Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Szarvas Zsuzsa: Tárgyak és tárgyak

SZARVAS ZSUZSA Tárgyak és tárgyak A nnak idején, sok-sok évvel ezelőtt, egyetemi szakdolgozatom és később doktori disszertációm anyagának gyűjtésekor, illetve a téma kidolgozásakor nagy segít­ségemre voltak, inspirálólag hatottak rám Juhász Antal tárgyi világgal kapcsolatos kutatásai. 1 Ő elsősorban a muzeológus szempontjait figyelembe véve, és a majdani kiállítá­sok rendezését szem előtt tartva vette számba az általa kiválasztott paraszti háztartá­sok tárgyait. Felhívta a figyelmet az egy-egy háztartás teljes tárgyi világa feltérképe­zésének fontosságára, s ő maga mintaszerűen valósított meg ilyen szemléletű kutatá­sokat. „... a településenként legalább tucatnyi, tájanként több száz háztartásból ki­emelt tárgyak - lehetnek önmagukban bármilyen értékes, jellemző dokumentumok ­nem adnak össze egy tipikus kisparaszti vagy más társadalmi szintű gazdaságot. Nem is adhatnak, hiszen a sok paraszt-háztartásból kiválasztott tárgyak sokasága inkább tárgysorozatokat, változatokat képvisel, mint valamilyen szálon összefüggő együtte­seket. és ezek a sorozatok egyfelől többet, másfelől jóval kevesebb tárgyféleséget tartalmaznak, mint ami egy adott kor - mondjuk a XX. század eleje - különböző pa­raszt-gazdaságaiban együtt volt." 2 A tárgyak jelentésének, bemutatási, elemzési szempontjainak, valós és reprezen­tációs funkciói szemléltetésének ez csupán az egyik releváns módja, amely ebben a megközelítésben elsősorban a tradicionális paraszti kultúra tárgyi világának bemuta­tására. elemzésére alkalmas. 3 A tárgyakkal kapcsolatban ugyanakkor más lehetősé­gek, reprezentációs formák is léteznek, amelyekkel a posztmodern antropológia, muzeológia is kiemelten foglalkozik. Mindezekből nyújt ízelítőt például az a nemré­giben megjelent fordításgyüjtemény, amely a néprajzi jelenkutatás tárgyak és embe­rek közötti kapcsolatának új elemzési módszereiből, illetve a múzeumokban megjele­nő tárgyak bemutatásának elméleti és módszertani kereteiről nyújt ízelítőt. 4 Én magam ebben a dolgozatban arra törekszem, hogy felvillantsam annak lehe­tőségét, hogy a tradicionális néprajz által használt és vizsgált „tárgyfogalom", tárgyi világ hogyan vihető tovább, illetőleg hogyan értelmezhető újra akkor, amikor egy gyökereiben megváltozott, ugyanakkor néhány elemében vitathatatlanul egy korábbi időszakhoz és életformához is kötődő kultúra bizonyos elemeinek feltárására teszünk kísérletet. Hermann Bausinger egy tanulmányában a néprajzi jelenkorkutatás három fő irányzatának koncepcióit különíti el, amelyek között az egyik legfőbb különbség a múlt és jelen viszonyának értelmezésében látszik kirajzolódni; abban, hogy a jelenben tárgyalt kulturális elem mennyiben definiálható a jelen, illetve a múlt keretei között. ' Ld pl..Juhász A. 1974, 1986. 2 Juhász A. 1974. 105. 3 Juhász A. 1974. 105. 4 Fejős Z.-Frazon Zs. 2004. 455

Next

/
Oldalképek
Tartalom