Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Barna Gábor: A szegényebb társadalmi rétegek munkakörülményei és társadalmi kapcsolatai Kunszentmártonban a 19-20. század fordulóján

Elsősorban a kosárkötési és a seprűkötést említem. Ezt a tevékenységet a napszámosok mellett több parasztember is folytatta. Néhány szegényebb sorsú ember pedig a téli hónapokban a szomszédság cipőinek javításával keresett néhány fillért. Az asszonyok télen kézimunkáztak, vagy takarítani jártak. Néhányuknak elfoglaltságot és némi keresetet jelentett, hogy disznóvágásoknál bélmosó asszonyok voltak. Munkájukért kóstolót, hurkát kaptak. 12. A szegények között is voltak még szegényebbek: egyedülálló idős emberek, asszonyok, férfiak. Elsősorban ők voltak a kalászszedők aratás után. Kunszentmártonban ők foglalkoztak gyűjtögetéssel. A gombát, a csicsókát, édesgyökeret azután a piacon árulták. Az édesgyökér a gyermekek csemegéje volt. Téli tüzelőjüket a Körös menti erdőkben szedték össze. A Péterszögi erdő, a közbirtokossági erdő kivételével mindenütt gyűjthettek gallyat. Sok rőzseszedő asszonyt lehetett látni, ahogy a hátukra kötött vagy zsákba rakott gallyat cipelték keresztül a Körös hídon. Ők szedtek nyáron tüzelni árvaganét is. Figyelemre méltó, hogy gyógynövények gyűjtésével piaci méretekben nem foglalkoztak. Azt mindenki magának szedte össze. 13. Sajátos a kunszentmártoni szegénysorsú családoknál, hogy az elemi iskola elvégzése utáni legalább egy fiúgyermekkel valamilyen szakmát tanultattak. Nemcsak a hagyományos szakmák, a szűcs, a kovács, a kerékgyártó, illetőleg szolgáltató iparok: hentes és mészáros voltak népszerűek, hanem többen jelentkeztek a polgári rétegeket kiszolgáló iparosnak (szabó, bádogos, kőműves stb.). Többen kereskedősegédek lettek. A munkavállalók egy része egyszerű betanított munkás lett, például a helyi nyomdákban. Az inasévek alatt a fiatalok fizetést nem kaptak, legfeljebb csak az utolsó évben dolgozhattak maguknak is. 14. Életmódjukat tekintve általában a birtokos kis- és szegényparasztok nívóján éltek. Hasonlóan táplálkoztak, öltözködtek és lakáskultúrájuk is hasonló volt. Vallási kultúrájuk is a parasztsághoz kötötte őket. Lakóhelyüket és társadalmi kapcsolataikat illetően elég élesen elkülönültek egymástól. Az értelmiségiek, a tisztviselők, a 19-20. század fordulóján már tekintélyes pedagógus réteg, valamint a kereskedők többségükben a település központjában, vagy annak peremén laktak. A nagygazdák meghatározó számban az ún. Szalonnásvárosban, a mai Deák Ferenc és Csokonai utca közötti részen laktak. Az iparosok és kiskereskedők, bár nagyobb számban éltek a Felvégben, általában a forgalmasabb utcákban igyekeztek műhelyt nyitni és lakást szerezni. A kis- és középparasztok a Felvégben laktak nagyobb számban. A Tobányban. a Varnyúháton s a mai alvégx Madách, Álmos, Sörház utcák környékén kubikosok alkották a lakosság többségét. Cigányok a fel végi településszélen, az 1910-1920-as években kialakított vásártér melletti putriban laktak a közelmúltig. Az ugyanakkor felosztott alvégi régi vásártér területén osztott telkek nagy részét is szegényebb sorsú családok kapták. Az Öcsöd felé vezető országút mentén, a vasúti töltéssel párhuzamosan az 1940-es évek legelején épített ONCSA házakban szintén szegénysorsú családokat helyeztek el. ONCSA házak épültek az Alvégben is. A társadalmi rétegek elkülönülése nemcsak a település-szerkezetben, hanem a társadalmi életben is erős volt. A község életében meghatározó nagygazdák a Gazdakörben, a kisebb parasztok a Katolikus Körben, az iparosok az Iparoskörben, a nincstelen munkások pedig a Frida kocsmában gyülekeztek. Az értelmiség és a hivatalnok 361