Nagy Imre - Szabó Tamás: A Képzőművészeti Gyűjtemény - Kiállításvezető a Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításához (Szeged, 2007)
Zombory Lajos - Nyilasy Sándor
Ismertető a szegedi Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti gyűjti llí\ ban a Dunántúlon festi a színes viseletű sokácokat. 1903-tól hét évig Párizsban él és alkot. 1911-ben hazaköltözik Budapestre. Művészetének korai szakaszára datálható „Bűnbánó Magdolna” című nagyméretű vászna, mely az európai művészet történetében oly népszerű bibliai téma hagyományokban gyökerező feldolgozása. A Bűnbánó Magdolna alakja lehetőséget adott az egyház által ellenőrzött művészeti korokban, hogy a női test szépségét ábrázolják anélkül, hogy az társadalmi felháborodást váltott volna ki. Az álló formátumú képmezőben átlósan megkomponált, karjaival a sziklára támaszkodó nőalak szinte teljesen ruhátlan. Egy csípőjéről lecsúszott drapéria fedi el fenekét és combjait, s ez a drapéria ellensúlyozza a nőalak átlós elhelyezését, és vezeti szemünket a másik átló mentén a képmező jobb felső sarkába. Az érzékeny ecsetvonásokkal megfestett hátakt érzékiségét csak fokozza, hogy a márványosan fehér test szinte kiviláglik a sötét tónusokban tartott háttér mély barnáiból. A mű Csók István egyik legösz- szefogottabb, legkiérleltebb kompozíciója. A folyosónak a természettudományi állandó kiállítás felé vivő szakasza biztosítja a felületet - ha csak Csók István: Bűnbánó Magdolna vázlatosan is - a szegedi piktúra történeti jellegű bemutatására. A szegedi festészet több mint százéves múltra tekinthet vissza. E bemutató azonban csak esetleges áttekintésre vállalkozhat. Főként azok az alkotók szerepelnek itt, akik jelentősebb művészi eredményeket értek el, s egyúttal szervesen hozzájárultak ahhoz, hogy Szegeden modern szellemű festészet bontakozhasson ki. A történeti gyökereket vizsgálva megvilágosodik, hogy Szeged jellegzetes alföldi település, mely a földrajzi helyzetéből fakadóan predesztinálva van arra, hogy a dél-alföldi térség meghatározó metropolisza legyen. A képek egy része a környező síkvidék jellegzetes táji, emberi sajátosságait idézi: azt a paraszti világot, mely a századfordulón oly meghatározó erő volt gazdaságban, kultúrában és emberi mentalitásban. Különösen a századelő alkotóira - Zombory Lajosra, Nyilasy Sándorra - jellemző az a magatartás, mely ennek a világnak a megörökítésére törekszik. Zombory Lajos (1867-1933) „Taliga” című kompozíciója élénk és eleven festésmódja ellenére sugall némi melankóliát. Az erőteljes napsütéstől megvilágított árok vagy patakmeder átlósan szeli ketté a képmezőt. A kompozíció másik képátlójára van rákomponálva a ló vontatta taliga motívuma. A sötétbarna ló és a szürkés, okkeres jármű is a színes reflexektől irizáló vizű mederben áll. Alakjuk szolidan emelkedik ki a meder partjának szürkés-rózsaszínes megoldású foltjaiból. A növényzet sötétzöld, foltszerű sávja a képmezőt, s benne a két átlós erővonalat határozott geometriai rendbe szervezi. A felhőtlen kék ég szürkékkel tört felülete finoman harmonizál az árok martjának szürkés-rózsaszínes mezőivel, és átszínezi a vízfelszín zöldes, sárgás reflexeit. Nyilasy Sándor (1873-1934) szegedi születésű festő, aki a Mintarajziskolában, Münchenben, Nagybányán, majd Párizsban tanul. Kezdetben Hollósy Simon, azután Munkácsy, majd Tornyai hatása alatt áll, s csak később válik művészete egyénivé. Mint Szeged tájékának és népének megfigyelője alakítja ki plein air szemléletű festészetét. A falusiakat többnyire vasárnapi nyuga-
