Gaskó Béla - Varga András: Csak egy földünk van (Szeged, 2007)

Gaskó Béla: Dél-alföldi élőhelyek

Ásotthalom, Kiss Ferenc Emlékerdő

ció. A korhadó nyarakban fejlődő, zöldes-bíbor csillogású, pompás virágbogarat (Cetonischema speciosissima) a helyiek (tévesen, ám következetesen) szentjánosbogárnak nevezik.

A Kárpátok erdeinek néhány jellegzetes

állata_____________________________

A galéria záró diorámájában egy hegyvidéki gyertyános tölgyes mindennapos történéseibe nyerhetünk bepillantást. Ebben a hipotetikus (tehát bizonyos fokú szintézissel kialakított) lomberdőben helyet kaptak olyan emlősök és madarak is, amelyek ma már nem élnek hazánk területén (pl. a barnamedve, a süketfajd és a nyírfajd). Arra törekedtünk, hogy minél több mesehőssel kedveskedjünk a gyerekeknek. Közelről szemügyre vehetik a ravaszdi rókát, a bölcs uhut (doktor Bubót), a gonosz farkast, valamint a folyton dörmögő, erősen mézfüggő mackót.

Ezek az állatok nemcsak a történetekben, de a valóságban is eltérő „lelkületűek”. A nagy ökológiai tűrőképességű róka sokfelé előfordul. A gyöngybagoly előszeretettel telepszik meg az ember közelségében. Vele ellentétben a vadmacska mindenekelőtt a nyugalmat kedveli. Akadnak olyanok (pl. a barnamedve vagy a hiúz) is, melyek az egybefüggő, nagyobb erdőségek lakói.

A Kárpátok fás vegetációja (a fajösszetételen kívül) két lényeges mutatóban különbözik a Nagyalföldétől. Itt létezik a magasság szerinti tagolódás és az erdőállomány képes a felújulásra.

Dombvidékeink klímazonális erdei közül legelterjedtebbek a cseres tölgyesek (Quercetum petraeae- cerris), melyek egykor hazánk területének 19,5%-át borították. Részarányuk ma mindössze 2,5%.

A gyertyános tölgyesek (Querco petraeae-Car- pinetum) középhegységeink 400-600 méter tengerszint feletti (tszf.) magasságú helyein őshonosak. Jelenleg az ország 2,4%-át borítják. 600 méter tszf. magasság körül a gyertyános tölgyest a bükkösök váltják fel. Legelterjedtebb változata nálunk a szubmontán bükkös (Melitti-fagetum sylvaticae), ami 800 méteres tszf. magasságig fordul elő. E felett a montán bükkös (Aconito-Fagaetum sylvaticae) válik meghatározóvá.

A Kárpátokban 1000 m. tszf. magasságban a lombos fákat a tűlevelűek váltják fel. Mivel Magyarországon ilyen részek nincsenek, őshonos fenyveseink kiterjedése nagyon csekély. Alacsony térszinten az egyedüli zonális állomány az őrségi mészkerülő erdeifenyves (Genisto nervatae- Pinetum). A Sopron és Kőszeg mellett tenyésző jegenyefenyős lucosok (Bazziano-Abietetum) a különleges mikroklíma hatására lehúzódott hegyi (extrazonális) társulásoknak tekinthetők.

Az élőhelyek vázlatos áttekintése után ismerkedjünk meg az életkép jellegzetesebb állataival. Hazánkban a XIX. század közepén még meglehetősen gyakori volt a farkas (Canis lupus). Falkáik a Tisza és a Maros folyók nádasokkal benőtt árterein éppoly otthonosan mozogtak, mint a homokvidéken. Az utolsó Csongrád megyei példányok a Szegedet Szabadkától elválasztó Kőrös-ér mocsaraiban találtak menedéket. Innen az 1910-es években tűntek el véglegesen. Megritkulásuk és kihalásuk kíméletlen üldözésükkel magyarázható.

Az első világháború után hosszú évtizedekig nem élt állandó farkaspopuláció Magyarország területén, legfeljebb a környező országokból kóborolt át egy-két fiatal egyed. Az 1980-as években az ország északkeleti részén megsokasodtak az észlelések. Azóta az Északi-középhegységben megtörtént a spontán visszahonosodás.