Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Nagy Ádám: A szegedi hídvámbárcák
lés nélküli bárcák (ilyenek voltak a későbbi szegedi fém hídbárcák), és voltak különböző értékre vert bárcák. Ezek hasznossága a többszöri fölhasználhatóságukban rejlett, valamint még abban is, hogy leadáskor egyszerűen hallásra is ellenőrizhető volt. Az elszámoláskor viszont nehézséget jelentett annak kimutatása, hogy hányszor fordultak egy-egy vámőr szolgálati ideje alatt. Nem világos a bárcák használatában több apró részlet, pl. hogy oldották meg az oda-vissza út igazolását, amikor csak az oda útért kellett fizetni s a visszaútért nem. A levéltári forrásokból nem derült ki, hogy melyik időszakban milyen értékű bárcákat nyomtattak, használtak. A kezdeti időszakban mindenesetre öt-tíz évig azonos bárcák voltak forgalomban. A korabeli újságok viszont állandóan pontosan tájékoztatták a város lakóit, olvasóikat. Rendszeresen hírt adtak a tanácsüléseken elhangzottakról, havonta közölték a polgármester értékelő beszámolóját, amelynek a számszerű adatok is fontos részei voltak, többek között a tiszai hídvámról. Az 1876. év summázatát már az új év elején közölték, amely szerint a híd vámszedésből 36.228 forint 77 krajcár bevételre tett szert a város. Ezzel szemben a kiadás (híd javítás, karbantartás) 12.624 forint 25 krajcárt tett ki, így a tiszta jövedelem 23.604 forint 52 krajcár volt. 1 6 Huszár Mihály hídvám-pénztáros kimutatásából azt is közölte az újság, hogy az egykrajcáros bárcákból 13.008 forint 43 krajcár értékű fogyott, valamint hogy 127691 üres kocsi és 78908 megrakott kocsi hajtott át a hídon. A fent ismertetett éves bevételhez még hozzá lehet számolni az ún. hídnyitási díjat is, amelyet az 1876. évben mindössze 2.062 forint 70 krajcárral fizetett meg 1511 hajó és láp (összekötözött tutajok). Ebben az időben még csónakpárokon nyugvó pallókból állt a híd. Ezért jelent újabb kidolgozatlan témát a hídnyitások és hídkötések kérdése. Ezzel szoros összefüggésben kellene tárgyalni a hídvámmentesség és különböző kedvezmények körét, amelyek mindig vitákra adtak okot. A különböző hajótársaságok átalányt fizettek, de követhetetlen volt, hogy végül is mennyi hajónak és milyen gyakorisággal kell megnyitni a hidat. Egy magánkérvény ügyirata maradt fönt 1880-ból, amelyben Prindl Nándor, aki Makó és Szeged között naponta társaskocsi-járatokat működtetett, és évi 100 forintos átalány fizetését kérte a tanácstól az alkalmanként fizetendő híd- és kövezetvám megváltásaként. A közgyűlés azonban elutasította a kérést. 1 7 Egy későbbi híradásból az 1880, 1881 és 1882. évek adatait ismerhetjük meg, amely bizonyára a közvélemény állandó híd iránti várakozását volt hivatva befolyásolni, a bevételek növekedése reményét keltve. A város 1880-ban a 2, 3, 4, 5, 7, 10, 14, 18, 24 és 30 krajcáros bárcákból 37.515 forint 56 krajcárt nyert, 1881-ben 39.798 forint 52 krajcárt és 1882-ben pedig 35.963 forint 52 krajcárt. A bevételek átlagolásából kiszámították, hogy „rozzant fahidunkon" évente átlag 1306163 fő ment át. 8 Az eddigiekben fölvetett kérdések csak szűkös szemelvények mindabból a sok problémából, amelyek a híd fönntartásával, jövedelmezőségével kapcsolatosak voltak. Nem csoda, hogy a város 1879. évi árvízi pusztítása utáni újjáépítés egyik elengedhetetlen fejlesztési tétele volt az új állandó híd létesítése. Az újjáépítés első három éves szakasza 1883-ban fejeződött be. Ebben az évben épült meg az új híd. A hídvámsza1 6SZH 1877. jan. 10. 2. 1 7 CSML Tanácsi iratok, 7935/880. szept.; 2035/1881. jan. 1 8SZH 1883. máj. 10. 2. 444
