Nagy Imre: A Lucs-gyűjtemény (Szeged, 2007)
eggyé olvadásának legkülönösebb huszadik századi interpretációját üdvözölhetjük ebben a műben. A Szolnoki Művésztelep mesterei közül Deák-Eb- ner Lajost a „Patakban mosó nő” című festménye képviseli, mely érzékletesen jelzi, hogy mennyivel hitelesebb ábrázolások kerültek ki ebből az alkotói műhelyből, mint a századvégi népszínművektől ihletett festők műtermeiből. Bár az alföldi festők, a hódmezővásárhelyi Tornyai János, a Szentesen letelepedett Koszta József és az örök vándor Nagy István nem alkottak szervezett, egységes festészeti elveken alapuló művészeti alkotótelepet, munkásságuk mégis jól tükrözi azt a szilárd etikai magatartást, mely a szegényparasztság életkörülményeinek szenvedélyes ábrázolásában szellemi kapcsot jelent közöttük. Tornyai János (1S69-936) festőművész az alföldi festészet erőteljes alakja, aki az alföldi parasztság életének és környezetének hű tolmácsolását vállalja munkásságában. 1886 és 1889 között a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly növendéke. 1894 és 1896 között a szülővárosától, Perlmutter Izsák: Gyümölcs-csendélet Hódmezővásárhelytől kapott ösztöndíj révén Párizsban folytatja tanulmányait, ahol a legerőteljesebben Munkácsy hat munkásságára. 1896-97-ben Németországban és Olaszországban jár, majd hazatérve Hódmezővásárhelyen telepszik le. Legjelentősebb műve a „Juss”, melyen a magyar szegényparasztság drámáját, a szegényes örökségen marakodó családtagokat ábrázolja erőteljes festői eszközökkel. Ez a témaközei három évtizeden át - 1901 és 1930 között - foglalkoztatja. Tájképein a „nagy sömmi”, az alföldi táj sommás ábrázolásával foglalkozik. Színvilága a bajai években erőteljesebbé válik, majd 1919-es Budapestre költözésével, amikor is nyaranta a szentendrei művésztelepen dolgozik, ez a kolorizmus általánosan jellemzővé válik festészetében. A „Népoktatás a tanyán” című festménye az életmű korai szakaszából származik, és egyike azoknak a témáknak, melynek feldolgozását többször is elvégezte. A Lucs-gyűjteményben őrzött darab szokatlanul élénk színmegoldásával emelkedik ki a mű többi változata közül. A világos hangulatú, apró, ablakos szobabelsőben a kompozíció jól kiegyensúlyozott középpontját foglalja el a kék csíkos kötényt és kék szoknyácskát viselő gyermeklány alakja, akit mintegy óvón ölel körül a mellé guggoló kendős asszony. Előttük könyv nyugszik a széken. A két emberalak ívekkel és függőlegesekkel jellemezhető formáját a parasztszoba bútorainak - asztal, láda, hosszúpad - és berendezési tárgyainak vízszintesei tagolják be a kép rendjébe. Külön figyelmet érdemel az a megoldás, ahogyan a gyermeklány tört pirosas cipőjének színfoltját az ablaknyílásban látható egyetlen piros virág erőteljes optikai hatása ellensúlyozza. A hódmezővásárhelyi iskola tagja Endre Béla (1870-1928) festő és iparművész is, az alföldi festészet egyik szolid hangú, de meghatározó alakja. Mérnöknek készül, de 1900- as római és párizsi útja után teljesen a festészetnek szenteli életét. Hódmezővásárhelyen dolgozik Tornyai Jánossal együtt. Munkái szinte kizárólag az Alföld motívumvilágából
