Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Barna Gábor: A szegényebb társadalmi rétegek munkakörülményei és társadalmi kapcsolatai Kunszentmártonban a 19-20. század fordulóján

állandó, bár átmeneti téli elfoglaltságot jelentett. Bérük erre az időre koszt és egy szekér szalma volt. 9. Az asszonyok, lányok munkáiról külön is meg kell emlékezni. Ezek ugyanis Kunszentmártonban nagyobb részt nem mezőgazdasági, hanem egyéb, alkalmi jellegű elfoglaltságot jelentettek. 9-12 éves kislányok a nyári iskolai szünetre gyakran elálltak gazdacsaládokhoz, értelmiségi családokhoz, hivatalnokok családjához kispeszrának, ahogy Kunszentmártonban mondják. E pár hónapra ugyanazt a bért kapták, mint a kisbéresek. Feladatuk az volt, hogy kisgyerekre vigyázzanak, őket megetessék, játszanak velük. 14-16 éves korukban a lányok már cselédnek, háztartási alkalmazottnak szegődtek el. Legfontosabb feladatuk a ház, a lakás tisztántartása, takarítása volt. Ők végezték a főzés előkészítését, a terítést és a mosogatást is. A gazdasági udvarban rájuk hárult a disznók, a baromfik etetése, a tojások összegyűjtése és a kert rendben tartása is. Télen a cseléd gyújtott be, s takarította ki a kályhát. A cseléd, akit röviden csak lány nak neveztek, a konyhában lakott, az ott lévő ágyon, tabulyán aludt. Fizetségük a lakás, fűtés és étkezés mellett bizonyos kialkudott havi bérük volt. Ez a két világháború között, az 1930as években 16 pengő körül volt. A lány születésnapjára, névnapjára, karácsonyra gyakorta kapott kisebb ajándékot: ruhaanyagot, zsebkendőt, cipőt. A szegényebb lányok közül azonban sokan nem szerettek szolgálni, ők mentek inkább a nyári summásmunkára. A cselédek elállításával, szegődtetésével az ún. cselédhordó asszony ok foglalkoztak. Kunszentmártonban szobalányok csak néhány előkelő családnál voltak. Ez ugyanolyan ritka volt, mint külön szakácsné alkalmazása. A szakácsnék közül néhány a lakodalmak specialistája, szakácsnéja volt. Fiatalabb asszonyok egyik rendszeres bérmunkája a nagymosás volt. Általában havonta jártak el egy-egy házhoz, de voltak helyek, ahová csak negyedévente. Ágyneműt, asztalneműt mostak ilyenkor. Bérük változó volt. Általában a mindenkori napszámot és napi ötszöri étkezést kaptak. Ez vonatkozik különösen az 1940-es évekre. amikor már nehezen lehetett mosóasszonyt kapni. Az 1930-as években fizetségük egy darab szalonna vagy egy-két háziszappan volt. Voltak specialista meszelőasszonyok is, szintén szegényebb családokból kerültek ki. Bár a meszeléshez minden parasztasszony, napszámos asszony értett. A meszelés kora tavaszi és kora őszi munka volt. Voltak azonban sajátos szakismereteket követelő festések, amelyeket szobafestőkkel készíttettek. 10. Külön is meg kell említeni a kofaasszonyok nagyszámú rétegét. Mindannyian a szegényebb réteghez tartoztak, s minden piacon megjelentek: gyümölcsöt, aszalt szilvát, aszalt almát árultak. A két világháború között még látni lehetett a piacokon a korábban jelentősebb számban árusító sütögető asszonyokat. Kenyeret és kalácsot hordtak a piacra. Legnagyobb keletje a visszaemlékezések szerint a kiscipónak volt. E specialista asszonyok emlékét ragadványnevek is őrzik, mint például a Sütögető vagy a Bodagos. ILA specialista elfoglaltságok esetében a szegényebb családoknál nagyon fontos volt annak jövedelemkiegészítő jellege. E tevékenységek elsősorban olyanok voltak, amelyeket a nagy mezőgazdasági munkák szüneteiben és télen is folytatni lehetett. 360