Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - Nóvák László Ferenc: Táj, ember, település

házastelkekből álló belsőség, a mezőváros elöljárósága, tanácsa jóvoltából juthattak földhöz a határ közeli-távoli részein a mezőváros polgárai. Nem, vagy csak töredékes formában alakult ki a telekszervezet. Nagykörösön például a 17. századból rendelkezésünkre álló történeti adatok szerint háznak való fundust, s az ahhoz tartozó „ház után való" rétet osztott lakosainak a magisztrátus, valamint szántóföldet, mezeikertet foglalhattak a határban vagy a tanács „városadománya" földként részesíthette belőle őket.

5 Sajátos módon a 17. század elején megtelepülő hajdúság - jóllehet kiváltságos állapotot élvezhetett - birtokstruktúrája, a „hajdútelek" nagyon hasonlított a jobbágy telekszervezethez (a hajdú is házastelket birtokolhatott a magisztrátus jóvoltából, amelyhez appertinentiális földeket, szántót, kaszálót, kerteket osztottak).

6 A törökök kiűzése után, a rendi restauráció, az államhatalom megszilárdulása a jobbágyság intézményének megerősítését hozta magával. A törökök elől elmenekült földesurak visszatértek, illetve - ha igazolni tudták birtokjogukat a Neoaquistica Comissio előtt - visszaszerezték alföldi birtokaikat, s a jobbágyaikat szerződéssel, majd urbáriummal szentesítették az úrbéri viszonyokat. Jelentős fordulat következett be 1767-ben, amikor Mária Terézia kibocsátotta úrbérrendeletét, s ezzel kezdetét vette az úrbérrendezés. Ország szerte felmérték a jobbágyság gazdasági, társadalmi helyzetét, majd pedig a jobbágy telekszervezet megszilárdításával hajtották végre a rendezést. Meghatározták a jobbágytelek nagyságát, konkrétan a házastelek, szántó és kaszáló területét - amelyeket földminőség alapján négy osztályba soroltak -, s a telekszervezetbe kényszerítették a jobbágyságot (az egy egész telkes jobbágy 1 hold nagyságú házastelekkel, s az ahhoz tartozó 24 hold szántófölddel, 8 hold kaszáló réttel rendelkezhetett az első földminöségi osztályba sorolt helységekben). A jobbágy nem annyi földet használhatott, amennyit már korábban megszerzett, hanem a törvényben előírt mennyiséget. Ennek következtében jelentős földmennyiségtől estek el egyes jobbágyok, s ezekből a jobbágytelken kívüli, maradvány (remanciális) földekből szervezte meg a földesúr a majorsági birtokát, magángazdaságát. Ennek tanulságos példája Cegléd mezőváros, ahol - jóllehet az egy egész jobbágytelek lényegesen meghaladta a törvényesen meghatározott nagyságát, majd háromszorosa volt annak -, a földesúr, a Clarissa apácarend, majd jogutódja a Vallásalapítványi uradalom - a remanenciális földekből szervezte meg majorsági gazdaságát, ugyanakkor a mezőváros tágas határának keleti részéből alakította ki Ceglédbercel telepes jobbágyfalut.

7 A földesúri hatalom szándékában állott a tágas határ három nyomásra osztása, a nyomásos, kötött gazdálkodás bevezetése - mint történt ez a kisebb települések esetében -, a a mezeikertes-tanyás szabad gazdálkodást azonban a határ nagy kiterjedése miatt nem sikerült felszámolnia, az üzemhelyek megmaradhattak a határban. Csupán fertályos és félfertályos (2/8 és 1/8 telkes) jobbágyok kapták meg telki földjeiket az újonnan kialakított nyomásföldeken, három calcaturába mérve azokat. Más helyütt - mint Kecskeméten és Nagykőrösön - a jobbágy telekszervezet kialakítása nem valósulhatott 5 Nóvák L.: Nagykőrös története és néprajza a XIX. század közepéig I-II. Nagykörös Város Monográfiája 1. Nagykőrös, 1994. 4 Nóvák L.: Hajdúböszörmény telek- és településrendszere. In: Nóvák L.: Településnéprajzi tanulmányok (szerk. Ujváry Z.). Ethnica, Debrecen. 1997.; Vö. Varga Gy. 1984. 7 Nóvák L. 1982. 259