Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

MUNKÁK ÉS EMBEREK - Simon András: Adatok a halasi hegyközség történetéhez

esetén a rendelkezés a büntetés mértékét illetően különbséget tesz tűzifa- és gyümölcsfa-lopás között, ez utóbbinál az is szempont, hogy nemes (ezen belül termő vagy nem termő) illetve nem nemes gyümölcsről van szó. Nemes gyümölcsfák esetében a tulajdonosnak jogában állt ún. kéjbecsán (praetium affectionis) is követelni, ez azonban nem haladhatta meg kártérítés összegének kétszeresét. Legsúlyosabbnak számított „az olyan tolvajlás, mely egyenesen a tulajdonostól vagy annak megbízása folytán más egyén által származott, az ily elvetemült tulajdonos büntetése: 20-50 frt." A „csősz általi tolvajlásra" ugyanez a tarifa vonatkozott. Forrásunk utolsó szakaszában az „ügy kezelési mód" passzusai mutatják a tulajdonképpeni igazgatási és szervezeti viszonyokat. Az őrizendő terület (szőlők és veteményes kertek) 27 egyenlő részre volt felosztva, minden rész egy csőszkerületet jelentett. A kerületükért felelős csőszök fölött felügyelő csőszök álltak, akik a büntető eljárás során a rendőrbírónak segédkeztek. A csőszök, akik 24 és 50 év közötti, „becsületes jellemű, ismert egyének" lehettek, egymásért is felelősséggel tartoztak. Személyes felelősségük is nagy volt, hisz mint a szabályzat írja: „A csősz minden bebizonyítható kárt tartozik megtéríteni, s különösen az olyat, melyen kárpótlás a tettestől vagyontalanság miatt nem kapható." Fizetésük a hegybíróéval volt egyenlő: minden kapa szőlő vagy használható veteményes után 15 új krajcár járt. ehhez jött a kiszabott büntetés kétharmad része. A maradék egyharmad rész a rendőri hivatalt illette. A szőlők közti hasznavehetetlen területekre csak az őrzési díj egyharmad részét számították. A bér beszedése a hegybíró kötelessége volt, aki az összeget a rendőrhivatalban helyezte el. Rendőr jelenléte nélkül sem a csősz, sem a hegybíró semmiféle kártétel fölött alkuba nem bocsátkozhatott. A csőszök a szőlőkben állított csőszkunyhókban húzták meg magukat. A fentebb már hivatkozott 1852-es új osztásban (Iparszőlők) még 1853-ban elrendelte a város egy csöszkunyhó állítását: „A fejetéki új szőlők közt, úgy a fasorral beültetett pirtói útvonalon felállítandó csősz gunyhókhoz kellő nád és fa mennyiség, a város köztulajdonából megajánItatván, - azoknak annak idejében leendő kiadásával bíró Benedek István és Erdész Kerekes László megbízatnak."

1

5 A későbbi időszak szervezeti-igazgatási viszonyaira vonatkozóan hézagosak az ismereteink. A szőlőterületek igazgatásának állami szabályozása elsőként a filoxéravész után. 1894-ben történt meg. Magát a hegyközség kifejezést is elsőként az 1894. évi XII. törvénycikk használja. Ezt követte aztán az 1929-es, majd az 1938-as hegyközségi törvény. Mindhárom a szőlőterület nagyságának illetve a birtokosok számának függvényében tetszőlegesen majd kötelezően rendelte el a hegyközség megalakítását. Mindennek halasi lecsapódásáról Nagy Szeder István néhány mondatos leírásából értesülünk: „1896-ban az elöljáróság által javasolt hegyközséget egyhangú határozattal nem alakították meg. 1930-ban pedig a törvény is elrendelte a hegyközség alakítását, mégis leszavazták."

1

6 A szőlőterületet és a termést felvigyázó csőszök azonban minden bizonnyal továbbra is tevékenykedtek. Erre utal a helyi sajtóban 1901 májusában közzétett felhívás, melyből kiderül, hogy egyes lakosok a „tilos gyalogutakon" közlekednek, más „szőlőbeli lakosok pedig kutyáikat szabadon kóborolni 1

3 BKML Kkh. Tjkv. 1853. 89. old. 224. 1

6 Nagy Szeder I. 1935.24. 346