Gaskó Béla - Varga András: Csak egy földünk van (Szeged, 2007)
Gaskó Béla: Dél-alföldi élőhelyek
tekinthetők, mert a futóhomok talajok kedvezőtlen vízháztartása és „mozgása” miatt nem alakulhatott ki a gyöngyvirágos tölgyes (Convallario majális- Quercetum roboris). A környezetétől szignifikáns jegyekben elkülönülő Duna-Tisza közi flórajárás a Kárpát-medence egyik legdinamikusabb alfajképző centruma, ami különösen a röpképtelen rovarok esetében szembetűnő. Csongrád megyében a legszebb, érintetlennek tűnő homoki gyepeket a teljesen kiritkult, erdőspuszta jellegű foltok (Ásotthalom, Kiss Ferenc Emlékerdő) és a nagyobb erdei tisztások (Ásotthalom, Süveg-Magyari erdő magasbuckás térszint izolátuma) őrizték meg. Sajnos a területek felsorolását nem nagyon tudjuk folytatni, mert a pusztulás mértékét tekintve vidékünkön a löszgyepek után közvetlenül a homokbuckások következnek. Sorsukat az erdősítések és a szőlőtelepítések pecsételték meg. A Délkelet-Kiskunság nagyobb kiterjedésű legelői (pl. az öttömösi és a rúzsai Baromjárások, vagy a kelebiai Boristai-rét) mozaikos élőhelyek, melyeknek csak egyes részei tekinthetők homokpusztáknak. A kiterjedt laposokon a túllegeltetés következtében gyomosodó kékperjés láprétek (Succisio-Molinietum hungaricae), vagy a szikese- dést jelző sás- és fűtársulások tenyésznek. Megyénkben jelenleg az egyetlen erdőspuszta az ásotthalmi Kiss Ferenc Emlékerdő. A korábban Papok erdejének nevezett területet az 1860-as években fehér-, szürke- és valószínűleg csomoros nyárral telepítették be. Az erdő 29,1 holdját Kiss Ferenc erdőfőtanácsos javaslatára 1908-tól megkímélték minden erdészeti beavatkozástól. Az alapelv az volt, hogy hagyjuk meg a fákat, és nézzük, mivé fejlődnek ezen a szélsőségesen száraz és meleg mikroklímájú tájon. Mivel a terület városi tulajdon volt, 1924-ben (ugyancsak Kiss Ferenc javaslatára) Szeged törvényhatósága az erdőt saját hatáskörében védetté tette. (Erre akkor még sem példa, sem jogi alap nem létezett.) A „hivatalos" védetté nyilvánítás csak két évtizeddel később, 1944-ben következett be. Ha eddig az időpontig a szegedi erdészek szép szabályosan, az érvényes erdőtervek előírásai szerint gazdálkodtak volna, ma szegényebbek lennénk egy természeti kinccsel. A telepítés óta eltelt meglehetősen hosszú idő alatt az eredeti faállomány sokat változott. A csomoros nyarak szinte teljesen eltűntek, másodlagosan kialakult egy természetközeli galagonyás fehér- és szürkenyaras. A vegetációt a talajvíz szintjét követő mozaikosság jellemzi. Jellegzetes gyeptársulások: az egynyári homokpusztai gyep (Brometum tectorum), az évelő nyílt homokpusztai gyep (Festucetum vaginatae danubiale) és a serevényfüzes homokpusztai gyep (Festucetum vaginatae-Salicetum rosmarinifoliae). A környező erdészeti monokultúrákból tömegesen települtek be ide különféle gyomfák, melyek jól újulnak ezen a termőhelyen. Ilyenek például az erdeifenyő (Pinus sylvestris), a fekete fenyő (Pinus nigra), a virginiai bóka (Juniperus virginiana) és az akác (Robinia pseudoacacia). A galagonyás fehér- és szürkenyarast bemutató diorámánk háttérfotóján a Kiss Ferenc Emlékerdő egyik jellegzetes részletét láthatjuk. A tárló állatai között felfedezhetjük a lassan ismét házi kedvenccé váló görényeket (Mustela putorius). Az egybi- bés galagonya (Crataegus monogyna) bozótjaival „levédett”, lábon száradt, vagy halódó nyarak, a hullámtéri füzesekhez hasonlóan, meglepően sok madárfajnak szolgálnak menedékhelyül. Bár nem mondható gyakori fészkelőnek, rendszeresen találkozhatunk itt szalakótákkal (Coracias garrulus). Mivel a madár hazai állományának tekintélyes hányada a Duna-Tisza közén él, egyedszámának megtartása és növelése elsődleges szempont. E cél érdekében a Csongrád megyei természetvédők évről -évre fészekodúkat helyeznek ki a nagyobb gyepek mellé. A széncinke (Parus major) leginkább a gazdag cserjeszintben figyelhető meg. A szajkó, vagy mátyásmadár (Garrulus glandarius) minden homoki erdőkben közönséges. Míg a szikes puszták, szikes tavak őshonos madárvilága jól körülhatárolható fajokból áll, addig a különféle erdők Avifaunája meglehetősen nagy átfedést mutat. Ebből adódik, hogy az itteni fajok zömével több élőhely-típusban is találkozhatunk. Az Emlékerdő legnagyobb zoológiái értéke a génbanknyi zöldgyík (Lacerta viridis) populá-
