Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

MUNKÁK ÉS EMBEREK - Korkes Zsuzsanna: Adatok a Kiskunság népi állatgyógyászatához

(Halesz) Szabadszálláson a tehén szájfájására, de birkáknál is használták, hogy vízben elkevertek sót, ecetet, kevés kékkövet és fokhagymát, belemártották a fára tekert fehér rongyot és ezzel kenték be a jószág száját. A nehezen ellő tehénnek ügyesebb gazda vagy pásztorember tudott segíteni. Benyúltak az anyaállatba és kitapogatták a borjú fekvését, mert vagy a feje volt rossz helyen vagy a mellső lába hátrafelé állt. Ilyenkor kötéllel húzták ki a borjút. A sok tejet adó tehénnél elléskor felléphetett az ellési bénulás, szívszélhüdést kaphatott a tehén. Ilyenkor elakad a vérkeringés a tőgyben átvezető erekben. Ezen úgy tudtak segíteni, hogy felpumpálták biciklipumpával mind a négy „csécsit", majd elkötötték puhább madzaggal. Kis idő múlva a tehén felállt, rendbejött, mivel a bepumpált levegő mozgásba hozta az ereket és a szívet is. Nyílt sebet zsírral, vajjal kentek, a seb környékét pedig büdöskő olajjal.(Halesz) Légy beköpte a sebet, akkor büdöskő olajjal kenték be és a kénes gyufából 5-6 szálat összekötöttek, és avval dörzsölték be a sebet.(Halesz) Lovak gyógyítása A kehes lovat kétféleképp gyógyították; vagy füstöléssel, vagy gőzöléssel. Az egyes falvakban más-más elnevezéssel illették a betegségnek azon tüneteit, amikor a ló orrából a váladék nem tudott kiürülni, bedagadt a torka. „Fújtatott a ló, mint a tüdőbeteg ember, ha gyorsan kő menni, akkó majd meg fút." Bodogláron úgy mondták a lónak mandulája vagy kenyere van, akkor egy „kék tarka ruhát" kellett meggyújtani és azzal füstölték meg az orrát. Az is segített, ha a pipafüstöt fújták az orrába. Bankfaluban a tályogos lovat füstölték meg minél tarkább rongy elégetésével. A beteg állat ilyenkor megállt, remegett, nem bírt menni. Szabadszálláson a kehes lónak szénamurvát, árpát és zabot főztek össze, amit egy zacskóba öntöttek. Akkora zacskót varrtak, hogy a ló pofája beleférjen és ezt egy madzaggal felkötötték. Ez megindította a váladékot a ló orrából. Aranyegyházán árpát vagy a fokhagyma szárát főzték meg és tarisznyában kötötték a ló pofájára vagy kehgyökeret használtak. Félegyháza környékén a kehes lónak abrakban vagy vízben elkevert darált bilindekmagot adtak, esetleg gombóc formájában megetették a jószággal. Amelyik csikó nem bírta elvetni a kehet, akkor zabot melegítettek és zsákban a nyakára kötötték, hogy azt a meleg gőzt szívja be, és az megfakasztotta a kehet. (Halesz) Vízpókos ló lábát szikes agyaggal betapasztották, zsákkal és zsineggel körülkötötték és embervizelettel locsolták. Voltak, akik piócát raktak rá és kiszívatták vele a ló lábát. (Halesz) Szabadszálláson hugyos csapófölddel, ami olyan volt, mint az agyag, vagy a patikából hozott pflujddal kezelték a ló lábát. Csánknál kiszakadt a ló ina Szabadszálláson jódtinktúrával és csapó földdel kezelték. Lement a ló szőre, azt karolinnal kenték vagy kővirág (kövirózsa) megfőzött levével mosogatták. (Halesz) Hasmenéses lónak lósóskát főztek. Székrekedés esetén Szabadszálláson a lesózott hús levét adták a jószágnak. Disznóvágáskor a hús egy részét lesózták és azt a levet, amit kiengedett, eltették és szükség esetén ezt használták a székrekedés kezelésére. Ha ez nem használt, akkor kézzel szedték ki a besült ganét. 287