Katkóné Bagi Éva: Így öltözködött a "szögedi nemzet" : A szabóipar dicsérete (Szeged, 2007)
A viseletek restaurálása
A VISELETEK RESTAURÁLÁSA Az öltözködés történetét a fénykép ábrázolásokon kívül, fennmarat tárgyi emlékek segítségével tudjuk a leghitelesebben vizsgálni, ezért sokrétű és felelősségteljes feladat az öltözeteket megőrizni az utókor számára. A Múzeum legkorábbi darabjai a 19. sz. utolsó harmadából valók és általában töredékes állapotban kerültek birtokunkba az előzőleg több évtizedet padlásokon pincékben átvészelt ruhák. Ideális esetben portalanítás, leltározás után savmentes papírral fedve, jól zárható szekrényfiókok tálcájára kerülhetnek a műtárgyak, de a gyakorlatban az esetek nagy részében sajnos tisztításra, restaurálásra szorulnak. Viseleti textiltárgyainkat élő szervezetek által létrehozott fehérje és keményítő alapanyagú elemi szálakból állítják elő, ennek következtében kémiai és fizikai kölcsönhatások sorozatos bombázása miatt hosszabb, rövidebb idő alatt porrá válnak. Különösen a színezett textíliák veszélyeztetettek, mivel fény hatására a színezék gerjed, oxidálódik, megváltozik a szerkezete, a textilszál gyengül, a színezék fakul. A textil állandó kölcsönhatásban van az őt körülvevő légtérrel. A levegő páratartalom növekedésével vizet vesz fel, térfogata nő, a hőmérséklet növekedésével vizet ad le térfogatcsökkenés következtében. E folyamat alatt a nedves közeget és a természetes szálakat kedvelő penészgombák és egyéb kórokozók kedvező táptalajra találnak. Az állandó térfogatváltozás, a porszemcsék őrlő mozgása a mikrobák megtelepedése okozza a textilszálak romlását. Sajnos mire gyűjteménybe kerül eg)' textil, évtizedeket hányódik padláson, pincében és gyakran a múzeumokban sincsenek meg a kellő feltételek. Az előttünk lebegő jó példák mégis arra ösztönöznek bennünket, hogy érdemes küzdeni, hiszen megfelelő tárolással évezredeket is képes átélni egy-egy textilműtárgy, gondoljunk csak a torinói lepelre, a kopt textilekre, vagy a koronázási palástra. Textiltárolásnál fő szempontok a fény kizárása (kiállításban 50—100 luxnál nem lehet több a megvilágítás fényerőssége), a légnedvesség állandósítása 50—55 % között tartva, és a hőmérséklet állandó 20 C körül tartása, a szennyező anyagok eltávolítása, a rovari kártevők kizárása. A restaurálás első lépéseként fotózzuk, leírjuk, rögzítjük a megtalálási állapotot, majd anyagvizsgálatnak vetjük alá a tárgyat. Általában ránézésre is meg tudjuk állapítani a szövet minőségét, összetevőit, de a feltételezést laboratóriumi vizsgálattal is bizonyíthatjuk. Égetési és mikroszkópos próbával tudjuk feltételezésünket igazolni: egy szálat égetve tapasztalhatjuk, hogy a selyem és a gyapjú pörkölődik, és borszagú, a pamut lassan ég és papírszagú, a műszál olvad és műanyagszagot érzünk. A mikroszkópos vizsgálathoz egy szálat ágyazó folyadékba cseppentünk: ha a fonal képe jellegtelen, sima akkor selyemmel, ha pikkelyes, akkor gyapjúval van dolgunk. A viseletek nagyrészt hernyóselyem alapanyagból készültek, melyeknek a láncfonala általában kétágú cérna, melyeket S irányban sodortak. Ezeknek az erős megtartású láncfonalaknak sikerül átvészelni a nehéz évtizedeket, de nem így a vetülékfonalaknak, melyeket sodratlanul, kötegelve szőttek, melyek ma már szinte elkülöníthetetlenek egymástól, viszont tőlük kapja a selyemszövet a méltán közkedvelt finom fényét. A vetülékfonalak felelősek a selyemszövetek nagymértékű romlásért, mivel kiszáradt, törékeny állapotban, saját bomlási termékeikkel, és az évek során bekerült szennyeződésekkel együtt állandóan morzsolják, őrlik a szövetet. Következő lépésként döntenünk kell a helyreállítás módjáról. A legtöbb műtárgyon együtt találunk növényi, állati elemi szálakból szőtt, különböző szín és méretállandóságú, fémmel, bőrrel díszített textíliát és ott vannak az idők során rájuk rakodott szennyeződések, amiktől szeretnénk megszabadulni. Általában minden összetevő más-más közegben érezné 95
