begyűjtése. (Ez utóbbiak az „ópusztaszeri” nagy múzeumi projekt, a Nemzeti Történeti Emlékpark igényeit szolgálták.) Az anyag gyarapodásával és a tárolásukhoz szükséges infrastruktúra javulásával a gyűjtemény egyre inkább különböző kiállítások megszervezését is lehetővé tette. 1979-től jelentős mennyiségű fénykép is a gyűjteménybe került, közülük várostörténeti érdekességük miatt megemlítendők Benedek László amatőr fényképész negatívjai, Kerny István szegedi vonatkozású fotói, valamint Liebmann Béla több ezer negatív
