Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Nagy Ádám: A szegedi hídvámbárcák

a kiindulópont csupán a 19. század közepe, amikor az ausztriai vámrendszer Magyarországra is kiterjedt egy 1853. évi császári nyílt paranccsal.

1

2 A rendeleteket kibocsátó hatóságok illetékességi köre is rendre változott. A rendeletekkel igyekeztek egységesíteni az árakat, az azonos szolgáltatásért azonos fizetség elvét. A már említett birtokviszonyok sokfélesége, a szolgáltatások minőségének különbözősége, a királyi privilégiumtól a földesúri vagy különböző jogállású városi haszonvételek keveredésében nem lehet egykönnyen kiigazodni, átlátható rendszerről nem lehetett beszélni. A vámügyek bonyolultságához még az is hozzájárult, hogy egy-egy kérdéses vagy panaszos folyamodványt legtöbbször egyedi módon oldottak meg. Hiába volt központilag kiküldve a tarifatáblázat, azt a helyi hatóságok a helyi sajátosságokhoz igazították: adott esetben a tételek megnevezését, tartalmát és a díj nagyságát is megváltoztatták.

1

3 Érdemes összevetni azonos időszak különböző helyről származó rendeleteit mind szóhasználatuk, mind pedig áraik különbözőségét tekintve. Legalább ilyen szövevényes a vámügyek kérdése a vámtulajdonosok oldaláról nézve is. A vámhelyek fönntartása költségekkel is járt. A bevételek és kiadások megfelelő egyensúlyban tartása mindenki számára fontos volt, legyen az magánbérlő, törvényhatóság, város vagy község. Szegeden a városi tanácsnak volt egy a hídvám kezelését felügyelő bizottsága, amelynek elnöke 1872-ben Taschler József főkapitány volt. Ez az év azért nevezetes, mert 1870-ben szabályozták a vármegyék, városok és egyéb önkormányzatok jogait, pontosabban azt, hogy az illetékes törvényhatóságok milyen hatáskörben alkothatnak szabályrendeleteket. Szeged törvényhatósága is megalkotta a magáét 1872-ben, amelynek egy része a hídvámszabály, s amelyet a városi közgyűlés kis változtatással jóvá is hagyott.

1

4 Már e szabályrendelet előkészítésekor fölmerült a „pléhjegyek" alkalmazásának takarékosabb volta, de elvetették a bonyolultabb ellenőrzési eljárás miatt. A díjtételek tartalmát és árait itt nincs mód részleteiben vizsgálni, összehasonlítani előző és későbbi rendeletekével, sőt más hasonló nagyságú városéval sem, hiszen ez önálló tanulmányt igényelne. Itt kell kitérnünk a hídvámbárcák gyakorlati használatának ismertetésére. Ha valaki át akart menni a hídon, akkor a vámos vagy pénzszedőként említett alkalmazott eldönti, hogy a díjtételek melyik kategóriájába tartozik a jelentkező. Megállapítása alapján kiállít egy megfelelő összegű papír hídvámbárcát, amelyet igazolásul a fizető ügyfél a híd másik oldalán lead. Az iratok alapján nem lehet pontosan eldönteni, hogy mennyi és milyen biankó bárcát, mennyit és milyet nyomtattak és használtak különböző értékkel. A tanácsi iratok sajnos hiányosak, nem maradtak meg sem elszámolásra leadott, tehát kitöltött vagy értékkel nyomtatott bárcák, sem minta példányok, amelyeket esetleg a nyomdai utánrendelésre félretettek volna, a forgalomból kivont jegyekről nem is beszélve.

1

5 A fémből készített bárcákat úgy használták, hogy az ügyfél a híd egyik oldalán megvette, a másikon pedig bedobta egy ládába vagy dobozba. Voltak érték megjelö1

2 CSML IV.B. 1439. Szabályrendeletek 1

3 Frisnyák Zs. 1988.241-242. 1

4 CSML IV.B 1406.b Tanácsi iratok 7625/872 1

5 CSML Tanácsi iratok. 10801/872 443