Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)
Az 1956-os forradalom Algyőn - Október 28. vasárnap
így aztán a menet nélkülem indult tovább. A későbbi időben emiatt volt, aki megjegyezte: — Janikám, nem vagy Te már a régi! Az vagyok én gyerekek! - gondoltam. - De ti akartátok, hogy ide kerüljek, s ez pedig ezzel jár! Most már itt az egész községről felelősen nekünk kellett gondoskodnunk, ha már leváltottuk a régi vezetőket. Nálunk ezentúl mindig ügyfélfogadás volt, reggeltől estig. Még az utcán is, ha mentünk valahová. Nagyon sok szóbeli eligazítást, utasítást adtunk. Amit mondtunk, az hiteles volt. Ezt mindenki így is gondolta, hogy ennek ez a rendje most. A hivatal A bejárattól jobbra helyezkedett el. Ezután következett az igazgatásügyi, illetve az anyakönyvi iroda. Itt dolgozott Papp Piroska és Fekete Mária. Ezt a szobát a miénkkel egy ajtó kötötte össze. Ez az ajtó most le volt zárva. A szobát elválasztó fal mellett egy szekrénysor állt. Mi ennek háttal ültünk. Egy téglalap alakú asztal van előttünk, s egymás mellett helyezkedünk el. Ha balra oldalt nézünk, kilátunk az utcára. Az elnök ült az utca felől. Egy világvevő rádió, ami állandóan recseg, ha bekapcsoljuk. Ez a mögöttünk lévő szekrény polcán van elhelyezve. A híreket is nagyon zavarosan lehetett hallani rajta. Az asztalon egy régi típusú írógép, ami működőképes. Ezen felváltva dolgoztunk, ha kellett, vagy ha rákerült a sor. Az elnöknél „maroklőfegyver", nálam pedig egy „nyeles kézigránát" van, amit a kabátom belső zsebében tartottam. Később puskák a szoba sarkában. így nézett ki a hivatali helyiségünk, s mi is. Az öltözködésünk, illetve a ruházatunk is olyan volt, hogy irodában és terepen egyaránt lehetett használni. Ezt a körülmények így követelték meg! A titkár, Rapcsányi a feljárattól balra helyezkedett el. Ennek a szobának az ablakai is a Fő utcára néztek. Mivel ide is jártak ügyfelek, az elnök figyelmeztette, hogy csak olyan intézkedéseket foganatosítson, amit mind a hárman jóváhagyunk. 41